December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Matolcsy György: nagy lehetőség kapujában áll Magyarország

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Matolcsy György interjút adott az MTI-nek, amelyben elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben van, hiszen a kormány az elmúlt 10 évben lényegében megmentette a magyar gazdaságot, ezért ez most sem lehet másként. Az interjúban felvázolta terveit, amelyekkel ismételten megmentik majd az országot a gazdasági összeomlástól.

Amennyiben Matolcsynak igaza van, és valóban képes az MNB-vel olyan feltételeket teremteni az országban, amely megfelelő lehet a gazdaság újraindítására, úgy Matolcsyt hőssé fogják avatni. A baj az, hogy nekem efelől súlyos kétségeim vannak, bár ez magánügy. (Hogy nem mellesleg Parragh Lászlót fake news-gyártónak nevezte, az külön vicces.)

A teljes interjú alább olvasható, minden szava arany, nagy kár lett volna megvágni.

A Magyar Nemzeti Bank megvédi azokat az eredményeket, amit az elmúlt 10 évben Magyarország elért – nyilatkozta Matolcsy György, a jegybank elnöke, aki az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: jelentős a bizonytalanság a világban, így nehéz pontos gazdasági prognózisokat adni a jövőre nézve, azonban az elmúlt években elért eredmények, a Magyar Nemzeti Bank intézkedései, illetve a kormány elmúlt napokban hozott lépései stabil alapot teremtenek arra, hogy az eddig követett 2-3 százalékpontos növekedési többletet tartani tudjuk az EU átlagához képest. „Továbbra is hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság egy „V” alakú kilábalási pályán fog mozogni”.

A jegybank elnöke ismét felidézte, hogy 2010 és 2019 között Magyarország egy rendkívül sikeres gazdaságtörténeti korszakot írt, mellyel a szakadék szélén álló magyar gazdaság újra visszatért a gyorsan fejlődő kelet-közép-európai gazdaságok élbolyába. A mostani helyzet veszélyezteti az eddig elért eredményeket, ezért a Magyar Nemzeti Bank hatékony és célzott válaszokat adott annak érdekében, hogy az ország megőrizze gazdasági stabilitását és a lehető legkedvezőbb helyzetből tudjon megindulni a gazdaság újraindítása. „Minden megteszünk, hogy Magyarország visszakerüljön arra a hatékony felzárkózási pályára, ami a vírus előtt jellemezte az országot” – mondta.

Az MNB elnöke szerint eltérő a hazai háztartások és vállalkozások teherbíró képessége, ezért az intézkedéseknek egyaránt segítenie kell a rászorulókat és azokat is, akik képesek majd a „kanyarban is előzni”, és megteremteni a gazdaság újraindításának alapjait. Az elmúlt egy hónapban a jegybank a kormánnyal együttműködve a lakosság, a vállalati szféra és a pénzügyi rendszer megsegítése érdekében egyaránt hozott intézkedéseket és tett javaslatokat – emlékeztetett. Ezek – a kormány intézkedéseivel párosulva  – támaszt nyújthatnak a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak. „Ezek együtt teremtik meg a bizakodást a jövőre nézve” – szögezte le.

Matolcsy György hangsúlyozta: a lakossági és vállalati terheket enyhítő és a gazdaság, valamint az export újraindítását célzó intézkedések meghozatala, programok kidolgozása egyaránt alapos átgondolást, tudatos tervezést igényel; soha nem tapasztalt kihívásokra kellett és kell válaszokat adni, amelyek megkövetelik azt, hogy mind a kormány, mind a jegybank felhasználja a rendelkezésére álló teljes mozgásterét és eszköztárát.

Matolcsy György hangsúlyozta: a „kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét, az NHP Hajrá konstrukció szinte korlátlan lehetőségei pedig kifejezetten arra ösztönöznek majd mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, és lépjen vissza a gazdaságba, mert a magyar gazdaság igenis nagy lehetőségek kapujában áll”. Hozzátette: az NHP Hajrá terméktájékoztatója várhatóan április 20-án lesz elérhető, így a maximum 2 hetes banki elbírálás miatt a program hatása már a jövő hónaptól érzékelhető.

Jelezte azt is: az MNB folyamatosan és átfogóan javítja a bankrendszer likviditását. „Továbbra is úgy gondoljuk ezekben a nehéz hónapokban, hogy a gazdasági és a pénzügyi környezet stabilitásához az az egyik legnagyobb segítség, ha a magyar államadósság finanszírozása alapvetően a belföldi szereplőkre és a forintfinanszírozásra támaszkodik” – mondta. „Az április 28-i monetáris tanács ülésen döntünk majd arról, hogy az MNB milyen feltételekkel és milyen formában fog jelzálogleveleket, illetve a másodlagos piacon állampapírt vásárolni” – tette hozzá.

A lakossági hitelezéssel kapcsolatban Matolcsy György elmondta: nehéz időkben mutatkozik meg igazán az elmúlt évek sikeres programjainak hatása. „A rekordalacsony szintű alapkamatnak, a makroprudenciális szabályok proaktív alkalmazásának köszönhetően az elmúlt időszakban egy egészséges és hosszútávon is fenntartható hitelállomány épült fel, ami a járványhelyzet miatti hitelkönnyítő intézkedésekkel és a bankok általunk elvárt hitelezési aktivitásával párosulva kellő dinamizmust adhat a magyar gazdaság újraindításának.” – mondta a jegybank elnöke.

Az NHP Hajrá elindításával kapcsolatban Matolcsy György kijelentette, „Parragh László is belépett a fake news-gyártók körébe”, amikor azt állította, hogy az MNB hitelprogramjai nem finanszírozzák a mikro- kis- és középvállalkozásokat. Aligha tévedhetett volna nagyobbat”. A jegybankelnök emlékeztetett rá, hogy az MNB egy olyan korábban már bevált recepthez nyúlt vissza, mellyel 2013 és 2017 között sikerrel erősítették meg a kis- és középvállalkozási szektort. Ebben az időszakban mintegy 40 ezer vállalkozás jutott 2800 milliárd forint kedvező finanszírozáshoz, és ennek eredményképp a program a hazai GDP-t 3,5 százalékkal emelte meg. A tavaly indult NHP fix konstrukcióban pedig a kibocsátott hitelek fele mikrovállalkozások beruházásait segítette elő, a medián ügyletméret 7 millió forint alatt volt.

Matolcsy György szerint a monetáris tanács a múlt héten úgy alakította át monetáris politikai eszköztárát, mellyel kellően gyorsan, rugalmasan és hatékonyan képes reagálni a jelenlegi helyzet kihívásaira. „Emellett háromezermilliárd forint új forrást adunk a gazdaságnak, ami a magyar GDP több mint hat százaléka. Bízunk a magyar gazdaság és az összefogás erejében, mint ahogy a gazdasági szereplők is bízhatnak az eddig meghozott és a jövőben még lépésről-lépésre érkező intézkedések sikerében” – mondta Matolcsy György. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.