„A TV2 tudósításától felfordul a gyomrom, ráadásul nyilvánvalóan jogsértő is. Az ember nem kiérdemli a jog által védett méltóságát, hanem az vele születik. Ez azonban sem Spéder Zoltánnak, sem másnak nem ad felmentést az alól, hogy a tulajdonában álló pénzintézet működésének jogszerűségéről számot adjon”
– ez Gulyás Gergely Fidesz-alelnök véleménye a Habony-Vajna-féle, aljasságban a közmédiát is megszégyenítő TV2 Spéder lejáratása céljából született mocskolódó anyagáról. Amelyet ugyanaz a Kunfalvi Nóra készített, aki korábban Juhász Péterbe szállt bele páros lábbal és azzal a szakmaiatlan, erkölcstelen hozzáállással, ami gyakorlatilag követelmény és a munkaköri leírás része a durván veszteséges csatornánál. Amelyhez – nem mellesleg – közpénzből jutott hozzá Vajna és amely azóta is milliárdszámra nyeli el az adófizetők pénzét.
Aki esetleg nem emlékszik, ez volt az a műsor, ahol Kunfalvi Nóra alábbi gondolatait énekelték fel a paparazzi fotókkal, azaz a Spéder életkörülményeire vonatkozó felvételekkel telefosott összképre: „Akár félmillió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni, azért, hogy neki még több pénze legyen. (…) Nincsen neki semmi az életében, csak a pénz. (…) A medencéje akkorának tűnik, mint egy kisebb város uszodája. (…) Sokak szerint csak azért küzd, hogy több pénze legyen, mint Csányi Sándornak.”
A legkevésbé sem érdekel Spédernek a kínkeserve, majd elintézi a dolgait a karakterének gyilkosaival, ahogy akarja. De ez a Gulyás Gergely névre hallgató egyén állítólag a Fidesz egyik alelnöke. Igaz, hogy az a párt, amelyiknek egy másik alelnöke Németh Szilárd lehet, vagy éppen Kubatov Gábor, attól nem érdemes csodákra várni.
Azonban meg kell állapítanom, hogy Gergely úrfinak (tudjátok, ő az, aki Kósa Lajos és Orbán Viktor mögött sunnyogva, lapítva vigyorog a nem létető bajusza alatt a parlamentben, miközben főnökei nem csak a tisztelt házat, de az országot is hülyére veszik) hirtelen nagyon kényes lett a gyomra. De hol volt a gyomra, amikor Juhász Péter volt a lejáratás terítékén? Egyáltalán hol volt Gulyás Gergely Fidesz-alelnök, amikor a magyar adófizetők pénzét arra használták fel, hogy Vajna András propaganda-csatornát vásároljon az állampárt örömére?
Azt tudja vajon a háborgó gyomrú Gulyás Gergely, hogy január óta ebben a moslék tévében összesen 3,68 milliárd forint közpénznek vert a seggére a kormány, ahol társadalmi célú hirdetésnek álcázott népbutító propaganda folyik? Gulyásnak miért nem háborog a gyomra attól, hogy egy szerény nézettségű, veszteséges csatornán milliárdokért hirdeti magát a kormány? Az adófizetők gátlástalanul pofátlan meglopására miért nem érzékeny a szervezete? A Fidesz emberi méltósággal oly tisztában lévő alelnöke szerint rendben van, hogy a mezei polgár a saját hülyítését finanszírozza anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, szeretné-e társadalmi célként Vajna András zsebeit tömködni?
Gulyás Gergely szerint a normalitás kifejeződése az, hogy a minden szinten jól és a jónál is jobban teljesítő kormánynak az Algoflexnél és az Always szárnyasbetétnél is nagyobb reklámra van szüksége? És ha esetleg Gulyás úrfi (aki néhány szinttel azért magasabb intellektuális szinten mozog, mint Németh kolléga) tisztában van vele, hogy oligarchák zsebébe vándorol a TV2-n átmosott pénz, akkor miért asszisztál ehhez az egészhez?
Szerintem az van, Gergely – leírom, ne haljunk meg hülyén -, hogy a nézhetetlen, undorító TV2 ide vagy oda, valószínűleg még hátulgombolósban toltad, amikor főnökeid már nemzeti sportot űztek a karaktergyilkolászásból és az ellenségnek kikiáltott politikai ellenfél lejáratásából. Ez téged láthatóan nem zavart soha egy pillanatra sem, sőt, egyetértően somolyogsz pártod első vonalának minden egyes vállalhatatlan megnyilvánulásán. Érzékeny bélflórád most hirtelen azon akadt ki, hogy már a belső embereiteket is kinyírjátok. Igen nagyon hiteles, mit ne mondjak.
Az a baj, hogy noha pár számjeggyel intelligensebb vagy, mint Kósa vagy a birkozóbajnokotok, ugyanolyan aljas, gerinctelen módon veszel részt az állampárti gazemberségekben, mint ők. Ezért aztán nekem nem csak attól fordul fel a gyomrom, hogy pártod és kormányod miként próbál megszabadulni feleslegessé vált udvari oligarcháitól, hanem tőled is. Jóérzésű ember gyomra ugyanis felfordul ettől az álszent moralizálástól. Ne nyugtasson meg, hogy lassan egyetlen olyan elvtársad nevét nem tudnám említeni, akitől ne háborogna a gyomor.
Az, hogy most a szemfényvesztés kedvéért a Fidesz médiabirodalmának egyik szócsövét fikázod, az inkább hallgattál volna kategóriába illik. Ezekkel a mellébeszélésekkel tele van a padlás. Akárcsak a hazugságaitokkal és a védhetetlen korrupciós ügyeitekkel, amelyeknek kimagyarázására te is nem ritkán kapható vagy.
Gergelyke! Állítólag a méltóságot nem kiérdemelni kell, hanem veled születik. Ha te akárcsak hírből is ismernéd a méltóságot, akkor egész életedben okádnod kellene attól a pusztítástól, amit itt pár év leforgása alatt összehoztatok. A pénztárcákban, a fejekben, a lelkekben és a jogállamban. Mivel ez téged láthatóan nem zavar, nekem speciel tőled, tőletek fordul fel a gyomrom.
Amúgy most jutott eszembe: amikor G. Fodor szennylapja Tóbiás József MSZP-elnök magánéletében vájkált és a családját gyalázta, akkor is nagyon fel voltál háborodva és azt mondtad, hogy jóízlésű embernek ahhoz a pöcegödörhöz semmi köze nem lehetne. Azóta csak még több közpénz landolt ott. Úgyhogy még egyszer, utoljára: szerintem undorító vagy azzal a polgári értékrenddel együtt, amit állítólag képviselsz. Megérdemelnéd a következmények nélküli, szemfényvesztő sivalkodás nagymestere címet. Ha lenne olyan. Majd lesz.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.