December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tényleg, a rejtőzködő milliárdos Vajna felesége hány évvel fiatalabb nála?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Örömmel állapítottam meg, hogy Andy Vajna megújult TV2-je benne a megújult Tények című tudományos-fantasztikus hírműsorral, benne Marsi Anikóval (ezért igazán érdemes volt hazajönni Ibizáról, Anikócska) nekiállt újfent leleplezni. Tény (hehe), hogy Kunfalvi Nóra eltűnése óta hatalmas hiányérzet kerülgetett, de most minden a helyére került bennem.

Hogy rögtön a rejtőzködő magyar milliárdosokkal, azok közül is éppen Soros Györggyel kezdték az úgynevezett tényfeltárást, külön boldogság számomra. Már csak azért is, mert reményeim szerint hamarosan következik a sorban Andy Vajna, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Garancsi István, Csányi Sándor és a hozzájuk hasonló, rejtőzködő, titokban tartani óhajtott, a magyar közpénzekkel semmilyen formában össze nem kapcsolható oligarcha és kőgazdag zsenik gyülekezete.

Ahhoz képest, hogy egy marketingszakembert is megszólaltattak, aki elmagyarázta, hogy a magyar gazdagok a külvilágtól elbújva élnek és próbálnak odafigyelni arra, hogy személyes és családi botrányaik ne derüljenek ki, a TV2 megmutatta, hogy ez Sorosnak nem sikerült. Brutális magánéleti botrányai mögött rejtőzködik ugyanis.

Verte a feleségeit, fojtogatta a szeretőtit Soros György milliárdos

– így indított tehát Marsi Anikó csilingelőnek éppen nem nevezhető hangján a nagyszerű, amerikai bulvárlapok pletykáira építő leleplező riportocska, amiből megtudtuk, hogy a zsidó-amerikai üzletember a magánéletében is egy vadállat (igaz, a nagy felvezetőt aztán később a ripost.hu munkatársa cáfolta, de a manipuláció bocsánatos bűn, ha Sorosról kell lerántani a leplet). Első két felesége is azért vált el tőle, mert ütlegelte őket, a fia botrányos életű milliárdos csemete, testvérével is rossz volt a kapcsolata (subliminal message: miatta lett cukorbeteg és rákos) és jelenlegi feleségét – aki 40 évvel fiatalabb nála!!! – 83 évesen volt pofája oltár elé vezetni.

Az nem derült ki, hogy őt is bántalmazza-e, viszont az igen, hogy – miután a Lázár János titkosszolgálatai által megfigyelt magyar civil szervezetek mindegyikét ő pénzeli – vagyonát

23 millió dollárra, átszámítva több mint hatmilliárd forintra becsülik.

Tudom, csak az nem hibázik, aki nem mímeli a munkát, de basszátok meg ott a TV2-nél, átfogta a tudatotok egyáltalán, hogy 6 milliárd forinttal még a harmadik világban sem lehetne senki ez az ember? Ha már a felsőbb utasításra jövő kényszeres sorosozás volt kiadva házi feladatba, csúsztatni, ferdíteni csak pontosan szépen, a tények minimális tiszteletben tartásával kellene. Hat milliárd forint arra sem lenne elég, hogy a TV2 felhalmozott adósságait kifizesse. Ha jól értettem, a már így is rengeteg adófizetői pénzt elnyelt propaganda-bulvárfertő ugyanis a csőd szélén tántorog.

Namármost, hölgyek, urak! Annyira szürreális, erőltetett és legalja ez az egész – Lázár János példátlan beszólása után különösen-, hogy lehetetlen szót nem ejteni róla. Már csak azért is, hogy pontos képet kapjunk arról, milyen mértékű és jellegű az a megállíthatatlan züllés, ami a kormánymédiát jellemzi. És ami elszívja az adófizető pénzét akkor is, ha esetleg nem szívesen támogatná Vajna Andrást és a magyar kormányt, de muszáj neki.

