Külföldön – tudomásom szerint a legtöbb országban, nem csak nyugaton – nem kell könyörögni a járvány regionális adataiért, azokat vagy az állami szervek vagy az egyes önkormányzatok közlik. Ha én most felmegyek a spanyol kormány honlapjára, esetleg az andalúziai tartományéra, vagy a helyi granadai lapok bármelyikének oldalára, akkor minden gond nélkül meg tudom nézni, mely városok és települések azok, amelyek a leginkább fertőzöttek. Az egyes gócpontok elhelyezkedése, a fertőzött idősotthonok és egyéb szociális intézmények minden akadály és probléma nélkül megkereshetőek. Nem kell senkinek sem könyörögnie az adatokért, hiszen mindenki tudja, hogy közadatokról beszélünk. Magyarországon más a helyzet, itt a kormány úgy bánik a járvánnyal kapcsolatos számokkal, mintha az csak is rájuk tartozna. Azokért könyörögni kell, de néha az sem elég, mert egyszerűen nem adják ki.
Az ellenzéki vezetésű XV. kerületi önkormányzat október 13-án segítséget kért a Budapest Főváros Kormányhivatala alá tartozó népegészségügyi osztálytól. Németh Angéla polgármester levélben fordult Kalmár Patrícia kerületi tiszti főorvoshoz, hogy a pandémiás helyzet megfelelő kezeléséhez adja ki a kerületre vonatkozó járványügyi adatokat.
A polgármester a többi között azt kérte, hogy napi vagy heti rendszerességgel tájékoztassák az önkormányzatot az igazolt fertőzöttek, az érintett kontaktszemélyek és a kórházban kezelt betegek számáról.
Nem titok, hogy Kalmár Patrícia nem válaszolt a levélre, megtette viszont ezt Sára Botond, aki korábban a VIII. kerület fideszes polgármestere volt. A válaszban nem volt sok köszönet azonban, hisz a volt polgármester egyszerűen elutasította a kérést, méghozzá a következők miatt:
A vészhelyzet megszűnésével az adattovábbítás fent megjelölt jogalapja is megszűnt, így Budapest Főváros Kormányhivatala sajnos nem tud eleget tenni kérésének.
Sajnos nem tud eleget tenni, hát hogy a viharba ne. Nem arról van szó, hogy nem fideszes polgármestereknek egyszerűen megtagadják az ilyen fajta adatok szolgáltatását. Dehogy, egyszerűen szegény Sára Botondnak nincs joga azok kiadásához. Nyilván nem több ez sima odaszúrásnál, amiért ellenzéki polgármestereket választottak, csakhogy súlyos járványhelyzetről van szó, ami bőven indokolná azt, hogy közadatokat kiadjanak. Teljesen abszurd és hihetetlen az, amit a kormány meg mer engedni magának, mégsem büntethető érte, mivel akik ezért őket megbüntethetnék, azok ők maguk. Tehát ameddig nem ad ki más parancsot Orbán, addig ez a fajta felfogás maradni fog. Lehet persze találgatni, hogy vajon a kormánypárti polgármesterek hozzájuthatnak-e ilyen adatokhoz, de tegnap óta már nem szükséges találgatni sem, hiszen a válasz: egyértelmű igen.
A Hatvanonline.hu vasárnap délután közzétette a térség településeinek hivatalos járványadatait, de a cikket rövid idő után el is tüntették a lap internetes oldaláról és a Facebookról is. A cikk helyén azóta csak egy üres oldal található.
A törölt cikk a 24.hu által megszerzett szövege szerint a Heves megyei 3-as számú országgyűlési választókerület 38 települését érintő, viszonylag friss járványügyi számait tartalmazta. A helyi aktív koronavírus-fertőzöttek 42. heti számadatai Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselőtől származtak, a politikus pedig Kadlott Csabától, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatójától kapta meg a statisztikát.
Ezek után miről beszélünk? Fideszes monopólium lett a járványadatok kiadása, ami minimum törvényellenes kellene hogy legyen. Sőt, használtam ezt a szót már korábban is, de most is úgy hiszem, hogy jogos lehet: ez akár hazaárulásnak is tekinthető, hiszen ki tudja mekkora segítséget nyújtana egy-egy önkormányzat számára az, ha pontosan tudja, hogy településén elszabadult a járvány? Az adatokból levonvhatnák a következtetéseket, és esetleges szigorító intézkedéseket hozhatnának, ezzel esetlegesen emberek életét megmentve. Ezt azonban nem tehetik meg, mivel a kormány egyszerűen nem hajlandó kiadni közadatokat, mivel azt állítja, ő mondja meg mi és mikor számít közadatnak.
Ez egy borzasztóan beteg gondolkodás, erre más szó nagyon nincs. És annak ellenére is, hogy Spanyolországnak is megvannak a maga problémái, lassan örülök annak, hogy nem Magyarországon kell rettegnem azért, hogy a kormány elbaltázott járvány elleni védekezése miatt veszélybe kerülök-e, vagy sem. Egyszerűen fel nem foghatom, hogyan lehet politikai kérdést csinálni a járványhelyzetből, abból a helyzetből, amely már több, mint ezer magyar életét követelte ezidáig és a neheze még csak most következik. Lehet itt Gyurcsányozni meg szemkilövetőzni, de az Orbán-kormány most, a szemünk láttára cselekszik a saját népe ellen. Igen nehéz ezt másként magyarázni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.