Van olyan különleges grafikon, melyről le lehet olvasni az ország, és az országban élők jövőjét akár rövid-, akár közép-, akár hosszútávon. Az MTI által publikált ábra pontosan ilyen. Benne van a kormányzás kudarca, ami rá fogja nyomni a bélyegét az ország sorsára. Soha olyan kevesen nem vettek részt a felsőoktatásban, mint tavaly. A grafikonon pontosan lehet látni, hogy mikor sújtott le a gazdasági válság, majd azt is lehet látni, hogy mi történt akkor, amikor az embereket a 300 forintos vizitdíj és a néhány ezer forintos tandíj ellen utcára trombitáló Fidesz átvette a kormányt, és bevezette a nem-tandíjat.
A sokszor emlegetett, ám nem létező munka alapú társadalom helyett a létező, tudás alapú jóléti társadalom elérhetetlennek tűnik. A különféle diákhitelek ellenére ma már a tehetősebbek kiváltsága a továbbtanulás. A járvány még ront is a helyzeten, hiszen azok a fiatalok, akik munka mellett tanulnak, mert a családjuk nem tudja őket támogatni, a mostani helyzetben nehezen, vagy sehogyan nem tudnak megélhetéshez jutni. A felsőoktatás átszervezése – tudjuk, ez a szép kifejezés mit takar -, tovább rombolja az egyébként sem túl rózsás kilátásokat. Félő, hogy a legtehetségesebb fiatalok külföldi egyetemeken kötnek ki, a tehetséges, de szűkösebb lehetőségekkel rendelkezők el sem jutnak a felsőoktatásig, a mélyszegénységbe születőknek pedig reményük sem lesz a kitörésre.
Úgy tűnik, hamarosan nem csak ahhoz kell elmenni ebből az országból, hogy egy tudós eljuthasson pályája csúcsára, hanem már ahhoz is, hogy a reménybeli tudós hozzáférjen ahhoz a tanulási lehetőséghez, melyre szüksége van. Nagyon, de nagyon rossz az az irány, amerre ez az ország tart. És sok idő lesz, mire valamennyire helyre lehet hozni a rombolást.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.