December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Ha ez a szakmaiság csúcsa, akkor jaj nekünk, legyőzötteknek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Pár napra eltűntem, nem foglalkoztam hírekkel, politikával, járvánnyal, csak a természettel és a lelkem pihentetésével. Ez az idilli állapot nem tartott sokáig, mert ismerőseim folyamatosan küldözgették a napi aktualitásokat, és kérdezgették, hogy ehhez vagy ahhoz mit szólok, mi a véleményem. Leráztam mindenkit a most hagyjatok, nem érdekel semmi szöveggel. Aztán most, hogy újra itthon vagyok, átnyálaztam az elmúlt pár nap híreit, fontosabb fejleményeit. Mit mondjak? A szemem felakadt mindazon, amit láttam-hallottam. Főleg úgy, hogy a feleségem már eleve azzal fogadott: a kolléganőjét el kell vinnie az anyukájáékhoz. Anyukát hazaküldték a kórházból a szintén magatehetetlen apukához; be kell pelenkáznia, el kell látnia. Mi van, baszki? Itt mindenki meghülyült? Elkezdtem olvasni a rendeleteket, megnéztem egy rakás riportot, elolvastam egy csomó hírt, cikket, posztot, és tényleg: nagyjából mindenkit kivágtak a kórházakból, mint a taknyot. Ez volt a felvezetés. Most kicsit szerintem el fogom ragadtatni magam, bizonyára ki fog csúszni a klaviatúrámból jópár indulatszó, úgyhogy előre szólók a trolloknak és az érzékeny lelkű olvasóknak: inkább lapozzanak, mert sanszos, hogy nem bírom visszafogni az indulataimat.

Akkor ímhol az orvosi eskü szövege, legyen ez a zéró pont, ahonnan kiindulunk:

Én (…) esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvos társaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét.

Gyönyörű nem? Az. Akkor most nézzük először a kórházi dolgozók felelőségét, tudtommal ezt az esküt a nővéreknek is le kell tenniük még akkor is, ha nem rendelkeznek orvosi végzettséggel. Ha erre esküdtek fel, amit itt olvashatunk, akkor mélyen nézzenek magukba, és gondolják át a hivatásuk lényegét. Amikor Kásler kirúgta Cserháti Pétert, aki megtagadta a betegei felelőtlen hazaengedését, azt hittem, elindul valami a szakmán belül. De nem, nem indult el semmi. Az szép gesztus, hogy nagypénteken megtapsoljuk az igazgató urat, de kurva kevés ahhoz, hogy a korlátolt, embertelen emberminiszter visszavonja a nem normális rendeleteit. Az, hogy egyetlen ember érezte úgy, hogy azt kell mondania, ez szembemegy azzal, amire ő felesküdött… hát mit mondjak? Elkeserítően kevés.

Tényleg ilyen gyáva, szervilis, lehajtott fejű emberekből áll a magyar egészségügy? Nem tapsikolni kellett volna, hanem úgy odacsapni a műtőasztalra, hogy Viktorka is felkapja a fejét a Karmelitában. Hol van a szakmán belül a szolidaritás? Hol van a bajtársiasság? Hol van a hivatás lényege, a hippokratészi eskü? Minek kell történnie ahhoz, hogy legalább szakmán belül összefogjanak a dolgozók, és egységesen lépjenek fel ez ellen az embertelen rendelet ellen? Hol vannak azok a gondozók, orvosok, akik eldobják a szikét, és azt mondják: ennyi volt és ne tovább!?

Pár nap alatt segédkeztek abban, hogy a végstádiumos betegektől a magatehetetlen, rehabilitációra szoruló emberekig sokakat utcára tettek; legyen az idős, fiatal vagy akár gyermek is. Mi folyik itt? Soha a büdös életben nem lesz itt annyi fertőzött, ahány ágyról Kásler lerugdalta a betegeket, többeket szó szerint a biztos halálba küldve ezzel. Nem akarom részletezni, mert millió példát ide lehetne citálni, de elég ha megnézik Sváby András Heti Napló című műsorában bemutatott eseteket. Konkrétan azokon a kiürített ágyakon most senki nem fekszik, de azok, akik eddig ott feküdtek, most ellátás és orvosi felügyelet nélkül maradtak.

Ha ezek közül a betegek közül csak egy is emiatt fog meghalni, az senki másnak nem lehet a közvetlen és kizárólagos felelőssége, mint Orbánnak. Utána Káslernek, majd annak a korháznak, amelyik ezt az embertelen tervet végrehajtotta. Amelyik nem tiltakozott, és nem akadályozta meg azt minden erejével. A felelősség mindenkié. Egy magatehetetlen ember nem tud kiállni magáért, nekünk, a társadalomnak kell megálljt parancsolnunk. Véleményem szerint semmi nem lehet kifogás egy ilyen helyzetben. Aki ehhez asszisztál, és egyáltalán van neki, akkor nyugodtan számoljon el vele. Ki-ki magában. Igen, konkrétan a lelkiismeretre és orvosi eskütételre gondoltam.

Egyáltalán nem elhanyagolható ebben a történetben az orvos, ráadásul miniszter, a zavarbaejtő személyi higiéniájáról is ismert Kásler emberi erőforrás, aki eltervezte, vagy ha nem ő tervezte, akkor végrehajtotta ezt az embertelen „ágyfelszabadításos” akciótervet. Menjen a fenébe ő is és egytől egyig mindenki, aki ebben cinkos. Mert ha ez a szakmaiság csúcsa, akkor jaj nekünk, legyőzötteknek. Mi a francnak kell ennyi ágy? Kinek? Az alapellátás leállt, tehát ha valaki más bajjal menne orvoshoz, az dögöljön meg, ahol van, mert nem látják el. Ne kapj infarktust, ne törjön el a lábad, ne gyulladjon be a vakbeled, ha rákos vagy, imádkozzál, hogy minél előbb vége legyen ennek a szarnak. Mert nem a vírusba, hanem annak propagandisztikus túlhájpolásába fog a fél ország beledögleni.

Sokan másokhoz, előttem szólokhoz hasonlóan én is egyre jobban hajlok arra a meggyőződésre, hogy önmagában a vírus korántsem olyan pusztító, és közel nem fognak annyian belehalni, mint amennyien az egyéb betegségekbe. Főleg úgy, hogy a vírusra hivatkozva vonják meg a többi rászorulótól az ellátást. Nyilván látszik, kik a legveszélyeztetettebbek, és kiket kell védenünk foggal-körömmel. De hogy az legyen a megoldás, hogy magatehetetlen, gondozásra szoruló idős és kevésbé idős embereket hazaküldenek, kitéve őket a szinte biztos halálnak, ezt nem akarom, nem tudom elfogadni.

Úgyhogy innen üzenném a tapsikoló 137 (133+4) bátornak, a mikrofont kikapcsoló 2 milliós nettó fizetéssel önkényeskedő, partvisszájú házmesternek, Kásler professzor úrnak és a zsebrebaszott kezű, mindenhez is értő Orbánnak, hogy ezzel is csak szöget ütöttek annak az országnak a koporsójába, amelynek ők ásták meg a sírját.

Szégyen és gyalázat.

Vogronics András

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.