December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ők vannak megsértődve, nekik viszket a tenyerük, nekik fogy a türelmük, ők kérik ki maguknak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gorombaságoktól mentes jobb napokat kívánok mindenkinek! Kicsit nem figyeltem oda, és hát nem kiderült, hogy az Index végre papíron és hivatalosan is a megfelelő fideszes kézbe került, ahova mindig is tartozott, miközben nekünk azt mondták, hogy hülyék vagyunk, és nem is azt látjuk, amit a szemünkkel látunk? De. A fele részben a fideszes média egyik erős embere, aki Mészáros pénzéből párttévét is gründolt a pártnak, bizonyos Vaszily Miklós tulajdonában álló Indamedia-csoport – adósság fejében – vitte az Index.hu Zrt. részvényeit, így pedig közvetlen irányítást szerzett a portál fölött. Remélem, hogy ezennel a valóságot túlüvölteni próbáló szolgamédia egyéb hadtestei is megnyugodtak, és nem röhögtetik tovább magukat azzal, hogy a háttérben megbúvó Gyurcsány-szálat keresgélik. Nincsenek szálak, pontosan az történt, ami hónapokkal ezelőtt is világos volt, amikor a szerkesztőség felállt és távozott. Meg amikor Vaszily nertárs Schmidt Máriával kávézott boldogan (milyen jó, hogy nem ment kárba az a kávé), miközben adta az erős garanciákat Bodolai Lászlónak arra, hogy nem, nem, soha semmilyen ráhatása nem lesz az Indexre. Bejött. Majd térjünk vissza erre a témára, és vessünk néhány pillantást az Indexre – remélhetőleg mind itt leszünk még, hogy visszatérjünk rá – mondjuk fél év múlva, egy év múlva és főleg a 2022-es választási kampányban. Csodálatos lesz. Addig érjük be a másik, fele részben tulajdonos, bizonyos Ziegler Gábor nyilatkozatával, amit a lap további függetlenségével kapcsolatban tett:

A függetlenség kérdése szubjektív.

Ha még egy kicsit csiszolgatják a dolgot, akkor eljutnak odáig, ahova eljutott a magyar kormány is a jogállamiságot illetően: hogy nincs is olyan, vagy ha van, akkor annyiféle van, ahány ország, és ezt így nem is lehet objektíven megítélni. De, baszki! Ha valakinek a Fidesz urakodása idején az Origótól, az MTVA-tól, az Echo Tv-től, a TV2-től a PestTV-ig mindenhol megfordult valamilyen pozícióban, és most fele részben tulajdonolja az Indexet, arról elég pontosan lehet tudni, hogy mi a helyzet a függetlenségével. Semmi szubjektív nincs benne.

Dehát ilyenek ezek az üzleti ügyek. Folyamatosan azt hörgik, hogy nem foglalkozik velük a szeretve tisztelt állampárt, az élén álló alak pláne nem foglalkozik velük, de mégis folyton az van, hogy a Família Kft. üzleti ügyek körül sertepertél. Ami önmagában is probléma lenne kevéssé elvadult banánköztársaságokban, ám az, amit a közpénzből finanszírozott építkezésekhez építőanyagokat szállító Orbán Győző nevű cégtulajdonos előadott a Direkt36 újságírójának, az még ebben az elvadult banánköztársaságban is párját ritkítja.

Pedig már az is minden határon túlment, amit a Mészáros Lőrinc nevű sertésszerelő a Fehova vadászati kiállításon eltoporzékolt, amikor a Mátrai Erőmű vételáráról kérdezték. Emlékeztetőül: idén februárban a közpénzből hülyére és Forbes-listás milliárdossá hízott konvektorpucoló egy nyilvános eseményen kérte ki magának, hogy őt nem közszereplő minőségében zaklatják. („Nem engedek meg kérdést, mert én a Fehován vagyok, jó? Ne zavarjanak, legyenek szívesek. Nem vagyok közszereplő, úgyhogy ha lehet, akkor egy kicsit távolodjon el tőlem, jó? […] Mondom, távolodjon már el tőlem! Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?”)

