Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy Kovács Desikerült? Zoltán államtitkár és nemzetközi felmosó-kommunikátor felért sokévi, széles nyelvcsapásokkal gondosan építgetett karrierje csúcsára. Ahová már máskor is felért, de most tényleg.
Miután tegnap telesírta az étert azzal, hogy a német Der Tagesspiegel nem adott lehetőséget neki arra, hogy egy, a lapban múlt héten megjelent írásra visszahörögjön (amely írásban a szerzők azt állították, Orbán ahelyett, hogy a hatékony védekezésre koncentrálna, ideológiai célok megvalósítására használja fel a vírus adta körülményeket), ma a Twitterbe szállt bele páros lábbal.
Egyrészt egy ideje elég jeges borzalommal figyelem, hogy a kormány nyugati irányú külpolitikája enervált, kioktató, személyeskedő olvasói levelekben ölt testet. Azaz lényegében arra korlátozódik, a különféle kommunikátorok a közösségi oldalaikon közlik, hogy kit, mikor hogyan tettek helyre, kivel mostak fel, mert csúnyákat mondtak rólunk. Másrészt semennyire nem vagyok a nemzetközi profitorientált techóriások védőszentje, egy rakás dolgot megvetek és elítélendőnek tartok abban, amit művelnek, sőt még azt sem találom túlzásnak, hogy a közösségi oldalak valójában világméretű emberkísérletet folytatnak (lásd a Társadalmi dilemma című dokudrámát). Továbbmegyek: megengedhetetlen húzásnak tartom, ha a kormány hivatalos Twitter-fiókját (About Hungary) valóban minden előzetes értesítés nélkül kapcsolták le az oldal szabályainak megsértésére hivatkozva.
De könyörgöm, hogy jön ide ez a büdöstalpú, kocsmai libernyákozás? De ha már idejött: vajon a Twitternek is libernyákozva tetszettek nekiesni? Vagy ez a méltatlan, primitív, összeesküvés-elméletes moslék kizárólag belső fogyasztásra készül? Ennek mi értelme? A Twitter azért tiltotta le a magyar kormány fiókját, mert az Európai Bizottság ma publikálja a jogállamisági országjelentéseket (a magyar valóban nem túl hízelgő), a magyar kormány pedig más véleményen van, mint a libernyákok? Ez így hogy jön össze? És az nem kínos, hogy éppen az egyik techóriás oldalán füstölög a nemzetközi kommunikátor úr azon, hogy a techóriások mekkora gyökerek?
Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta Magyarország kormányának hivatalos fiókját, az About Hungaryt a Twitter – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebookon.
Kovács Zoltán ezt rendkívül érdekesnek nevezte annak tükrében, hogy az Európai Bizottság éppen szerdán fogja publikálni első jogállamisági jelentését.
„Úgy látszik, végérvényesen beköszöntött a szép új világ, amelyben megtörténhet az az abszurd eset, hogy elhallgattatják a techóriások azokat, akik más véleményen vannak, mint a libernyákok” – írta.
Hozzátette, megtették a szükséges lépéseket, várják a Twittertől a hivatalos választ és magyarázatot. (MTI)
Frissítés: A hvg.hu az eset miatt megkereste a Twittert. A vállalat szerdán délután úgy reagált: a fiók felfüggesztése egyszerű tévedés volt, ennek megfelelően azóta vissza is állították a csatornát. Ezért tényleg érdemes volt hülyeségeket óbégatni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.