December 25,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Választhatunk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Koronavírus. Ettől zeng a sajtó, ez van napirenden. Alapjáraton én nem akartam vele foglalkozni. Például pontosan ezért nem küldöm el egy bizonyos cikkemet a Szalonnának. Többet ártanék vele, mint amennyit használna. 

Vészterhes időkben mutatkozik meg az ember jelleme. Pontosabban a jellemtelensége. Vannak olyanok, akiknek fogalmuk sincs mit tesznek. Egyszerű állampolgárok, akik hasznot remélnek egy ötven forintos maszk harmincszoros áron való eladásától, vagy éppen mozi üzemeltetők, akik büszkék arra, hogy találtak egy „kiskaput”, hogy azon átlépve saját veszteségüket kompenzálják. Ellenük lehet tenni. Az ember nem veszi meg a maszkot, nem megy el moziba. Ennyire egyszerű. Vannak olyanok, akik ellen látszólag semmit nem tehetünk. Látszólag. Most nem az Orbán vezette maffiáról beszélek, bár rájuk is igaz, hanem az átlagos közép-, és felső vezetőkről.

Őszintén, Kedves Olvasók! Hányan vagytok akik szembesültek már egy üvöltöző vezetővel, vagy egy olyannal, aki lépten-nyomon, nyilvánosan megalázza a beosztottjait. Sablonként használhatnám az utóbbi napok cikkeit, melyek Eszenyi Enikő viselkedéséről szóltak, de nem használom. Nem róla van szó. Tény, hogy én is tudnék olyan színész/rendezőt mondani aki hasonló stílusban kommunikált a színész kollégáival. Mondjuk nagy törést nem okozott bennük, mert a rendezőnő szép ajándékkosarat kapott a premieren. Miért is tűrjük el ezt (is)? Egy vezető semmivel sem másabb, mint egy beosztott. Sőt. Kis hazánkban, kevés kivétellel, jellemzően olyanok ülnek vezetői székekben, akiknek halovány, lila eresztésük sincs arról a munkafolyamatról, amit felügyelnek. Olyan emberek, akiket nem tanítanak vezetői kommunikációra, munkatervezésre, vagy munkaszervezésre. Apu, anyu, nagybácsi, uram-bátyám szerezte neki a pozíciót, ahol egy feladata van: bevételt elérni, mert attól függ a tetemes fizetése mellé járó, még tetemesebb jutalom. Ő ezt eléri tűzzel, vassal, ostorral, üvöltözéssel, alázással, főleg ezekkel.

Nemzetközi cégeknél bevett szokás, hogy a külföldi anyacég megküld bizonyos szabályzásokat, viselkedési formákra vonatkozó utasításokat. A magyar vezető erre csak annyit mond: „ezek már megint túllihegnek mindent”, és szarik bele, vastagon, ballisztikus ívben, cseresznyemagos kurvaszarral. Ő továbbra is üvöltözik a beosztottjával, az pedig tűr némán, mert kell az állás, kell a pénz. Ennyivel le is tudja a dolgot. Nem számít, hogy eltiporták, az önbecsülését, a lelkét tépték meg. Sokan próbálnak elhelyezkedni máshol, de nem mindenki szerencsés. Manapság nagyon könnyű cseberből vederbe, onnan meg rocskába esni.

Ez nem a Turáni átok. Ez a megalkuvás. Volt olyan, aki azt mondta nekem: „Ezért lettem vállalkozó. A magam főnöke vagyok”. Ilyenkor felhívtam a figyelmét a megbízókra, megrendelőkre, akiktől függött az ő vállalkozásának működése. Köztük is akadnak szép számmal olyanok, akik csicskának nézik a vállalkozót, ez pedig lavinaszerűen gördül lefelé a ranglétrán. A nagyfőnök megalázta a középvezetőt, ő megalázza a beosztottját, a beosztott megalázza a bolti eladót, ő a tanoncot, a tanonc leköpi az utcaseprőt, az utcaseprő a hajléktalant. Manapság ahogy szép lassan alakul a pánikhangulat, még jobban kijönnek ezek a jellemtelenségek. Persze, bele lehet magyarázni, hogy „én nem vagyok ilyen”, de ahogy Tabi László írta:

Segítettem felismerni a hízelgőket, azt mondod. De mit ér mindez, ha mindenki a másikban ismerte fel? Segítettem megutálni a hízelgőket, azt mondod. De mit ér mindez, ha mindenki a másikat utálta meg? Hozz nekem egy embert, csak egyetlenegyet, aki önmagában ismerte fel a szatíra célpontját…

Sokszor szembesültem már én is ilyen főnökkel. Oly szívesen leírnám a nevüket, a céget ahol dolgoznak. Megérdemelnék. Az egyikük a megalázós fajta volt, a másik pedig az üvöltözős. Mindkettővel felvettem a harcot, mivel az ilyen stílus egyet jelent: inkompetens, kommunikációra, problémamegoldásra képtelen vezetőket. Az ismerős, hogy „Boldog karácsonyt”? Bizony. Ez az abszolút kommunikáció képtelenségből fakadó válasz. Szerintem igen is fel kell venni a kesztyűt. Normálisan, kulturáltan. Nagyon nehéz, főleg, ha az emberben tombol a düh. Tudni kell mi befolyásolja az életed. Nem az, ha egy arctalan, szánalmas senki azt írja neked: „Remélem te leszel az első aki beledöglesz a vírusba”.

Tegnap úgy volt, hogy nem kell mennem már dolgozni, míg ez a rendkívüli állapot tart, aztán kiderült, hogy még három éjszakát le kell húzni, utána bizonytalan ideig az én munkámra nincs szükség. Ha nem megyek, nem tudom meg, hogy a főnököm szerint az egyik kolléganőm „hisztis”, a másik „arrogáns”, én pedig „szánalmas”. Mindez azért, mert összetartunk, mert ugyanaz a problémánk. Még az üzenetünket is együtt fogalmaztuk, sőt, egyszerre küldtük el, hogy érezze a törődést.

Mit értünk el? Hát amit írtam. Hisztis, arrogáns, szánalmas emberek lettünk. Mi, akiknek alig másfél éve könyörgött, hogy ne menjünk el. Mi, akik mint új főnöknek mindenben segítettünk, hogy átlássa a feladatokat. Tudom, az egész történetet le kéne írnom, de még nincs vége. Egy biztos: már látszik, hogy ez az ember egy buta, basáskodó senkiházi, aki végre kimondta, sőt, leírta, mit gondol rólunk.

Nekem az életemben nem ez az első ilyen esetem, harcolok, mint ahogy eddig is harcoltam. Felnőttem egy alkoholista, gyűlölködő, sunyi, basáskodó apa mellett, aki részegen, napi szinten alázott minket. Lapátoltam szart, meghurcoltak nyilvánosan úgy, hogy senki bocsánatot nem kért, mikor kiderült, hogy összekevertek valakivel. Éheztem már, voltam hajléktalan, aki padon aludt, vertek már péppé úgy, hogy magam is azt hittem, hogy az életben nem foltoznak össze. Kaptam segítséget. Jó emberektől. Ettől függetlenül gyűlölhetnék én mindent és mindenkit, de nem akarok.

Választás mindig van. Ha kiállunk magunkért és másokért azt mindig fájdalommal és sebekkel jár, de még mindig jobb, mint a gyáva, megalkuvás okozta keserűség. Attól semmivel sem leszünk többek, ha belerúgunk valakibe pusztán azért, mert valaki mibelénk rúgott. Megalázunk valakit azért, mert félünk változni, félünk változtatni. Mindenki maga dönti el, hogy nehéz időkben megosztja amije van, vagy elveszi ami másnak van, végül vállalja döntése következményeit.

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.