Várhatóan utána már nem lesz olyan a világ, mint előtte. Mások lesznek a nagyhatalmak – a nagy országok és az EU – belső prioritásai és az egymáshoz viszonyulásuk is, mások lesznek a nemzetek belső újrakezdési megoldásai, és más lesz az egyes társadalmak nagy- és kisközösségi szinten történő egymáshoz viszonyulása is.
A legszemélyesebb szinten is átrendeződést várok, a pár-, a családi- és a baráti kapcsolatok is újraértékelődnek.
Ilyen globális pofont nem is tudom hogy kapott-e már az emberiség. Nem tudok ilyen hatású transzkontinentális járványról az emberiség történetében, a két világháború pedig – bár egyelőre szerencsére az ottani áldozatok száma nem összevethető a Covid-19 áldozatainak számával -, nem érintett annyi országot és területet, mint ez a járvány. Ráadásul egy járványt nem lehet jogi úton, például egy békeszerződéssel lezárni, nincsenek nyertesek és vesztesek, hanem az egész emberiség csak közösen tud nyerni, vagy veszíteni.
Az pedig – gondolom – sokaknak eszébe jutott, hogy mi van, ha egy-két vagy x év múlva beindul a mostani járványnak egy erősebb vagy másképp terjedő és ható mutánsa. Ami pont magasról fog tenni bármilyen jogi helyzetre, és csak a megfelelő preventív egészségügyi, környezetvédelmi, műszaki-technológiai, logisztikai, vagyis össztársadalmi odafigyelés, felkészülés és együttműködés jelenthet remélhetőleg hatékony és hatásos védelmet ellene.
Ennek az előre felkészülő-összefogó modulnak bele kéne égni az egyéni és társadalmi tudat-alaplapunkba. Azok a társadalmak, közösségek lépnek tovább nagyot a minőségi fennmaradásban, a „normális” élethez való mihamarabbi visszatérésben, azokba oltódik be a „társadalmi védőoltás” az esetleges következő járvány ellen, amelyekben ez a beégés tömeges lesz. Azok a társadalmi (politikai) erők lesznek hitelesek, akik ezt a fókuszváltást vagy paradigmaváltást vállalják.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis hogy képzelhető el egy ilyen szcenárió a mai Magyarországon? Itt vagyunk egy de jure diktatórikus helyzet beköszöntének küszöbén, egy, a hatalomhoz a végtelenségig ragaszkodó vezetővel, aki kiépítette a gazdasági és politikai hátországát. Akkor hogy?
Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő hetek és hónapok bezártsága sok emberben és sok társas- és munkakapcsolatban rendezi újra a viszonyulásokat és a prioritásokat. Bizonyára léteznek becslések, előjelzések arról, hogy Magyarországon mennyi ember eshet áldozatául ennek a járványnak. Az viszont elég pontosan elmondható: függetlenül attól, hogy mennyien lesznek, vagy hogy jogi szempontból a halottvizsgálati bizonyítványon mi lesz feltüntetve alapbetegségnek, a gyászolók fejében a koronavírus marad meg „bűnösnek”.
A túlélők egy – remélem jelentős – része el fog gondolkodni azon, hogy „ez durva volt, de most ezután hogy legyen?”. Mert hogy el kell majd nagyon sokunknak gondolkodni nem csak egzisztenciálisan, hanem érzelmileg, erkölcsileg is. Most még nem lehet tudni, hogy hogyan alakulnak a korlátozások térben és időben, de a legtöbbünknek biztos, hogy nehézséget okoznak. Az egzisztenciális nehézségeket most nem részletezem, hanem az érzelmi, erkölcsi „letisztulással”, a fókusz- és paradigmaváltással foglalkoznék.
Az összezártság és a kapcsolódó nehézségek, főleg ha sokáig elhúzódnak, felszínre hozhatják az addig kezelhetőnek hitt konfliktusokat például párkapcsolatok vagy általában vett családi kapcsolatok szintjén, amely konfliktusok aztán a karantén feloldása után vagy újra elfojtódnak, vagy töréshez vezetnek. Hasonlóan a járvány során elhunytak esetéhez, teljesen mindegy, hogy mi lesz a törés (válás, különköltözés) „alapbetegsége”, az érintettek a karanténra fogják majd. A másik véglet viszont az – és remélem, ebből lesz sokkal több -, hogy az összezártság megerősíti, összekovácsolja az addig esetleg langyosabb kapcsolatokat. Párkapcsolati szinten érvényes lesz a „vagy elválok, vagy terhes leszek” dichotómia. Családi szinten pedig az, hogy „de jó tudni, hogy X-re vagy Y-ra mégiscsak számíthatunk” és/vagy fordítva: „de jó volt nekik segíteni, hogy örültek neki”.
Ennek a segítségnyújtás, szolidaritás modulnak az aktivizálódása sokakban válhat fontossá a járvány, karantén elmúlásával. Jónak lenni jó, mondhatnánk. De így is van! Ráadásul a másik fele is igaz: többen rá fognak döbbenni arra, hogy rossznak lenni rossz. Gondolok itt például az élelmiszerdrágítókra, a maszk dealerekre és hasonló nyerészkedőkre, akikre a többiek emlékezni fognak a környéken. A teljes társadalom szintjén az emberek arra fognak emlékezni, hogy milyen (kiszolgáltatott) helyzetben küzdöttek az egészségügyi dolgozók, hogy mennyire lett (nem) megoldva a távoktatás, de főleg, hogy mekkorát zakkant a gazdaság és hányan lettek munkanélküliek, vagy kerültek rosszabb egzisztenciális helyzetbe.
Tudom, hogy vannak ellenérvek, hogy az emberek emlékezete rövid és hamar elfelejtik a nehézségeket, meg hogy van a kormányhű szavazótábor, amelynek minden elfogadható és jó, amit ez a kormány csinál. Csakhogy erre mondtam azt, hogy a vírus(ok) nem néznek pártállást, jogi szabályozást, bárki érintett lehet, közvetlenül vagy közvetetten. Aki pedig elveszíti szeretteit, vagy akár csak egy távoli ismerősét, az ki lesz borulva azon, hogy miért nem volt hatékony a védekezés kormányzati szinten.
Aki pedig kap egy ilyen pofonkombinációt a sorstól – például közeli elhunyt, párkapcsolati nehézség, egzisztenciális nehézség, vagy ezek valamilyen kombinációja -, az nagy valószínűséggel átgondolja a hogyantovábbot és átértékeli a prioritásait. Sőt, nagy valószínűséggel olyan társadalomban szeretne majd élni, és azért fog tenni legalább valami minimálisat, ahol érzi azt, hogy a legközelebbi hasonló természeti csapással felkészültebben és kevésbé kiszolgáltatottan nézhet szembe.
Amelyik társadalmi (politikai) erő ezt figyelembe veszi, annak nő(het) a támogatása, amelyik nem, és/vagy izomból próbálja kezelni alattvalóit, ott csak a félelem és a kölcsönös bizalmatlanság mérgező hangulata gyűrűzhet tovább.
A párkapcsolati szintű konfliktusok kezelése legalább ennyire bonyolult, sőt! Amennyi helyzet, annyiféle megoldás lehetséges. Talán valaki más ír erről is, én most kihagyom. Annyit azért tudok mondani, hogy érdemes a saját magunkba nézéssel kezdeni. Már csak azért is, mert ez képezi a fent hivatkozott fókusz- és paradigmaváltás legelső lépését.
másikszempont
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.