NEHAZUGGY

Inkább kipusztulunk egy szálig, de nem mondjuk azt, hogy mi voltunk a f***ok

Jó reggelt, szépséges tavaszt! Napsütéses, rigófüttyös, rügyfakasztó, bimbót bontogató márciust. A hókáoszról örömmel lemondok. Túl a koronavíruson és a várható menekültválságon – ezekről éppen elég szó esett eddig is és fog esni a jövőben is, hiszen fontos dolgok – hétfőn Orbán Viktor valamiért vette a fáradságot és befáradt a Parlamentbe. Azon belül a parlamentbe. Gondolom, azért túlságosan sok fáradozást nem igényelt a dolog, ott a sofőr, autó, biztosítás, testőrök. Hozzák-viszik, mint a hímes tojást. A lényeg: valahogy oda került és az azonnali kérdések órája elnevezésű népi bohózatban is méltóztatott részt venni. Mit beszélek! Ő nem részt vesz ilyesmiben, hanem főszereplőként csillog. Van rá igény, a ripacsokat mindig zabálja a publikum.

A lakájmédia és a nem annyira lakáj is lelkesen be is számolt a sziporkázó szócsatáról, amit természetesen a miniszterek elnöke nyert meg minden egyes alkalommal. Lakájéknál a nyerő orbáni szellemkedés: „a klímaválság elérte a Jobbikot, olvad mint a jéghegy”. Ezt Jakab Péternek, a Jobbik elnökének vágta oda Orbán Viktor. A kérdés eredetileg arról szólt, miért nem megy Orbán az emberek közé, miért nem beszél arról az országról, ahol a falvakban se háziorvos, se rendőr, se postás, a közmunkán túl pedig nincs B terv. Erre született az a frappáns riposzt, hogy Jakab Péter személyeskedik Felcsút nagy fiával, de ő – mármint a nagy fi – ezzel nem foglalkozik és ezekre a támadásokra nem reagál, mindenről az MSZP tehet, ellenben a klímaválság elérte a Jobbikot.

No tehát. Rohadtul függetlenül attól, hogy én személy szerint mit gondolok Jakab Péterről, mit gondolok a Jobbikról, kedvelem vagy éppen megvetem őket, a Jobbik egy parlamenti párt, Jakab Péter pedig választott képviselő. Őt a szavazói azért küldték oda, hogy képviselje őket, tegye fel azokat a kérdéseket, melyeket a szavazók egyenként, de még csoportosan sem tudnak feltenni a kormánynak vagy a miniszterek elnökének. Orbán Viktornak kutya kötelessége válaszolni. A saját híveinek nyugodtan tarthat humoresteket a saját pénzén, de az adófizetők nem egy ócska ripacsot akarnak látni az ország házában, mert olyat lehet bérelni óránként ötezerért. Annak nem kell selyemtapéta a Várban rekvirált irodájához, nem kell luxusrepülő, sem száz testőr (vagy amennyi van a csútinak), nem kap többmilliós fizetést, sem szolgálati autót sofőrrel és pereputtyostul de főleg, elsősorban és sőtpláne az óránként ötezerért idétlenkedő ripacs leadja a műsort és elhúz a picsába. Nem lop kétpofára.

Az óránként milliókba kerülő miniszterelnöknek nem az a dolga, hogy kurvaszellemes legyen, pláne mert nem is az, ezeken az előre legyártott humorkodásokon csak Semjén és a többi szerencsétlen röhög, senki más. Neki az a dolga, hogy becsülettel és hozzáértéssel vezesse ezt az országot és hogy válaszoljon az újságírók és a képviselőtársai kérdéseire, miután az egyik is, a másik is emberek milliói nevében kérdez. Pont. Orbán esetében sem becsületről, sem hozzáértésről, sem válaszról nem beszélhetünk. Ez olyan súlyos problémája ennek az országnak, amilyennel az elmúlt évtizedek alatt nem szembesült. Az semmi, de rohadtul nem is akar szembesülni vele. Ahogy soha a szétcseszettül diadalmas magyar történelem során semmivel nem akart szembesülni. Még utólag sem. Semmivel. Még a honfoglalás valóságával sem, az utána történt eseményekkel pláne nem. Utólag sem, a jelenben főként nem. Inkább kínvigyorba torzult arccal bámuljuk ezt a kutyakomédiát, igyekszünk úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Aztán – a közeli jövőben -, amikor majd végleg borul a bili és őszellemessége a bíróságon felelgethet az azonnali kérdésekre, annyi ellenálló lesz hirtelen, aminek a tizedével is meg lehetett volna buktatni a maffiát. Kicsit később előkerülnek a sorsüldözöttek, akiket és már a nagyapjukat is üldözte a rendszer, akik kénytelenek voltak milliós fizetésekért belülről bomlasztani, miközben otthon, a repedezett hokedlin ülve ölükbe vonták az arra kószáló dedeket és a fülükbe suttogták az igazságot. Még később, mondjuk száz év múlva a gyerekek azt fogják tanulni az iskolában, hogy micsoda heroikus küzdelem folyt ebben az országban, milyen méltatlanul elnyomott, ámde hősies nép ez, mert végül kivívta a szabadságát.

Lesz majd sírás-rívás, mert eltapostak, kihasználtak, kivéreztettek, megaláztak minket, na de majd most aztán megmutatjuk a világnak. Tehát pontosan ugyanaz lesz, ami most van, ami harminc, ötven és ötszáz éve volt. Inkább kipusztulunk egy szálig, de nem mondjuk azt, hogy mi voltunk a faszok, belátjuk legalább magunk között, lezárjuk és tovább lépünk. Lehetőleg arccal előre.

Azt hiszem, elég ennyi napindítónak, mielőtt még jobban elönti az agyamat a magyarságtudat. Kellemes ébredezést, hamarosan majd jól beszólunk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább