VENDÉG

Elkezdődött

Már nem csak közeledik Belaruszban az „elnökválasztás”, hanem el is kezdődött. Ugye észre tetszett venni, hogy visszakerült az idézőjel a helyére: nincs itt semmiféle választás, csak annak imitációja. Hivatalosan augusztus 9-én lesz, de már negyedikétől nyolcadikáig is lehet menni voksolni. Lehet? Sokakat rá is kényszerítenek, ilyen a teljes csinovnyik kar, fegyveres testületek, állami alkalmazottak, köztük elsősorban az iskolai tanárok (jórészt ők is „számlálják” az eredményt), diákok (ha nem fogadnak szót, őket ki lehet rúgni a kollégiumból, ha még pofáznak is ráadásul, akkor az egyetemről is), stb. Aztán éjszakánként – nem is tudom, nézik-e egyáltalán, hogy kire szavaztak, akik ott voltak –, szépen le lehet cserélni az urna tartalmát többször annyi, megfelelő ikszet tartalmazó voksra. Nem mondok el most mindent erről a rendszerről, mert nem nagyregényt írok.

Az idei határidő előtti szavazás még olyanabb, mint szokott lenni. A koronavírus-járvány miatt (ami hivatalosan nem is volt az országban, aztán még le is győzték azt, ami nem volt) augusztus 9-én egy-egy szavazóhelyiségben legfeljebb 5 megfigyelő tartózkodhat, keddtől szombatig pedig mindössze három. Így hát a független megfigyelők nem jutnak be, legjobb esetben a folyosón várakozhatnak, de mivel azt, hogy hányan mennek be a szavazóhelyiségbe, a folyósóról is lehet látni, az egész épületből, gyakran az épület bejáratától is el szokták őket zavarni. Aki pedig ellenkezni mer, arra ráhívják a rendőrséget. Eddig húsznál több megfigyelőt állítottak így elő, pár órás „megelőző beszélgetés” után el is engedik őket. Ha. Egyiküket a bíróság azonnali hatállyal tíz napra leültette, bár a hivatalos megfigyelői státuszától még őt sem fosztották meg. Hogy miért megy ez így? Mert a napi jegyzőkönyvekben általában ötször-tízszer annyi szavazót tüntetnek fel, mint ahányan valójában ott jártak aznap.

Idén van egy „Voks” (голас) nevű mozgalom, amelynek résztvevői a szavazatokat próbálják megvédeni. Fontosabb pontjaik:

• csak 9-én szavazni,
• fehér vagy fehér-piros-fehér (az éppen csak be nem tiltott nemzeti zászló színei) karkötőt viselve menni szavazni, hogy messziről lehessen látni, hogy kire NEM fogsz szavazni,
• előzetes internetes regisztráció után a szavazólapot lefényképezni, és beküldeni a központba alternatív szavazatszámlálásra. (Jermosina, az itteni Pálffy Ilona kihirdette, hogy a választási törvény nem rendelkezik ilyen jellegű fényképezésről. Azt elfelejtette közölni, hogy nem is tiltja.)

Know-how: idén a legtöbb helyen a szavazófülkéknek se ajtajuk, se függönyük nincs. Így a bizottság simán nyomon tudja követni, hogy ki fényképez, illetve általában, mit csinál a fülkében, és rá tud szólni a szavazóra, hogy ez tilos. Pedig dehogy.

A szavazás első napján történt, hogy a „legesélyesebb” jelölt elmondta évi rendes szózatát a „parlamenthez” és a néphez, amit a szokásos tavaszi időpontról most áthelyeztek a szavazás idejére. Ő nem tartott választási gyűléseket, inkább a hadsereg különleges egységeit látogatta, megismerkedett azokkal az új, direkt oszlatások céljára kifejlesztett járművekkel/eszközökkel, amelyekről dícsérően említést is tett. Amúgy is harcias beszédéből elég lesz talán egyetlen gondolatot kiemelni: ha hagyják, hogy robbanékony helyzet alakuljon ki itt, Belaruszban, az ország akkora lánggal fog égni, hogy bizony egészen Vlagyivosztokig lesz nehézsége mindenkinek. (Ez a némileg nyakatekert, de kisiskolás stílus felel meg leginkább a mondókájának. Azt nem kérdezte meg, hogy „értve vagyok?”).

Két teljes napja nem tudok róla, hogy Cihanouszkajáéknak lenne nagygyűlésük. Meg vannak hirdetve, de hol a színpad égett le hirtelen, hol más fontosabb rendezvény számára adták át a területet, vagy egyszerre kezdték aszfaltozni az összes odavezető utat… Szaligorszkban az elnökjelölt asszony csapatából néhány személyt előállítottak, de mire Cihanouszkaja eljutott a rendőrségre, nem talált ott senkit, akivel beszélni tudott volna. Végül előkerült egy valamilyen rangú főnök, aki ígéretet tett, hogy ha nem történt részükről jogsértés, akkor szabadon fogják őket engedni. (Kérdem én: mikor?)

Cihanouszkaja még július közepén jelentette be, hogy 6-án hol tart választási gyűlést Minszkben (ugyanott: Bangalor [Bengaluru] tér). Nos, a főpolgármesteri hivatal 5-én este közölte, hogy a gyűlést betiltja: a „vasutasok napját” fogják itt ünnepelni, mégpedig „vasutas hadsereg napja” névre átkeresztelve, mert most minden csupa harc kell hogy legyen. Nem tudhatom, mi lesz ebből, de láthatólag a hatalom a nagy provokációt a szavazás utáni éjszakára, vagy a választás másnapjára akarja halasztani: ne folyjon vér a „nagy nap előtt”. Mert választási gyűlést a törvény szerint még csak egyeztetni sem kell, csak bejelenteni. Viszont 9-én és utána minden gyűlés már tüntetésnek számít, amit ebben az országban nem szokás engedélyezni. Oszlatni pedig szokás, még akkor is, ha nem történt semmi rendbontás az engedélynélküliségen kívül. Ráadásul tapasztalatból tudjuk, hogy rendbontást KGB-s módszerekkel könnyű kiprovokálni, erre pedig már „jogosan” következik az erőszak.

