December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Nem a saját életét. A gyerekei életét

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bevégeztetett. A magyar nép teljhatalmat adott egy embernek.

Össznépi elmebaj zajlik. Azt mondhatnánk, ilyen nincs. És mégis van. Korlátlan hatalmat adott egy embernek a nép, aki egyetlen dologhoz hű. A hatalom megtartásához. Bármi áron. Ha kell, átgázol mindenen és mindenkin. Magyarország újdonsült királya valójában csak a Fidesz táboré. Nem Magyarországé. Nem 10 millió magyaré, hisz aki nem a tábor lakója, az ellenség.

Itt ellenség lesz a diák, aki csak jobb oktatást akar. Ellenség, aki nem fogadja el, hogy megmondják neki, miről mit kell gondolnia. Ellenség a tudós, a tanár és mindenki, aki kritizálni meri pártunkat és kormányunkat. Ellenség, aki emberséges, netán még befogadó is. Ellenség a szabadon gondolkodó, akinél kiveri a biztosítékot a mérhetetlen lopás, a nemzet mentális pusztítása. Mert ők a Fidesz: a mindent mindenkinél jobban tudók pártja.

Számukra a világ fekete és fehér. De miközben mindenki ellenség, aki a táboron kívül él, az egész nép pénzéből gazdagodnak.
Kormányzati tájékoztatási hülyítő kampányt folytatnak a nép pénzéből, ami a valóságban Fidesz-kampány. Ez semmi más célt nem szolgál, csak a tábor egyben tartását és a folyamatos harcot. Meg a nemzet mentális lerohasztását, sötétségben tartását. Nemzethy-keresztény fekáliába csomagolt szép, új Fidesz világ. Amit szolgálnak ellenzéki pártok és a nép jelentős része. Mert az egyik fele élvezi, a másik meg nem cselekszik. Két gyáva tábor ez, és ezzel a két gyáva táborral kellene országot jövőt építeni. Itt nincs jövő, csak a langyos posványban menetelés évszázadok óta.

Túlélő játék van, aztán generációk elmúlása van. Mert egyik generációnak sem érdeke a jövő generációinak jóléte, szellemi szabadsága. Itt valójában pár tízezer emberen kívül senkit nem érdekel semmi, még a saját gyereke jövője sem. Még ezen a fronton is hazugság van a mindennapokban. Itt mindenki a gyerekein keresztül akarja megvalósítani az álmait, amelyekhez egész életében túl gyáva volt, mert cipelte a szolgalét örökségét. Ezért aztán bedobozolt gyerekek vannak, de nincs akarat a szabad, önmegvalósító, kreatív elmék kinevelésére. Persze,  tudom: van egy törpe kisebbség, amely nem így gondolkodik, de ők még a felszínt sem képesek megrezegtetni. Bebetonozott nemzeti örökséget cipel a társadalom, amelyhez nincsenek kőtörők. Nincsenek fülek a halláshoz, szájak az értelmes beszédhez és kezek a cselekvéshez. Csak lábak a posványban meneteléshez.

Mindenki egyéni játékot játszik a túlélés érdekében, mert itt nem divat a közösségben gondolkodás. Összefogás a cél érdekében? Ugyan, úri huncutság az, nem való a pórnépnek. Mára elfelejtette ez a nemzet, hogy valaha, egy kis időre nemzet volt. Bezárkózás van, üres mosolytalan lét van. Zombik módjára közlekedés van, ahol átnézünk a másikon. Slamposságtól bűzlő mindennapok. Itt mindenkinek úgyis csak a saját problémája a probléma, egy elesett nem sok vizet zavar, hisz azt ki lehet használni, meg lehet alázni emberi mivoltában. Elesel? Dögölj meg! Átlépnek rajtad és mennek tovább. Senkit nem érdekel. Ez ma Magyarország. Ez volt és ez lesz. A hely, ahol igazából sosincs változás. Csak az örök körforgás. Hát akkor keringőzzünk.

Szerintem honfitársaink megrázóan nagy része egész egyszerűen nem tartozik Európához, a kulturált népek semmiféle ismertetőjegyét nem hordozza magán, az általános igényszintje pedig – bármilyen fájdalmas ezt leírni – nagyjából egy baromfiéval egyezik meg. Ha szórnak neki némi kendermagot, ha kielégítheti az alapvető biológiai szükségleteit, ha néha megsimogatják az ostoba fejét, akkor nem érdekli, hogy be van zárva a sz@ros udvar egyik sarkába, hogy a szeme láttára kaszabolják le a társait, hogy valójában rabszolgaként tartják.

Nem zavarja semmi, mert a magyarok túlnyomó többsége 30 évvel a cocializmus után és 15 év EU-tagság után is pontosan ugyanazon a balkáni módon él és gondolkodik, ami miatt a kommunizmus 40 évig működni tudott: egy általánosan igénytelen, felelősséget sosem vállaló, mérhetetlenül tájékozatlan és megalkuvó hozzáállással, amiben ezeknek az embereknek a nagy része bármire rávehető 2 talicska ingyen tűzifával, amiben ezeket a hazug, gusztustalan bűnözőket államférfiaknak, ezt a szánalmas szemétdombot meg egy prosperáló országnak látják.

A legrosszabb hír tehát az, hogy azért van ez így, azért élünk így, mert erre van igény. Amelyik országban TÉNYLEG európai módon tudnak, vagy legalább akarnak gondolkodni, ott nem ilyen politikusok kerülnek megválasztásra. Ott nem az a választás, hogy Orbán vagy Gyurcsány legyen a főnök.

Lehet nekünk itt pár ezren, százezren ezen nyafogni, de gondolom Oroszországban is él néhány százaléknyi normális ember, aztán ők is azt nézik, hogy a többiek vagy Putyinnak tapsolnak, vagy kifejezetten sztálinisták 100 év elmúltával is. Pedig az a rendszer ugyebár tízmilliós nagyságrendű hullahegyet, gulágot, kínzást, tömeggyilkosságokat és valódi halálos diktatúrát jelentett. Igaz, megmentette orosz anyácskát a náciktól.

Mi meg itt romantikázunk egy álkeresztény, áleurópai rablóbandával, akik 10 éve kontroll nélkül, törvényesen rabolnak, pusztítanak, és mára milliós nagyságrendű magyar életét tették tönkre. Nos, ők vezetik a népszerűségi listát. Kásler Miklós, akinek regnálása alatt évente tízezres számú ember hal meg feleslegesen. És úgy általában a Fidesz, amely alatt Európa büdös kanálisa lettünk, a lakosság 10%-a lelépett, a maradék majdnem 9 millió emberből 4 millió (!!) az európai létminimum alatt él. Ahol a kórházakban nem baj van, hanem összeomlik épp az egész egészségügy. Az oktatás egész Európában a top 10-ben volt, most a gyerekek messze lemaradva kullognak. Nem beszélünk nyelveket, fingunk/közünk nincs a digitális átálláshoz, valós piaci fejlődés nulla, versenyképesség nulla, az állami vízfej ural mindent mindenhol, a magyarok esélyei, jövője tragikus állapotban. És ezek után is tapsolnak ezeknek. Mifelénk erre mondják, hogy menthetetlen, mert aki nem akarja, hogy megmentsék, az tényleg ott pusztul el, ahol van.

Hétfő óta a diktatúra irányába csúsztunk. A magyarok egyre növekvő ütemben fognak lelépni innen. Ez az ország a Fidesznek köszönhetően hosszabb távú és mélyebb károkat szenved el végül, mint a komcsik alatt. És sajnos meg is érdemli. Ezt is.

Sem közösség, sem nemzet nem vagyunk, se koncepciónk, se minimális erkölcsi tartásunk, se széles látókörünk, se semmilyen versenyelőnyünk nincs már. Viszont 10 éve Európa gusztustalan kis népe vagyunk a világ szemében, úgyhogy magunkra is maradunk lassan. És még ezzel együtt is további 15-20 évig ezeket a fasisztoid suttyókat fogja hatalmon tartani a nép, hiszen elnézve a táblát, ismerve a belpolitikát, ezek akkor is erre szavaznak majd, amikor már konkrétan éhezni fognak.

Elképesztően szomorú ezt látni, tapasztalni. Már most is külföldön van a gyereke, már most meghalt a nagymama idő előtt, már most 10 éve közmunkán tengődik, és ezeket imádja mégis. Még annál is kevesebben vagyunk gondolkodó magyarok, mint azt bárki rémálmaiban remélni merte volna. És ha azt hittük, 2010-2020 rémes volt, akkor majd figyelni kell a következő 10 évet.

