December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Kövér már csak tudja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt hiszem, ennél jobb hírre sem ma, sem holnap nem érdemes várni, mert egyszerűen verhetetlen. Kövér László mondott valamit a parlamentben, az MTI lehozta, tehát bátran hivatalosnak lehet tekinteni.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló kormánypárti javaslatot ismerteti az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 14-én. A házelnök kijelentette, hogy az Országgyűlés nem fog az Európai Unió helyreállítási csomagjához kötött semmilyen politikai feltételt elfogadni. (MTI)

Az egy dolog, hogy Kövér László felolvasta a saját maga által szignált javaslatot, ehhez joga van neki. Az egy másik dolog, hogy fideszék be vannak fosva a gondolatától is annak, hogy esetleg jogállami követelményekhez köti az Európai Unió a pénzhez való hozzáférést. Az egy harmadik dolog, hogy fideszék meg akarják (és meg is fogják) zsarolni az összes tagállamot a vétóval, márpedig akkor senki nem jut hitelhez a gazdaság újraindításához. De azt ugye mindenki látja tisztán és pontosan, hogy arra akarja kihasználni a helyzetet a Fidesz-kormány, hogy a már folyamatban lévő eljárásokat – konkrétan a hetes cikk szerinti eljárást – megszüntessék ellenük, és ne csak a gazdaság újraindításához folyósítandó pénz, hanem a következő hét éves ciklusban folyósítandó uniós támogatás esetében is kimásszanak a jogállami követelmények alól? Tehát: kell a pénz, de ahhoz senki más nem férhet hozzá – a követelések között szerepel az is, hogy civil szervezetek ne juthassanak közvetlen uniós forráshoz -, csak a Fidesz, és semmiféle feltétele ne legyen a pénz folyósításának.

Eddig semmi új dolgot nem mondtam. Ami újdonság Kövér László tegnapi hőbörgésében, az a következő: Orbán Viktor cimborája és harcostársa nagy nyilvánosság előtt elismerte, hogy a parlament nem parlament. A döntésekbe az ellenzéknek semmiféle beleszólása nincs, a fideszes többség azt szavaz meg, amit utasításba kap. Ha ez nem így lenne, honnan a lónak a faszából tudhatná előre a házelnök, hogy az Országgyűlés mint szavaz majd meg és mit nem?

Itt tartunk, ebben a keresztény konzervatív demokráciában, ebben az illiberális, turuloktól hemzsegő szarfészekben. Már a látszatra sem kell adni. Már nem is kell úgy tenni, mintha nem a rablóvár ura és az ő szolgái döntenének minden egyes kérdésben. Már nem is kell azt játszani, hogy működik valami minimuma a parlamentáris demokráciának. Már a teljesen okafogyott tisztséget viselő Kövér László szemrebbenés nélkül kimondja, hogy igen, itt diktatúra van, és akinek ez nem tetszik, az pont bekaphatja.

Az ebben a végtelenül tragikus, hogy az ellenzéki pártok hajlandóak részt venni ebben a népies színjátékban. Kell a képviselői fizetés nyilván, az egyéb juttatások, ezért asszisztálnak ahhoz, hogy Orbán és elvtársai parlamenteset és látszatdemokráciásat játszhassanak. Annyira nem fontos ez az ország még az ellenzéki pártoknak sem, hogy kivonuljanak, ne vegyenek részt ebben. Igaz, néha szükség van rájuk. Például amikor megborul a kétharmad, olyankor jól jön, ha valaki az ellenzékből véletlenül rossz gombot nyom meg, esetleg sajnos nem tud bemenni szavazni, mert beverte a lába ujját a kredencbe, vagy megbetegedett a kutya.

Esküszöm, már azt sem tudom, ki kivel van. Azt sem, kinek ki adja az utasításokat. Azt azonban tudom, hogy egyetlen demokratikus országban sem maradhatna a politikában az a házelnök, aki már a javaslat ismertetésekor kijelenti, hogy mit fog megszavazni a parlament. Vagy azért nem maradhatna, mert normális ország normális polgára nem viseli jól, ha hülyének nézik, vagy azért nem maradhatna, mert maga a bejelentő hülye, ezért alkalmatlan a feladata ellátására. Szerencsére Magyarországon elő nem fordulhat még az sem, hogy akár csak fel is tűnjön valakinek ez az elszólás. Sőt. Remélem, a parlamentben ücsörgő megélhetésiek lelkesen meg is tapsolták a házelnök urat. Igazán megérdemli. Igen, mi is megérdemeljük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.