Azért lett kénytelen a hatalom betiltani a betilthatatlant – vagyis a választási gyűléseket –, mert túl nagy tömegeket mozgatott meg a három főszereplő nő, akik túlságosan népszerűek lettek. A teljes ismeretlenségből! Hogy történhetett ilyen egy ennyire megfélemlített országban? Pusztán a Lukasenka ellen 26 éves kormányzása alatt felgyülemlett gyűlölet nem tudta volna ennyire hatékonyan egyesíteni az ellenzéket, pláne, hogy ellenzéki ERŐKRŐL nem is beszélhetünk.

1. Lukasenka nem engedte a három valódi ellenzéki jelöltet indulni: a legegyszerűbb útja ennek a bebörtönzés. Így rögtön sikerült is megnövelnie a meggyőződéses ellenségeinek táborát, bár talán nem jelentősen. Mert azt hiszem, hogy akinek ez a tény felnyitotta volna a szemét, annak már úgy is nyitva volt.

2. Most jön a lényeg: a három – mondvacsinált okokból diszkvalifikált –, eredetileg egymás ellen (is) induló fél kevesebb, mint egy nap alatt egyesült. Mégpedig mindhárom oldalról az első sorokból állt valaki az egyesült stáb élére (a feleség, aki addigra már regisztrált elnökjelölt volt: ő Szvjatlana Cihanouszkaja; a másik kigolyózott elnökjelölt-aspiránsnak szintén a felesége: ő Veranika Capkala; a harmadik, Viktar Babarika pedig a stábja koordinátorát „delegálta”: ő Marija Kalesznyikava). Ők a három grácia.

3. Cihanouszkajának két hónappal ezelőtt még semmi köze sem volt a politikához, így ellenfelei sem tudtak születni – tökéletesen megfelel a semleges személy kritériumainak. Véleményem szerint így lett a tábora legalább 30 százalékkal nagyobb, vagyis talán másfélszerese a három eredeti jelentkező táborai aritmetikai összegénél.

4. Erre erősítettek rá remekül azzal, hogy egyfolytában hangsúlyozzák: egyetlen programpontjuk van, mégpedig fél éven belül TISZTESSÉGES választásokat tartani. Annak a résztvevői majd álljanak ki a programjaikkal és győzzön az, aki meggyőzőbb.

Miért van az, hogy itt értik/érzik az emberek, hogy ki is az ellenfél, hogy kit kell elsősorban legyőzni? És majd ha ez megtörtént, akkor kell foglalkozni az egymás közötti ellentétekkel. Nem mindenki érti, de egy hatalmas többség igen. Van egy ilyen jelmondat: bárkit, csak ne Lukasenkát! Ezt pedig hitelesen egyedül Cihanouszkaja tudja megtestesíteni. Miért csak itt? Otthon miért nem?

Pedig nekem lenne ötletem, hogyan kellene/lehetne egy hasonló átmeneti időre hasonló semlegességet tervezni/teremteni. Nem vagyok benne biztos, hogy megvalósítható. Az ideiglenes kormányzás egyetlen célja a NER teljes megsemmisítése kell hogy legyen/lehetne. Visszatérés a 2010-es választások idején érvényes joghoz. Vállalva azt is, hogy nagyon sok olyan jogi lépést kell megtenni, amelyek normál esetben megengedhetetlenek lennének: törvények és más jogszabályok, szerződések, telekkönyvi és cégjegyzék-bejegyzések, elbocsátások és kinevezések visszamenőleges hatályú megsemmisítése. Pontosan tudva/tudatosítva, hogy nem normál esetről van szó, hiszen minden megsemmisítésre ítélt dokumentum a jog mellőzésével/ellenére született (nem létező ügyészség, alkotmánybíróság stb, sőt, nem létező parlament(!) mellett). Kezdjük mondjuk az úgynevezett „alaptörvénnyel” és annak számos módosításával, következésképp folytatva minden jogszabállyal. Azzal, hogy Magyarország megszűnt Köztársaságnak lenni. De jure és de facto.

Magam sem nagyon bízom abban, hogy ez megvalósítható. Bizonyára létezik olyan csoportosulás, amelyik képes a végrehajtására és vállalná is. De a szervezett magyar „ellenzék” (ami nem létezik, az én saját kifejezésem szerint csak szervezett ELMŰZÉK van, ezt már sokszor elmondtam) ebbe nem fog belemenni. Mai állapotában nem. Először az „ellenzéki” konkurenciáját akarja mind megsemmisíteni, hogy utána mondhassa: ide a koncot, de rögvest! És ha ez nem megy, akkor inkább maradjon minden a régiben: Orbán parlamentjében remekül el lehet ücsörögni, és a semmittevésért felmarni a milliós képviselői fizetéseket, de inkább többet, no meg a párttámogatást! Sokat tett az úgynevezett ellenzék azért, hogy kiérdemelje ezt a lesújtó véleményt. Tisztelet a kivételnek, amiből alig van, csupán egy-egy személy.

Nem vagyok benne biztos, hogy amit leírtam, megvalósítható. De azt ugye pontosan tudjuk, hogy diktatúrát nem lehet tisztán demokratikus, jogállami eszközökkel lebontani?

Bárász Péter

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább