December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Exkluzív

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Változnak az idők. Már megszoktuk, hogy a miniszterelnök a rádión keresztül szól hozzánk, erre most rövid időn belül hol az egyik tévécsatornát hívja be a dolgozószobájába, hol a másik stúdiójában jelenik meg egy estén, csak úgy záporoznak az exkluzív interjúk. Gondolom, most a Hír TV következik, ki tudja, talán Bayer Zsolttal kopogtatunk majd be az otthonába, hogy meglepjük a nagy embert egy dolgos napja után családi körben. Ez nyilván már a 2022-es kampány része, nagy harcra készülnek, a stáb még inkább előtérbe tolja a Fidesz kulcsemberét, ugyanis nincs más, aki hozzá mérhető. Ha ő megszólal, még a repülők is megállnak az égen, s ha hozzá még meg is jelenik, az maga a földön túli gyönyörűség, a Bözsi nénik szerte az országban elalélnak a tévékészülékek előtt, hiába is visítanak az éhes röfik az ólban, késik az esti etetés, a gazdaasszony elhomályosult szemekkel gyönyörködik a köztünk élő megváltóban.

Új ruhája is van a nagy embernek, szép fekete öltönye, ez vállban is, mellben is, sőt hasban is megfelelő, láthatóan neki magának is tetszik, szívesen mutatkozik benne, bár az elegancia továbbra is taszítja. Ha csak lehet, igyekszik úgy megjelenni, mint a nép egyszerű gyermeke, a nyakkendőjét kioldja, amely csak úgy csüng a nyakában – hogy miért nem vágja zsebre, az rejtély, talán így lezserebbnek véli a megjelenését. Az exkluzív interjúk kedvéért azért rendbe szedik a külsejét, a többit nem nagyon sikerül, de arról már nem a stáb tehet.

A félórás igehirdetéseken persze mondani is kellene valamit, de hát nincs új a nap alatt, ugyanazt mondogatja, ráadásul napokon keresztül ismétli, elemezgeti az összes média, ami persze nem szokatlan számukra, évek óta ezt teszik, a miniszterelnök valamelyik megnyilatkozását taglalják mondatról mondatra, utána pedig heteken át államtitkárok és helyettes államtitkárok adják elő sajtótájékoztatókon, mint saját véleményüket. Nem tűnik úgy, hogy ez akár kicsit is kellemetlen lenne számukra, pedig hát egy felnőtt ember alapvető igénye, hogyha már van saját szeme, akkor azzal nézzen, és ha agya is van, akkor legyen saját véleménye. Ők mind felnőttek, fehérek, heteroszexuálisak és keresztények, ámbár lehetséges, hogy éppen ebből fakad mindez, hiszen a Miatyánkat is úgy kell elfogadni, ahogy van, és a Bibliát se szokás átértelmezni.

Persze 2022 még messze van, ahhoz feltétlenül, hogy a továbbiakban a pénteki rádiós félórás okosságok mellett hétvégenként még exkluzív televíziós félórákat is kapjunk. Válsághelyzetben nyilván indokolt, ha megszólal egy miniszterelnök, bár ideje lenne, hogy végre valójában is vállalja a nyilvánosságot, válaszolna a sajtó kérdéseire és ne csak eljátssza a demokratát. Éppen olyan ez is, mint a nemzeti konzultáció az előre megadott válaszaival. Annak semmi értelme és semmi haszna, ha bemegy a saját televíziójába, ahol a saját embere úgy tesz, mintha kérdezgetné, de valójában ezek nem kérdések, csak elővezetik a következő mondatokat, és bár Gönczi Gábor szemlátomást szinte röpködött a boldogságtól, amiért ekkora megtiszteltetés érte és minden bizonnyal cd-re írja a felejthetetlen interjút, hogy majd az unokáinak is ezzel dicsekedjen, a helyében inkább igyekeznék minél előbb elfelejteni ezt a félórát.

Nem tudom megítélni, hogyan fogadják mindezt a hívek. Nehéz elképzelni akkora imádatot, amely kitart, ha heteken, hónapokon át beszél úgy a miniszterelnök, hogy lényegében nem mond semmit. Elegendő-e a fétis puszta megjelenése a hit ébren tartásához? Végül is, Szűz Mária, ha látomásként feltűnt itt vagy ott, nem kellett semmit se mondania ahhoz, hogy új erőre kapjon az egyház. Talán ebben bíznak a fideszesek, hogy napjaink köztünk élő isteni leszármazottja is képes erre a csodatételre. Ha már vízen járni nem tud, bár ki tudja, lehet, hamarosan azt is megteszi, majd a Híradóból megtudjuk. Hogy a Bözsi néniket ez meddig teszi boldoggá, fene tudja, talán bármeddig, talán eljön az a pont, amikor már ők sem kapcsolják be a tévét, inkább megetetik a röfiket. Az is van annyira exkluzív.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.