Igaz, hogy Soros György se nem Magyarországon, se nem a magyar adófizetők pénzén gazdagodott, sőt, már a 2010-es fülkeforradalom előtt is kőgazdag volt, ergo a pénze nem közpénz, amit bármikor titkosítani lehet, igaz, hogy Soros György aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon (Fidesz,  1992.), vagyis eme kelet-európai putri demokratizálódásáért is tett egyet és mást,  a TV2-nek nem sikerült még egy tisztességes lejáratást sem összehozni az egykor fiatal, mára megöregedett és megpocakosodott demokraták örök hálája jeléül.

Pedig elég lett volna (ha mást nem is) az ingyenes Wikipédiát fellapozni, ahol azt írja, hogy 2014-es adatok szerint Soros vagyona 23 milliárd dollárt tesz ki (= több ezer milliárd forint), ami kurvára nem 23 millió. Értem én, hogy a semmihez nem értő szervilis pártkatonák tényleg semmihez nem értenek, meg az átlag szekta tag úgysem érti a nagyságrendbeli különbséget a milliók, milliárdok és csilliárdok között, de nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb: ha véletlenül idióták a Tényeknél, vagy szándékosan.

Undorító látni, hogy a propaganda milyen serényen követi az Orbán, Lázár és egyéb baráti körök ocsmány konteókra szerveződő retorikáját, de még ki is színezi őket C-kategóriás szennylapok megbízhatatlan, le nem ellenőrzött csúsztatásaival. A hatalmas csúsztatásokkal és alig látható ellenpontokkal feldíszített remekmű kiválóan alkalmas a csorda adrenalin szintjének hangolására.

Ez a tényfeltáró propaganda: Soros egy szadista állat, egy vén szatír, aki veri a nőket és nem szégyell nála 40 évvel fiatalabb nőket feleségül venni. Árnyékban, rejtőzködve. Aki 23 millió dolláros vagyonából sikeresen pénzeli a migrációs hullámot, az imperialista-globalista háttérhatalmakat, háborúkat szít a világban, és emellett a magyar ellenzéket és civil szervezeteket is bőkezűen finanszírozza. Végül is igaz, hogy saját nevén futó alapítványt tart fenn és elég rendszeresen nyilatkozik közéleti kérdésekben, de rágjad csak a gumicsontot, birka.

Legalább addig sem látod, hogy az egypártrendszerre épülő, ellenségeket hajszoló féldiktatúra hogyan dönti nyomorba kis tyúkszaros életedet. Addig sem a közpénzen dőzsölő, csilli-villi luxusszállodákban rejtőzködő Lázár Jánosok viselt dolgai iránt érdeklődsz, vagy a királyi család saját lábra állásának rejtelmeit firtatod midőn a jegybankelnök rejtőzködő milliárdos unokatestvérének zsebében landolnak kemény munkával összekapargatott adójeleid. A kisírt szemű felcsúti gázszerelő milliárdjainak útjáról nem is beszélve.

Hát igen. Nincs is annál szebb, mint amikor a másik kivándorol, adócsaló hírében álló amerikai milliárdos (Andrew G.) a kormány utasítására, a magyar adófizetők pénzén vásárolt televíziójában mocskolja a kormánypárt egykori elsőszámú, milliárdos amerikai támogatóját. Gyönyörű. Már csak egy kérdésem maradt: Vajna papa kaszinó- és médiamogul felesége hány évvel is fiatalabb – marsianikóul szólva – tőle? Remélem a tényfeltárás következő epizódja róla fog szólni. Ja, nem.

Utóirat: A magam részéről egyre inkább gyűlölöm Soros Györgyöt, mióta rendszeresen az ő érdekköreihez kapcsolják szerény kis oldalunkat. Innen üzenem mindenkinek, akinek felfoghatatlan, hogy úgy is lehet véleménye az embernek (sőt úgy lehet csak igazán!), ha nem áll a háta mögött legalább egy Soros György, hogy nyugodjon meg egyszer és mindenkorra! Akit Soros György pénzel, az nem szorul arra, hogy olvasói adományából tartsa fenn magát. Ámen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.