December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ide lehet, már kevés ez a nevetséges kapálódzás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagy az aggódás fideszéknél, hiszen már többen is odaszóltak a magyar kormánynak. A magyar kormánynak és nem a magyaroknak, hiszen a két dolog különböző, még akkor is, ha Orbán ezt nem hajlandó beismerni. Az EU-nak az Orbán-kormánnyal van baja – joggal –, nem pedig az egyszerű magyar állampolgárral. Nem mi vagyunk ugyanis azok, akik nagy tételben lopjuk el az uniós forrásokat, hanem a kormányközeli „üzletemberek”. Ebből egyre több ország vezetésének és egyben állampolgárának is kezd elege lenni. Az ellopott milliárdok ugyanis már nem csak a magyar emberek zsebéből származnak, hiszen amikor Mészáros, vagy Tiborcz megdézsmálja az uniós forrásokat, az azt jelenti, hogy a holland, olasz és francia adófizetőket is megkárosította. Ők ugyanis nem azért fizetnek be adót, hogy strómanokat pénzeljenek vele, hanem azért, hogy a kontinens fejlődjön.

Az EU egy olyan szövetség, amelynek szabályait el kell fogadni és be kell tartani. Lehet persze harcoskodni, de ha a többség egyetért valamiben, akkor azt el kell fogadni. Persze ez nem hatja meg Orbánékat, hiszen nekik kellenek az uniós források, nekik az jár. Legalábbis így hiszik és így is kommunikálják. Na persze nem egyes szám első személyben beszélnek, azt állítják, a magyar embereknek jár ez a pénz, ezért felháborító, ha az EU a jogállamisághoz kötné a kifizetéseket. Abban igaza van Orbánnak, hogy a magyar embereknek jár ez a pénz, csak ahhoz az kellene, hogy ők ne lopják el. Vagyis felháborodhat, csak akkor háborodjon fel saját magára és csapatára, amiért megkárosítják a magyar embereket.

Vera Jourova után az EP alelnöke, Katarina Barley is “beszólt” a magyar kormánynak. Több sem kellett a hivatalból felháborodók számára, és máris billentyűzetet ragadtak, hogy elmondják, ez mennyire felháborító. Orbán, Kovács és Hollik is kikéri magának az általuk támadásnak minősített nyilatkozatokat. Már tényleg csak Szijjártó Péter hiányzik, aki mondjuk mostanság el van foglalva azzal, hogy körülrajongja az NBII új üdvöskéjét, Dzsudzsák Balázst. De nincs kétségem afelől, hogy ő is csatlakozni fog a felháborodókhoz, és még cifrább nyilatkozatok látnak mapvilágot.

az EU-s pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ezért „ki kell éheztetni pénzügyileg” az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország

Ezt mondta Katrina Barley, az EP alelnöke nemrégiben. A kijelentés valóban erős, azonban ha belegondolunk, sajnos igaza van. Igaza van, mert semmi mással nem lehet hatni Orbánra, mint azzal, ha csökkentik a maffiarendszer fenntartásához szükséges kifizetéseket. Pénz nélkül nincs hatalom, ami egyben a NER végét is jelentené, amit Orbánék is pontosan tudnak. Eddig az EU csak pofázott arról, hogy jogállamiság, meg törvényesség, de most elérkeztünk oda, hogy a beszéden túl bebizonyíthatják, hogy valóban így is gondolják. Ha most feladjuk, akkor hét éven keresztül olyan viszonyok lesznek Európában, amelyeket nem akarunk, amelyeknek semmi közük nincs az EU értékeihez. Ezzel a Barley mondattal igen nehéz lenne vitatkozni, hiszen véleményem szerint a legtöbben ezzel egyetértenek.

Ha most nem mutatja meg az EU, hogy valóban elkötelezett a jogállamiság kérdésében, akkor a jövőben el is felejtheti, hogy bárki is komolyan fogja őket venni. Ha most a sarkukra állnak – az EP négy legnagyobb frakciója megakadályozza a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló EU-s költségvetés elfogadását, ha nem lesz megállapodás a jogállamiság ügyében – akkor még lehet jövője az EU-nak, azonban ha ismét a politikai lobbi nyer a háttérben, Orbán pedig megússza, akkor az EU a saját karikatúrájává fog válni, amelyet igen nehéz lesz komolyan venni. Vagy most, vagy soha, ez ennyire egyszerű.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.