Volt egy álom. ’89- ben volt a pillanat, amikor eme nemzet igazán szabad lehetett volna végre. Vér nélkül. Forradalom nélkül. Elbukott szabadságharcok nélkül. Ajándékot kapott. Egyszerit, megismételhetetlent. A pillanat akkor és ott volt megélhető, használható, alakítható. Most, 30 év elteltével már világos, akinek világos: ismét csak nem éltünk a lehetőséggel. Ismét csak elbuktunk. Az élet, a sors – vagy ha úgy tetszik, nevezheted Istennek – nagy ajándéka a választás szabadsága. Az egyén minden reggel új vásznat kap és csak a saját döntésein múlik, mit fest rá egész nap. Este, lefekvéskor viszont azt lesz kénytelen nézni, amit egész nap festett a vászonra. Hogy jó a kép vagy rossz, az csakis az aznap meghozott döntésein, választásain múlik. Ám eme képesség csak és kizárólag a bátor, a céltudatos, a felelősséget vállaló, a félelem nélküli ember képessége. A sodródók, az árral úszók azt festenek a vászonra, amit a körülmények hoznak. A vászonra festett kép nem az ő alkotásuk lesz.

Egy nemzet sem működik másképp, hisz a benne élők, a részek, az egyének alkotják, s ha a rész, az egyén bátor, maga festi a képet, ha nem, mások festik helyette. Ha az utolsó mintegy 200 évünket nézzük, mindig mások festették a vásznunkra a képet. Pedig számtalan pillanat volt, számtalan reggel, amikor ott volt a lehetőség, hogy végre a nemzet fesse a képet a vászonra. De mint oly sokszor a történelmünkben, 30 éve is gyávák voltunk ismét csak. Megosztottak. Irigyek. Felelősséget nem vállalók. Másokat hibáztatók saját gyávaságunkért. Magyarabbak a magyarnál. Mert nekünk senki ne mondja meg, hogy szállunk le a lóról.

30 év elteltével nézünk most egy képet, amit valójában már 30 évvel ezelőtt elkezdtünk megfesteni. Ott és akkor húztuk az első ecsetvonásokat, s az eltelt idő alatt minden nap alakítottuk. Festettük. Ma azt a képet látjuk, amit akkor elkezdtünk festeni. Liberális demokráciát akartunk, ma egy kvázi diktatúrában ébredtünk. Reformokat akartunk, az egyén szabadságát, ma államosítás és az egyén szabadságjogainak, jogainak csorbítása van. Egységes nemzetet akartunk, ám ma megosztottabb ez a nemzet, mint valaha. Bátrak akartunk lenni, ma gyáván gyűlölködünk.

Le akartuk rázni magunkról a kádári világot, de ma még annál is rosszabb világban élünk. 30 év valódi reformok nélkül. Csak sodródás. Alkalmazkodás a körülményekhez, amelyeket nem mi alakítunk. Túlélősdit játszunk, remélve, hogy ezt is túléljük. Eme játék közben cipeljük az uram-bátyám világot, az ügyeskedést, a megoldjuk a dolgainkat okosba mentalitást, irigykedünk, másokat hibáztatunk kudarcainkért még mindig, gyávaságunk közepette gyűlölködünk, gyűlölünk mindent és mindenkit, még azt is, aki jót akar. Mert nekünk senki ne mondja meg. Mi magyarok mindent mindenkinél jobban tudunk, nehogymá. Mi magyarok még a magyaroknál is jobban tudjuk.

Pedig 30 éve ott volt a lehetőség. Lehettünk volna bátrak. Kezünkbe vehettük volna a sorsunkat, a jövőnket. Megfesthettük volna a saját csodás képünket. Ha akkor ott bátrak lettünk volna, ma nem lenne gond az egészségügy, az oktatás, ma lehetnénk büszke, sikeres európai ország, mint oly sok velünk akkor együtt induló. Ma nem a Mészárosok, a Tiborczok sikerét kellene nézni, ma nem a dilettantizmus uralná az országot a valódi tudás helyett, hanem a tudás, az egyén sikerén alapuló valódi, közös sikerek. Az a hozzáadott érték, ami ma nyomokban sincs meg e népben.

Semmi sem tart örökké. Az Orbán-rendszer sem fog. Egyszer majd ennek is vége lesz, és ez a nép ismét majd ott lesz, ahol 30 évvel ezelőtt. Kap majd ismét egy lehetőséget. De ne legyenek illúzióink: az Orbán rendszer bukása sem rajtunk fog múlni. Ismét csak a körülmények fogják megbuktatni a rezsimet. A 30 évvel ezelőtt el nem végzett munka következményei. A folyamatos lejtőn lefelé menés, és majdan a gödör aljára érés fogja ismét csak felébreszteni a népet. Az, hogy megint elszúrta. Nem kicsit. Nagyon. Nem a saját életét. A gyerekei életét.

Czotter József

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.