December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tessék, már megint győzött! Vagyis nem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hosszasan töprengtem, hogyan lehetne kezdeni a reggeli posztot úgy, hogy lehetőleg ne a szokásos legyen. Sajnos még nem sikerült rájönnöm, úgyhogy maradok a bevált köszöntésnél: napsugaras szép reggelt mindenkinek! Mindjárt háztáji híreimmel kezdem, mert az legalább senkit nem érdekel. Írt nekem (és mindenki másnak a környéken) az áramszolgáltató. Örömmel tudatták, hogy a jövő hónapban két alkalommal is karbantartást végeznek, tehát két napon át nem lesz áram reggeltől estig. Az elmúlt hónapban szintén két ilyen napot iktattak be az életembe. Én belátom, hogy a hálózatot karban kell tartani, cserélni, felújítani, nem tudom mit csinálni vele. De ez egy szolgáltatás. Kizárt, hogy normális dolog kéthavonta napokra lekapcsolni az áramot. Mi lenne, ha én írnék egy levelet az áramszolgáltatónak, hogy a következő egy hónapban szüneteltetem a díjfizetést? Technikai okokból, vagy akármiért. Azt nem lehet, nyilvánvalóan. Ahogy a bank is leemeli a havi banki díjat, miközben szinte minden hétvégén ütemezett karbantartásra hivatkozva használhatatlanná teszi az online felületét. Ezek szerint ezek nem szolgáltatók. A szolgáltató én vagyok, én nyújtom megbízhatóan és pontosan a fedezetet az ő működésükhöz, miközben ők azt csinálnak – mégpedig teljesen egyoldalúan -, amit csak akarnak. Igazán remek.

Kövér László fejét megsüthette a nap vagy én nem tudom, mi érte, de majdnem emberi hangot ütött meg.

A magyar Országgyűlés nyitott a holland parlamenttel történő párbeszédre a folyamatban lévő EU-csúcs sikeressége érdekében – közölte a magyar házelnök holland kollégájának írt levelében, amelyet az Országgyűlés sajtófőnöke juttatott el hétfőn az MTI-nek. 

Kövér László a holland képviselőház elnökasszonyának írt levelében kifejtette, a magyar és a holland parlament összeegyeztethetetlen mandátumokat adott kormányaiknak, olyan feltételekhez kötik a megállapodást, amelyekre tekintettel a magyar miniszterelnöknek, vagy fordított esetben a holland kormányfőnek kell vétóznia.
    A házelnök szerint ebben a helyzetben kiváló alkalmat adhat a két parlament közötti párbeszédre a holland képviselők tervezett magyarországi útja, valamint a koronavírus-járvány miatt elhalasztott hágai látogatásának pótlása.
Kövér László a koronavírus-járvány által leginkább érintett uniós tagállamok segítése érdekében kéri holland kollégája együttműködését. „Remélem, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben ezzel is elősegíthetjük az erős Európához vezető út megtalálását” – fogalmaz a házelnök.
    Hangsúlyozta továbbá, hogy a most folyamatban lévő EU csúcs kulcsfontosságú az Unió jövője szempontjából.
    „A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági válsághelyzet kezelése érdekében számtalan tagállam szorul segítségnyújtásra és nem tagadhatjuk meg a velük való szolidaritást csupán azért, mert sem Hollandia, sem Magyarország nem tartozik a gazdasági válság által leginkább érintett országok körébe” – írta Kövér László. (MTI)

Hát nem egészen kulturált? Jó, némileg röhögséges a célozgatás, hogy mi aztán nem szorulunk rá – ezek szerint ha Ausztriát nem is, de Hollandiát már beértük -, de vannak itt olyan csóringer, nyomorult országok, melyek ki sem látszanak a szarból, hát segítsünk már rajtuk! Picit ront ugyan a nyájaskodás fényén Kövér gazdájának egy nappal korábbi kijelentése, miszerint a holland miniszterelnök gyűlöli a magyarokat is, plánehogy személyesen őt, Orbán Viktort, valamint kommunista az egész ország a kormányfővel együtt, de azért szép próbálkozás ez. Zárójelben jegyzem meg, hogy Hollandiában koalíciós kormány van, 13 (igen, tizenhárom) párt alkotja a parlamentet. Tehát nem arról van szó, hogy a holland miniszterelnök megrendelte mind az egy párttól, hogy mivel bízzák őt meg, hanem a 13 párt képviselőinek többsége azt akarta, hogy a miniszterelnök ne egyezzen bele olyan megállapodásba, melynek nem feltétele a jogállamiság megléte. Még egyszerűbben: a hollandok tényleg ezt akarják, mert ott mindenkit képvisel valaki. Nem egy egyharmados párt uralkodik kétharmaddal. Fura lehet, nem?