Ehhez képest amikor egy rakás kiperelt dokumentum árán az oknyomozó újságíró kideríti, hogy a regnáló miniszterelnök apjának cége állami közbeszerzésektől egyáltalán nem függetlenül ér el évente milliárdos nagyságrendű nyereséget (korábban elbábozták a félhülyéknek, hogy Viktorka kifejezetten kérte az apját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban), és az oknyomozó újságíró megkérdezné idősebb Orbánt, hogy pontosan mely állami projektekhez szállított építőanyagot, ezért mennyi közpénzt kapott, és mit szól mindehhez a drága kicsi fia, akkor Győző elvtárs idegbe jön. „Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem. […] Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (…) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvan éves embert. Viszontlátásra”.

Az egyik nem közszereplő, a másik 80 éves, mindkettő a Viktor keresztnevű Orbán miniszterelnöksége idején táltosodott és milliárdosodott meg. De ők vannak megsértődve, nekik viszket a tenyerük, nekik fogy a türelmük, ők hepciáskodnak, ők önérzeteskednek, ők kérik ki maguknak, és gyakorlatilag fenyegetőznek is, amikor a köz nevében kérdező újságíró a zsírosodásuk körülményeiről érdeklődik. Tehát ahhoz képest, hogy jogállamokban a MINDENKORI miniszterelnök pereputtyának még a látszatát is kerülnie kellene annak, hogy bármi köze van a közös kasszához, itt egyenesen a nyilvánosságnak a kurva anyját, az újságírónak a kurva anyját, amiért ZAKLATNI merészeli a közös kasszát fosztogató bandatagokat. És slusszpoénként az Orbán Győző-Mészáros Lőrinc tengely közös nevezőjének sajtófőnöke sokadszorra benyögi, hogy „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”. Ha a trambulinról vizelnének a tisztelt nyilvánosság fejére, az sem lenne gyalázatosabb és megalázóbb. Nem elég, hogy lopnak, mint a szarka, hogy a családi kasszájuk hízik, mint a sertés, de még emberszámba sem hajlandóak venni azokat, akiknek a kárára ők már megszámolni sem tudják a milliárdjaikat. Ha csak ennyit tudnánk az Orbán-dinasztiáról, ha ez lenne a felcsúti illetőségű küldetéstudatrepedés minden bűne, már az is megmagyarázná, miért nem akar hallani semmiféle jogállamisági mechanizmusról. Ezzel szemben a törvényesített korrupció olyan hosszú listája van a nevén, hogy simán ki lehetne adni lexikon formájában. Nincs is annál szebb, mint amikor a lakást kifosztó tolvajok a tulajdonos szemére hányják, hogy miért van otthon és miért akadályozza a műveletet, szégyellje magát.

És akkor nem beszéltünk még Rogán Bűnöző Antal feltalálóról és letelepedési kötvényes rossz arcról, akit ugyan évek óta sikerrel dugdosnak a nyilvánosság elől, de így is évente egyszer elő kell másznia a kövek alól, és meg kell jelennie a parlament igazságügyi bizottsága előtt, ahol az éves parlamenti meghallgatás nevű színjáték keretében ellenzéki képviselők is kérdezhetik erről-arról. Mondjuk abszolút feleslegesen, de a NER-féle nagy demokrácia-szimuláció már csak ilyen. Azt most hagyjuk, hogy Rogán változatlanul ijesztően szarul néz ki, mert aggódjon emiatt a kedves családja. Az érdemi mondanivaló nélküli gyurcsányozás tekintetében nem lehet panasz a propagandaminiszterre, akkor se nagyon rebbent a szeme, amikor a letelepedési kötvényes mizériával kapcsolatban annyit nyögött ki: látja, hogy az ellenzék nem szereti, de a kérdés több mint három éve nem aktuális. Még szerencse, hogy Gyurcsány tíz év után is aktuális, amit meg a Rogán-kör lehúzott a keményen dolgozó kisemberekről ezen a címen, szerencsére már senkit nem érdekel. Több is veszett már a manyup-lenyúlásnál, ez kétségtelen. Akit érdekel bővebben és még nem tette, olvassa el a tudósításokat (például ezt) arról, hogyan nem sikerült érdemi kérdésekre válaszolnia a Fidesz egyik legrosszabb arcának. A nemzeti konzultációs bullshit, amit előadott külön tanulságos. Azt meg végképp nem szeretném kommentálni, hogy a propagandaköltésekkel hirdetésekkel kapcsolatban tényleg azt volt képes mondani, A kormányzati hirdetésekkel kapcsolatban még kiemelte, hogyha a szerinte baloldali RTL Klub és Népszava nem részesült volna ezekből a költésekből, bajok lettek volna náluk. Igen, a függetlenség szubjektív, hogy rohadnék meg.

