VENDÉG

Szégyellheti magát az a társadalom, amelyik az egyenlő esély fogalmának megcsúfolásába hangtalanul belenyugszik

Nem vagyok újságíró. Körülbelül két hét múlva már közalkalmazott sem leszek. Nem vagyok magas beosztású, karrierista vágyaktól vezérelt, vezetői ambícióktól fűtött nőnemű istencsapása. Már tanár sem vagyok néhány éve. Lassan nem leszek senki.

Ennek ellenére szeretnék néhány gondolatot megosztani a közoktatási intézmények egyik szerencsétlenebb csoportjáról (a szakképző intézményekről van szó), az ott dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetéséről, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt) alóli kivonásáról és a Munka Törvénykönyve (Mt) hatálya alá helyezéséről. Annak minden következményével együtt.

A kormányzat részéről már az elmúlt év őszén belengették az oktatási intézményekben dolgozók béremelését. Aztán vártunk. (Ha jól emlékszem, az utolsó béremelést 2014-ben követték el.) Bejelentették, hogy megalkották az új szakképzési törvényt. Néhány rutinosabb, idősebb kolléga – főleg a nyugdíj előtt állók – lelkiismeretesen átbogarászta a tervezetet, és nagyon nem tetszett nekik az, amit benne olvastak.

Megjelent a törvény végrehajtási utasítása. Nem hittünk a szemünknek. Kicsit kapálódzott a szakszervezet is. Béremelés még mindig sehol. Aztán következett a járványidőszak, senki nem vonult az utcára tiltakozni, mert nem lehetett, ez is a kormányzat malmára hajtotta a vizet. Aztán az engedelmességhez szokott, megfelelési kényszeres, birkaként terelhető pedagógusok (köztük én) koponyájában végre kigyúlt a fény: az évszázad egyik legnagyobb átverésének alanyai vagyunk.

Az iskolánk – amely az egyik dunántúli iskolaközpontként működik a szakképzésen belül, és mostanig hálistennek védelmet élvezett a szokásos megszorításokkal, leépítésekkel szemben – eddig nem közvetlenül és teljesen állami fenntartás alá tartozott, hanem egy bizonyos minisztérium alá. (Erre most persze mondhatnák a Klik-es iskolák alkalmazottai: na, legalább ti is megtudjátok, milyen volt eddig a mi sorsunk. Végül is igazuk lenne.)

Először is aláírattak velünk egy nyilatkozatot arról, hogy az iskolaátcsoportosítást, fenntartóváltást támogatjuk-e, vagy sem. Persze, teljesen mindegy, milyen véleményen voltunk, a mi véleményünk számít a legkevésbé. Az átszervezést összecsapták a bérrendezéssel (milyen ügyes húzás, csak gratulálni tudok hozzá: ha azzal vannak elfoglalva a dolgozók, hogy nőtt a fizetésük, majd nem veszik észre, mennyire kitoltak velük). Az állásfoglalás a két minisztérium részéről a következő volt (ezt az igazgatónk ismertette velünk egy május végi értekezleten): a gazdaságosabb működtetés indokolta, hogy borítsák a rendszert, és átcsoportosítsák az intézményeket (jó duma). Így ezentúl vadidegen, de hasonló képzési profilú iskolákkal kerülünk majd egy kalap alá (már most utálnak bennünket, mert a főintézményi posztért ők is vérre menő lobbyzást folytattak), a kancelláriák létrehozása (hol a költséghatékonyság?) az oktatás és a szakmai vizsgáztatás színvonalának emelése érdekében szükséges.

A béremeléssel senki nem jár majd rosszul, ugyanis a fenntartó egy bizonyos bérkeretet bocsát rendelkezésre, amelyből az előirányzott emelés kb. 30% mindenkinek. A Munka Törvénykönyve hatálya alá helyezés itt azt jelenti, hogy lesznek az Oktatók (szakoktatótól a magyartanárig) és lesznek az Egyebek. Amennyiben valaki nem írja alá a nyilatkozatot június 30-ig, amelyben kéri a jogutód intézménytől az átvételét, a munkaviszonya automatikusan megszűnik, megkapja a végkielégítését, felmondási idő nincs, aztán aló mars. Ám ha esetleg megpróbálkozik 60 napon belül oktatási intézményben elhelyezkedni, akkor neki coki, mert a végkielégítését vissza kell fizetnie.(!) A jubileumi jutalom, amely közalkalmazottaknak köztudomásúan 25 év folyamatos jogviszony után jár, még öt évig lesz érvényben. Éves szabadság kiszámítása az Egyebeknek az Mt szerint történik. Az Oktatókét egyelőre meghagyják, persze, de hamarosan ehhez is hozzányúlnak majd.

