Ezúttal nem egy politikai hírt hoztunk, még csak megbotránkozásról sincs szó. Egy olyan kezdeményezésről szeretnénk beszámolni, ami véleményünk szerint követendő. A BRFK a Hontalan Állatok Világnapja alkalmából gazdikat keres 37 kutyának és macskának, amely kezdeményezést csak helyeselni tudjuk. De beszéljen helyettem a közlemény:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a REX Kutyaotthon Alapítvány idén közös projekttel készült a Hontalan Állatok Világnapjára. A rendőrök a társadalmi felelősségvállalás jegyében elkötelezettek az állatvédelem mellett; hivatali munkájuk során is többször mentenek bajba jutott, vagy rossz körülmények között élő állatokat.
A Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal épp egy szaporítótelepről kimentett kutyák elhelyezését követően kezdődött a BRFK együttműködése, hogy az állatok biztonságba helyezésén túl új otthonuk megtalálásában is segítsék a rendőrök a négylábúakat.
A budapesti rendőrök az állatotthonban lakó kutyák és cicák közül 37 gazdára váró „jelentkezővel” készítettek fotósorozatot és az állatotthon lakóinak tápot is vittek.
Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya is ellátogatott az állatmenhelyre, ahol megnézte a fotózást, illetve tápot adott át Dr. Koleszár Istvánnak, az állatotthon igazgatójának.
A kutyák és cicák fényképeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook oldalán, a BRFK Információs Portálon nézhetik meg az érdeklődők, és persze a leendő örökbefogadók.
Az állatokról a REX Kutyaotthon Alapítvány honlapján, illetve a 06-1-230-4080-as telefonszámukon érdeklődhetnek a leendő örökbefogadók. (Police.hu)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.