December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A hét éve létező cég tíz éve folyó kutatása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha csak nem hülyültem meg teljesen, elkezdett a Fidesz óvatosan kitolatni az Unióból. Vagy ha azt még nem is, az előkészítő munkálatokat már megkezdte, több fronton is. Egyszóval a fékek és ellensúlyok rendszere megfosztja a tagállamokat az önállóságuktól, mondá az Alapjogokért Központ.

Nekem az Alapjogokért Központ nagy kedvencem már régóta. Annak külön örülök, hogy már tíz éve vizsgálják a kérdést, merthogy hét éve jött létre az intézmény. Teljesen komolyan vehető a dolog, már csak azért is, merthogy nem nagyon létezik ez a központ. Az ott alkalmazásban állók – ide értve Fricz Tamást is – nem az Alapjogokért Központ, hanem egy Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. nevű vállalkozás alkalmazottai. A vállalkozás egyetlen tulajdonosa és vezetője nem más, mint az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós. Fura útjai vannak a Fidesznek. 

 

A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése az Alapjogokért Központ kutatása szerint, és ez sérti a nemzetállamok szuverenitását – mondta Szolomayer Balázs, a kutatóintézet vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a második világháború után a politikai döntéshozókban kialakult egy szellemiség, amely szerint egy újabb világháború elkerüléséért „fékeket és ellensúlyokat” kell beépíteniük az országok rendszereibe. Ennek részeként a kormányzati döntéseket nem kormányzati szervezetek (NGO) hálózataira, bíróságokra, illetve nemzetközi szervezetekre ruházták át.
    Mint mondta, az Alapjogok Központ az elmúlt tíz évben több ízben is vizsgálta, hogy az uniós tagállamok szuverenitása hogyan alakult, és azt állapította meg: ez a szellemiség olyan jól érvényesült, hogy ezek a bíróságok, alkotmánybíróságok, nemzetközi és civil szervezetek gyakorlatilag a szuverén nemzetállamoktól is függetlenedtek, és elkezdték a hatalmukat úgy használni, hogy az már a nemzetállamok rovására megy. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.