És végül – még mielőtt kifutnék az időből – sose gondoltam volna, hogy az a Volner János, akit jobbikos minőségében évekkel ezelőtt még a susnyásban üldözött a pártállami revolvermédia, ahova az akkori állítólagos barátnőjét hurcolta egy kis etyepetyére, évek múltán az egyik legnagyobb fideszes szekértolóvá avanzsál. De sikerült neki? A választási törvény módosításával kapcsolatos ötletével feltétlenül. Merthogy a kamupártokat akarja ellehetetleníteni Volner úr, naná, és több milliárd forintot akar megspórolni az adófizetőknek. Hát nem cuki? De. Ami elő nem fordulhat tíz éve az ellenzéki pártokkal és képviselőkkel, hogy akár egyetlen javaslatukat is elfogadja a 133 legbátrabb, az Volnernek láthatóan sikerülni fog. Az állampárti többség tegnap ugyanis megszavazta a javaslatát, amely szerint az a párt állíthat országos listát, amely legalább 14 megyében és a fővárosban minimum 71 egyéni választókerületben önállóan állít jelöltet. (A Fidesz javaslata 9 megyében 50 egyéni jelölttel engedte volna meg a jelöltállítást.) És nem az a valami, hogy természetesen Orbántól és a Fidesztől bűzlik ez az egész, de a csávó olyan jól betanulta a fideszes propagandát, hogy lassan tőle vehetnének leckéket az orbánisták. Azt mondja ez a drága ember:

Ha valaki egy listán szeretne Gyurcsány Ferenccel elindulni, megtehette eddig is, megteheti ezután is, semmiben nem akadályozzuk meg a baloldali pártokat. Senkit nem kér meg a Volner Párt arra, hogy összegyurcsányozza magát, Jakab Péternek sem mondjuk azt, hogy fogjon össze Gyurcsány Ferenccel, ők azonban mégis így döntöttek, egy listára fog a Jobbiktól a DK-ig terjedő balliberális koalíció kerülni. Összenő, ami összetartozik. 

Csak mintegy mellékesen jegyezném meg: két nappal ezelőtt Toroczkai, az ő hazájuk elnöke a párttévébe ment haza, és arról elmélkedett, hogy az Európai Unión kívül is van élet, és nem kell nekünk ezekkel az idegen elnyomókkal közösködni, pláne ha már pénzt se küldenek. Számomra ezeknek az ellenzéki kamupártoknak (Volner Párt, Mi Hazánk Mozgalom) a törekvései és fideszes retorikája eléggé egy irányba mutat. Ha netán megroggyan a Fidesz, akkor majd ezekkel a szélsőséges baromarcokkal fognak együtt kormányozni? Az is szép lesz, hátha nem érem meg. Bár mondjuk ahhoz képest ami most van, egy Volner vagy egy Toroczkai már nagyobb károkat aligha tud okozni. Vagy fene tudja. Pont az a baj, hogy ki tudja.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.