December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A munka tovább folytatódik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A fertődi Esterházy-kastély fejlesztése tovább drágult. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi probléma, hiszen a kastély valóban egy fontos turisztikai célpont sokak számára, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ki felelős a fejlesztésekért. Nem azért, mert esetlegesen rosszabb munkát végeznének, mint mások – bár ez is bőven benne van –, hanem azért, mert ezzel ismét Orbánhoz közel álló érdekeltségekhez kerül több milliárd forint. Ez azt is jelenti, hogy a túlárazás szinte nem is kérdéses, vagyis újabb közpénzek fognak eltűnni és kerülnek a NER számláira. Az minden kormány idején szinte magától értetődő (sajnos), hogy hozzájuk közel álló körök is bezsebelnek állami pénzeket, azonban az, amit az Orbán-kormány művel a hazai fejlesztések és beruházások terén, nem mindennapi.

A november 19-én megjelentetett Magyar Közlöny egyik kormányhatározatából derült ki, hogy még tovább drágul a fertődi Esterházy-kastély turisztikai fejlesztése. A határozat értelmében az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 1,442 milliárd forinttal növelte a kormány. A kastély fejlesztését az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) finanszírozzák.

A hír utolsó, kiemelt mondatára érdemes leginkább figyelni, amelyből kiderül, hogy a számlát az EU állja. Az az EU, amely nemrégiben döntött arról, hogy vezessen Orbán egy autokratikus, jogállamot már nyomokban sem tartalmazó országot, nem számít. A németeknek még így is megéri, hiszen sokkal nagyobb a gazdasági hasznuk abból, ha hagyják Orbánt „érvényesülni”, mintha szembeszállnának vele. 1,4 milliárd forintnak megfelelő euró – amely az európai adófizetőktől érkezik – tehát újonnan a maffiakormányt és köreit gazdagítja, de úgy tűnik, ezzel már nincs semmi probléma. A felújításra ugyan kiírtak egy pályázatot, de látatlanban is biztos vagyok abban, hogy úgy határozták meg a feltételeket, hogy a sajátjaik jöhessenek ki győztesen abból.

Mészáros és Tiborcz is ezt csinálja már évek óta, mindenféle probléma nélkül. Teljesen átlátszó trükk ez, de a hatóságok nem tesznek semmit, hiszen pontosan tudják, hogy kinek az érdekeit kell szolgálniuk. Nyílt titok az ma Magyarországon, hogy ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekkel szétlopják az Európai Unió pénzét, mégsem tűnik úgy, hogy ez zavarna bárkit is. Nyilvánvalóan csurra-cseppen mindazoknak, akik fontos szereplői ennek a történetnek, ezért a hallgatás biztosított. A mostani fejlesztést is Mészáros és Tiborcz nyerte el végső soron, ezért a NER vagyona további milliókkal nő az EU-nak köszönhetően. És állíthatja az EU, hogy nem az ő feladatuk eldönteni, hogy ki nyerje a tendereket, csak hát ha lefolytatnának egy komoly vizsgálatot, akkor elég gyorsan kiderülne, hogy mely körök azok, amelyek egészen biztosan megdézsmálják a támogatásokat.

Felvetődik akkor a kérdés, hogy miért nincs valamiféle szabályozás arra, hogy kik indulhatnak egyáltalán egy ilyen tenderen? Jelenleg a magyar hatóságokra hagyatkoznak, amelyek függetlenséget már nyomokban sem tartalmaznak. Ezt ők is nyilvánvalóan tudják, de azzal takaróznak, hogy ők nem tehetnek mást. A gond csak az, hogy ezzel a felelőtlen adományozással tovább erősítik a NER-t, amely így képes 4 évente behúzni a választásokat. Az EU felelőssége sokkal nagyobb az Orbán-rezsim kiépítésében, mint azt hinni szeretnék sokan Brüsszelben. És még azt sem hiszem, hogy egyébként a nagy többség ezzel ne lenne tisztában, csak hát meg van kötve a kezük. Vagyis ezt szeretik hinni sokan.

Jó példa erre a mostani vétó ügyében hozott kompromisszum is, amely bizonyította, hogy még ha lehetőségük is lenne a renitens országok kormányainak megbüntetésére, akkor sem élnek ezzel. Nem élnek, mert gazdaságilag nem éri meg nekik. Az pedig, hogy Magyarországon már nincs demokrácia, nem az ő bajuk. Igen ám, csak ha Magyarország folyamatosan megmutatja, hogy az uniós pénzek ellopása egy kivitelezhető dolog, akkor mi fogja visszatartani a többi országot ennek a példának követésétől? Ha Magyarország és Lengyelország kormánya minden gond nélkül áthághatja a demokratikus szabályokat, akkor miért ne tenné meg ugyanezt Szlovákia, Spanyolország vagy Hollandia? Hiszen ha úgysem éri őket hátrányosan az, ha ellopják a pénzeket, akkor egy komoly lehetőségtől esnek el. Nem hiszem persze, hogy pont a nyugati kormányok kapnának vérszemet, de ne felejtsük el, hogy pont a keleti blokk az, amely több ezer milliárd forinttal többet kap, mint amennyit befizet. Lengyelország pedig már csatlakozott Magyarországhoz és noha a V4-ek további két országa a vétó ügyében elhatárolódott a magyar kormánytól, azért a mostani győzelem – nehéz ezt másként kezelni – elgondolkodtathatja őket.

Szerintem hetekkel ezelőtt még kevesen hitték őszintén, hogy Orbán ezt az ügyet is képes lesz keresztülvinni Brüsszelen, mégis megtette. Egy vesztettnek tűnő csatát fordított meg, köszönhetően Merkel döntésének. Egy jelentéktelen ország jelentéktelennek tűnő kormánya mutatta meg újra azt, hogy nem bűn lopni a közösből. Vagy ha az is lenne, akkor sem tesz ez ellen semmit az EU. Az Esterházy-kastély felújítása pedig azt mutatja meg, hogy a brüsszeli döntést követően a NER malmai tovább őrölnek. Az EU továbbra is elnézi az uniós állampolgárok meglopását, ezért ameddig csak lehet, élnek ezzel a lehetőséggel.

Felmérhetetlen károkat okozott már eddig is Orbán a régiónak, és még fog az elkövetkezendő években. Csak rajtunk múlik az, hogy ezt meddig teheti meg. Rajtunk múlik az, hogy egyszer végre nemet mondunk-e arra, hogy Orbán lejárassa Magyarországot, vagy sem. Az EU ugyanis sokadszorra bizonyította, hogy ők nem kívánnak beleszólni az ország belügyeibe. Márpedig az, hogy ma Magyarországon féldiktatúra van, az a mi belügyünk és egyben magánügyünk is. Ameddig Németországnak gazdaságilag megéri a magyar féldiktatúra, addig egészen biztosan nem várható semmilyen érdemi, felvizezhetetlen, felpuhíthatatlan, elodázhatatlan lépés Brüsszelből.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.