A Fidesz gyurcsányozásért felelős szájhősének, egyben frakcióvezetőjének, a saját bevallása szerint nem buzeráns Kocsis Máténak jelenése volt ma reggel a közpénzszolgálati rádióban, ahol a küszöbön álló gazdasági visszapattanásról, a kormány minden idők legdinamikusabb gazdasági növekedésbe vetett reményeiről, és Orbán Viktor ezzel szorosan összefüggő választási kampányajándékairól lamentált. Emellett viszonylag hosszasan rágta szájba, hogy a Putyin kottáját dicsérő, pedofilellenesnek nevezett, mélyen homofóbra sikerült törvényük miért nem is az, aminek látszik, miért is nem arról szól, amiről szól. Íme:
A törvény nagy része a pedofilok elleni büntetőjogi központú szabályozás.
„A törvény kizárólag a gyermekek védelméről szól, az pedig ne legyen már vitakérdés, hogy nincs helye az 5-6 vagy akár 8-10 éves gyerekek életében semmilyen típusú szexuális propagandának”.
„Ki kell venni” a gyermekek életéből, oktatásából az életkoruknak nem megfelelő tartalmakat, mert a gyermek szexuális nevelése „kizárólag a szülő joga és dolga”.
„Nincs keresnivalója” ezen a területen sem államnak, sem civil szervezeteknek. Sok szülő tapasztalta, hogy a civilek nem tájékoztatást nyújtottak, „hanem egyeduralkodásra törő erőszakos propagandát”.
A törvény a kereteket határozza meg, nyáron több végrehajtási rendelet is elkészül, amelyekben szabályozzák, „mit lehet és mit nem”.
Két gyermek apjaként ragaszkodik ahhoz: „az iskolában vagy bárhol az én gyerekemet számomra helytelennek vélt irányba ne orientálja senki”.
A törvény nem szól senkinek az eltérő szexuális identitásáról, felnőttekről, nem rekeszt ki senkit, „csak a gyermeket védi az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól”, miközben kiszélesíti a szülő jogait, és nagyobb mozgásteret biztosít nekik a gyerekük nevelése terén.
Meglepődött, hogy az EU az emberi értékek sérelmére hivatkozik. „Én eddig azt hittem, a gyermekek védelme is közös európai érték”. (via MTI)
Akkor rögzítsük a fentihez hasonló egyenpropagandát terjesztő, a gyermekeknek csak jót akaró hatalommániások kedvéért: egyáltalán nem érdekel senkit a magánéletük, a gyerekeik se érdekelnek senkit, felesleges és visszataszító a gyerekeiket maguk előtt tolva magyarázni a megmagyarázhatatlant, és gyerekvédelemnek beállítani ezt a betarthatatlan, mélyen antihumánus és közveszélyes fércművet. Különösen úgy, hogy 2010 óta a látható és láthatatlan, vélt és valós, jobbára kitalált ellenségek elleni szabadságharc fenntartása fontosabb volt, mint a gyerekek ellen elkövetett, jellemzően családon belüli erőszak felszámolása. Magyarország nem Oroszország akkor sem, ha nem kevesebb, mint 30 év (állítólagos) szabadság és függetlenség után, a 30 évvel ezelőtti antikommunisták éppen újra Moszkva és Peking lábai elé vetik az országot.
A lényeget tekintve: jó tudni, hogy újabban csak a szülőknek van keresnivalójuk a gyerekük nevelése körül. Jó tudni, hogy mostantól a gyerekek nevelésének jogát senki, de még az állam sem veheti el a szülőktől. Orbán Viktor is világosan elmondta pénteken, hogy ez mostantól mindig is így volt. Egészen addig, amíg majd őfelsége másként nem rendelkezik. Mindenesetre érdekes fordulat ez azok után, hogy még a közoktatási törvényt is képesek voltak átkeresztelni köznevelési törvénnyé, ráadásul kötelező üzemmódban oktatják a hittant és/vagy erkölcstant, a Nemzeti Alaptantervüket meg hagyjuk is. Szinte nap nem telik el úgy, hogy valamelyik beszélő fej ne arról pofázna, hogy a közjószágoknak nemzeti nevelésben kell részesülniük, hazafiságra kell nevelni őket, sőt, az állampárt kutyakötelességének tartja azt is, hogy homo christianusokat neveljen a gyerekekből, hát hiszen az iskolának ez az alapfunkciója. Hogy neveljen.
Na most akkor melyik? Az állam vagy a család? Kinek van joga mire? Ha a gyerek a szülőé, nem az iskoláé, és főleg nem az állampárté, akkor a Fidesz-KDNP milyen alapon formál jogot arra tíz éve, hogy megszabja a gyerekek vallási és erkölcsi nevelésének irányát? Ha a fideszes állam nem tűri, hogy a gyerekek szexuális felvilágosításába rajtuk kívül bárki belepofázzon, akkor mikor tervezik (Szabó Szabolcs Németh Szilárdnak címzett felvetése után szabadon) kivezetni a KÖTELEZŐ hittant és erkölcstant a magyar közoktatásból, ami mostantól ezek szerint nem köznevelés? Ha Kocsis és pártja nem tűri, hogy az ő gyerekeit bárki szexuálisan terelgesse, akkor sok más szülőnek miért kötelező eltűrnie, hogy a Kocsis-félék által HELYESNEK VÉLT tartalmakkal mossák a gyereke agyát az iskolában?
Ha a gyerekek védelme egy pillanatig is fontos lett volna, de legalábbis egy kicsivel fontosabb lett volna, mint a Fidesz választási győzelme, ha a Fidesznek még bármi köze lenne az európai értékekhez, bátorságuk sem lett volna egy salátatörvényben összemosni a pedofília elleni fellépést egy általuk hatalmi célokból kipécézett kisebbség boszorkányüldözésével. Hogy még ezek után ők értetlenkednek, az szokás szerint a legalja lenne. Már ha ennek az egésznek lenne legalja.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.