Nem hangzott el semmilyen fórumon az, hogy a szabadságolásban, a bérrendezésben és a végzettségek beszámításában az Egyebek (köztük én is) igen rosszul járnak majd. Egyebek alatt értem a NOKS-osok (nevelést-oktatást segítők) mellett azt a kiszolgáló személyzetet, akik nélkül egy intézmény működésképtelen, mind az oktatásban, mind az egészségügyben. Ha a kiszolgáló személyzetből most, kedves feleim, ebben a pillanatban egy iskolában tíz ember feláll, és azt mondja, átmegy egy kft.-hez dolgozni, mert becsületesebb bért kap, akkor tisztelt miniszter urak, tisztelt intézményvezetők és tisztelt kétharmad: a vécék nem lesznek kipucolva, a tantermek és kapcsolt részek nem lesznek kitakarítva, jöhetnek a legyek meg a fertőzések; a kertészetekben nem lesz ám szóló szőlő és csengő barack, az állattartó telepeken éhen halhatnak az állatok, mert egyik Oktató kolléga sem fogja őket etetni, meg a trágyát kihúzni alóluk. Továbbá nem lesz, aki a diákoknak megfőzze az ebédet és délben kimerje a levest, aztán elmosogasson, vagy kifesse az irodákat, kicserélje a veszélyes konnektort, vagy felmásszon a tetőre cserepet igazítani. Megírhatja minden vezető maga a hivatalos leveleit, kiadhatja a diákigazolványokat, iskolalátogatási igazolásokat, bizonyítványokat, és igen, mehet a postára is a pakkal munkaidő után. És adjunk egy pofont a kultúrának is: nem lesz könyvtár, nem lesz, aki év elején kiadja a tankönyveket, és nem készül műsor a nemzeti ünnepekre. Úgy látszik, semmi nem elég fontos. Lehet puffogtatni a frázisokat a hatékonyságról, de kérdem tisztelettel: az Egyebek mivel érnek kevesebbet? Melyik szakképzős igazgató beszélt össze a minisztériumokkal történt egyeztetések során a másik igazgatóval, állt fel az asztaltól, és mondta azt: ha ilyen hátrányokkal jár a dolgozóim majdnem ötven százalékát (!) illetően ez az intézkedés, akkor nem fogadom el? Ki áll ki az alacsonyabb beosztásúakért?

Kissé előreszaladtam. Eljött az a nap is, amikor át kellett vennünk az ajánlatot, amelyben az új, megállapított bérünk és szabadságunk szerepel. Oktató kollégáink meg voltak elégedve az emelés mértékével, a szabadságuk maradt a szokásos: évi 46 nap. Az ő emelésük, amelyet egy pontozási skála, az önértékelés, illetve egy szorzó alapján állapított meg a vezetőség, 20-22-25 %-ot képviselt. Hogy az Egyebek mit kaptak? Kevesebb éves szabadságot és a minisztérium utasítása szerint egyformán 3,5 %-os béremelést. Hogy ez mennyit jelent egy érettségivel+szakmával rendelkező, huszon-harminc éve dolgozó alkalmazott számára? Tessék tippelni! Körülbelül bruttó 6000 stabil magyar forintot. Ne szóljunk semmit, hat-hét év után megkaptuk az utolsó év inflációkövető béremelését. És megszüntették a Kjt. bértáblája szerinti bérezést. Ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy azok a NOKS-osok, akik igen gyakran pedagógusok, sőt, több diplomával, szakvizsgával és egyéb képesítésekkel rendelkező szakemberek, de az a bűnük, hogy nem tanári beosztásban töltötték az elmúlt éveket, feltették maguknak a kérdést: mi a fenéért tanultam? Csak a saját esetemet mondom: három középfokú végzettséggel rendelkezem és  jelenleg a negyedik (!), diplomát adó képzésben tanulok. Három gyermeket nevelünk (a legkisebb még a csok előtt született), és még ketten sem tudjuk igénybe venni a férjemmel a három gyerek után járó adókedvezményt, mert nem keresünk annyit. Nem vigasztal az a hír, hogy a vezetőnk eredetileg 10 (!) % emelést tervezett nekünk, Egyebeknek. Már a 10% is hátrányos megkülönböztetésnek hangzik. Egyetlen dolog vonatkozik csak egyformán ránk: megszüntették a cafeteriát.