Ha már Orbán Viktor. Tegnap megint adott az országimázsnak. Amikor mindenki kultúremberként, öltönyben, kosztümben jelent meg, akkor őfényessége úgy vélte,majd ő megmutatja, mi az igazi kipcsak virtus. Íme egy csodás fotó:

ZDF

Így mászkált. Éppen csak a hálósipka hiányzott a fejéről, bár nem kizárt, hogy vitte utána a bilihordozó.

És még egy kép büszkeségünkről. Aki ott a mi országunkat képviseli, rólunk, magyarokról jelenít meg egy képet. Tökmindegy, hogy szavaztunk rá vagy sem, akartuk vagy sem:

Egy pillanatra visszakanyarodnék Kövér László békülékeny üzenetéhez. Az biztos, hogy szerencsétlen Holliknak már megint nem szóltak, hogy változott a szélirány, gömbölyded pávakakasunk feje másfelé néz és most az van, hogy nem kell szidni a hollandokat, mert éppen békülnénk. Úgyhogy a hétvégi sajtótájékoztatók sztárja parádésan hülyét csinált magából. Sokadszorra:

Mármeg nem kommunista a holland miniszterelnök, hanem sorosista. Ha ezek után az jön, hogy Soros György is kommunista, én tényleg tökön szúrom magam. A szöveg többi része éppen olyan zavaros hülyeség, amilyet elvárunk Holliktól, tehát semmi meglepetés nincs.

És még csak vége sincs. Íme Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára mit beszélt a szájával:

nagyon jó, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, mert ha egy balliberális, Gyurcsány Ferenc, vagy valaki más lenne, akkor az ország politikai értelemben már „holland gyarmat lenne”.

És ma kora reggel megtörtént a csoda, az Unió vezetői megállapodtak egymással. A fideszes propagandalapok már hirdetik a vezér győzelmét, de ezen nem kell meglepődni, mindenképpen győzelemként kell tálalniuk a dolgot. Pontosan úgy, mint amikor a néppártból felfüggesztették a Fideszt és azt harsogták: Orbán akarta, győzött! Valami egyenszöveget tolnak mindannyian, gondolom majd nap közben mindegyik farigcsálja a világraszóló semmit, hogy jobban fessen.

Amit eddig tudni lehet – ez még nem sok, de korán van még, alig két órája zárult csak le a tárgyalás -, az ennyi:

A jogállamiság nem került ki a szövegből, hanem törölték azt a részt, mely szerint a Számvevőszék és az Európai Bizottság éves értékelést ad ki az országokról a jogállamiság tekintetében, helyette a Költségvetési Tanács folyamatosan ellenőrzi a feltételek teljesülését és szükség esetén megteszi az intézkedéseket.

Sőt, bekerült egy „vészfék” is a rendszerbe. Ha egy tagállam úgy érzi, a tagországok nem megfelelő módon, a szabályok betartásával használják fel a támogatást, akkor szavazást kezdeményezhet a Tanácsban.

Tehát: a hetes cikkely szerinti eljárást nem tudta lezáratni Orbán, arra kapott ígéretet, hogy az eljárás végig fog menni, de felgyorsítják a folyamatot. A jogállamiság megléte továbbra is feltétele a kifizetésnek, ráadásul erről nem is egyhangúlag, hanem minősített többséggel dönt a Költségvetési Tanács (amiből az következik, hogy Magyarország és Lengyelország nem tudja blokkolni a folyamatot, Orbán ragaszkodott az egyhangú döntéshez, ez sem jött össze), az NGO-k is kaphatnak pénzt (ez is feltétele volt Orbánnak, hogy ne kaphassanak). Az, hogy hazánk 3 milliárd euróval több pénzt kap az előzetes tervekhez képest – az nekem még nem tiszta, hogy ennyivel több vissza nem térítendő támogatásról vagy ennyivel több hitelről van-e szó -, enyhe túlzás, miután a tárgyalások kezdetén sem a pontos keretösszeg, sem annak elosztása nem volt rögzítve. A tárgyalás egy szakasza éppen erről szólt. És hát ez annyira nem is lehet fontos, maga a vezér mondta, nekünk nincs is szükségünk a pénzre. Benne maradt továbbá a megállapodásban a befizető országok számára nyújtott visszatérítési rendszer – Orbán erről beszélt, amikor azt mondta, a szegény országok rovására kapnak több pénzt a gazdag országok – tehát mindössze annyit ért el fénylő csillaga a fideszeseknek, hogy a végső szövegben nem háromszor, csak egyszer szerepel a jogállamiság szó.

Mindez még nem a történet vége, mert csak még nem ismerünk egy csomó részletet, és mert meg kell szavaznia az Európai Parlamentnek is. Ezzel kapcsolatban – mármint hogy átmegy a megállapodás a jelenlegi formájában az EP-n – még vannak kétségek.

De legalább a nap már biztosan felkelt, úgyhogy nincs más hátra, mint kellemes ébredezést kívánni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.