És hogy miért az évszázad átverése a törvénymódosítás? Gondolkodjunk. Milyen lelkesedéssel fog az Oktató keze alá dolgozni ezután egy alacsonyabbrendű, Egyéb kategóriába sorolt kolléga? Ugye érti mindenki, mi volt a terv? A Nagy Terv? Működik az „Oszd meg és uralkodj!” eddig is remekül alkalmazott rendszere. Az Egyebek sokan vannak, bármikor pótolhatók, amúgy is: örüljenek, hogy van még állásuk ebben az állásínséges korban. Mozgásra tehát semmi lehetőség. Ugyanakkor az Oktatók sem fognak mozdulni, mert a helyükön tartja őket a megemelt bérük, ugyanis, ha mondjuk gimnáziumban vagy általános iskolában vállalnak munkát, az előző, bértábla szerint megállapított bérüket fogják kapni. Jól ki van ez találva, kérem szépen. Kalaplevéve tiszteleghetünk a kormányzat macchiavellista tanácsadói előtt. Nem mellékesen, most a legnehezebb állást találni a közoktatásban (a határidőért is külön taps jár), mert az iskolák épp a nyári szünet kezdetekor igen ritkán vesznek fel tanerőt, ez inkább augusztus közepétől szokásos, pénzügyi okok miatt. Tehát aki két héten belül nem talál magának közalkalmazotti állást, az mehet a sóhivatalba, mert nem mindegy, hogy a közjogviszonyában volt-e megszakítás, vagy sem.

Tudom, nem kötelező közalkalmazotti státuszban dolgozni. De aki a diplomája átvételekor arra esküdött fel, hogy a tudását a jövő nemzedék számára átadja, őket segíti, érdekeiket képviseli, és minden végzettsége ebbe az irányba mutat, nehezen áll át máshol, másra.

Nem hagy nyugodni a gondolat: a hátsó cél az, hogy a költségigényes gyakorlati képzések kiszervezése, és a teljes állami irányítás alá vétel, valamint az Mt alá történő átvétel után sorra kerülnek majd a gimnáziumok alkalmazottai is. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kormány tálcán kínálja fel az iskolák működtetését az egyházaknak, ő meg csendben kivonul a közoktatásból. Egy iskolát fenntartani nyilván nagyon költséges dolog, bevétel szinte semmi, csak a pénzt nyeli, amit ugye másra is lehetne fordítani. Például stadionokra. Az egyházaknak juttatott támogatás még mindig kevesebb, mintha az egész működtetést saját zsebből kellene állni. Egy egyházi fenntartású iskola megengedheti magának a bevételeiből, hogy magasabb bért fizessen az alkalmazottainak, sőt: a legjobb tanerőket magához csábítva néhány éven belül felfuttathassa az intézményt, és olyan színvonalat érjen el, hogy válogathasson a jelentkezők között. Azt is megengedheti, hogy félévente, évente az alkalmazottainak – beosztásra való tekintet nélkül – például elektronikai eszközt, prémiumot adhasson. Semmi problémám az egyházi iskolákkal, magam is több éven keresztül voltam egy ilyen intézmény alkalmazottja. Valamit nagyon jól csinálnak. Például kapcsolatokat építenek. Kapcsolatokat tartanak a külföldi egyházi szervezetekkel. Segítséget kérnek és elfogadnak. Nem rúgnak bele abba, akitől a támogatást kapják.

Ennyi lenne? Lehet, hogy ennyi. Most fontolgatjuk, hogy a legnagyobb gyerekünket az egyik ilyen iskolába íratjuk jövőre. Oda, ahová néhány kollégám a körülmények miatt már átigazolt. Semmi plusz kötelezettség, de mennyire más a stílus, a hangnem és a minőség… Mi, Egyebek próbálunk rugalmasabbak lenni.

Kiegészítés: Azt hiszem, itt van az a lélektani pillanat, amikor az elégedetlenségüket az utcára vihetnék azok az emberek, akik a közoktatásban azért dolgoznak tíz, húsz, harminc éve, hogy az ott tanuló diákok (a mi gyerekeink) ellátásáról, biztonságáról, hivatalos ügyeik intézéséről gondoskodjanak. Legyen az az iskolatitkár, a könyvtáros, a portás, a konyhásnéni vagy a karbantartó. Megnyílt az az időablak, amelyen most kell beugrani, mert már csak tizenhárom napig van nyitva. A mostani átszervezésekkel és bérrendezéssel az alsó középosztály családjainak tízezreit nyomorítják meg. Kutatások bizonyítják, hogy minden szülő  a sajátjánál könnyebb boldogulást, sikeresebb életet és mindig legalább egy szinttel magasabb iskolai végzettséget kíván a gyerekének. Ezt a lehetőséget veszik most el ezektől a családoktól: azt, hogy a gyerekeiket taníttatni tudják. Szégyellje magát az a társadalom, amelyik az egyenlő esély fogalmának megcsúfolásába egy hang nélkül belenyugszik.

Ungvári Dóra

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább