December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Földönfutó nemzedék

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nézem a képeket. A hevenyészett sátrak között szaladgáló gyerekeket. Vidámak, és ez természetes. Nekik ilyen gyermekkor jutott, ebben kénytelenek jól érezni magukat. Ők ebbe születtek bele, talán az anyjuk mesél nekik arról, hogy létezik másmilyen élet is, de azt ők egyelőre el se tudják képzelni. Szüleik még emlékeznek az egykori civilizált életre, de ők már ebbe a másfélébe születtek bele. Ha vannak is emlékeik, azokban már háború, bombák, folytonos vándorlás szerepel, jobb lenne elfelejteni.

Fiatal szír férfi mosolyog bele a kamerába valahol Törökországban és mondja, milyen jövő áll előtte. Most Görögországba megy, onnan Németországba. Húsz éves, az eddigiekből elege van, és valóban elhiszi, hogy most megnyílik előtte egy normális élet lehetősége. Persze olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy ez nem igaz, de ezt nem akarja elhinni. Bízni akar Európában, sokaknak sikerült már, neki miért ne sikerülne? Az nem létezik, hogy ne létezzen valahol egy talpalatnyi békesség, ahol végre elkezdhetné élni a saját életét.

Európa pedig úgy tűnik, kérlelhetetlen. Egyre inkább tűzzel-vassal védi a határait, egyre többen mondják, hogy ne jöjjenek ide a migránsok, forduljanak vissza a saját országukba. De hát jelenleg az a saját ország egy tűzfészek, ha lenne is szándékuk újjáépíteni, semmi értelme, mert újra és újra lerombolnák. A Közel-Kelet maholnap pusztasággá válik, csak ellenséges seregek lövik egymást, hol az egyik kerekedik felül, hol a másik, így a háború végtelennek látszik. Az egyszerű embernek, aki eddig valamilyen csoda folytán életben maradt, egyetlen észszerű választása marad: az, hogy még a környékéről is elmenekül.

Lassan egy egész generáció nőtt fel háborús körülmények között, táborokban éli évek óta az életét, de ezen változtatni szeretnének, és erre az látszik megoldásnak, ha a békés Európába jönnek. Azt, hogy mennyire iskolázottak, nem nehéz elképzelni, a menekülttáborok nem bővelkednek oktatási intézményekben. Fiatal, erős emberek mindenféle szakképzettség nélkül, de ők bizakodóak, bármilyen munkát elvégeznek majd, csak kapjanak lehetőséget.

Hamarosan megjelennek majd a magyar határkerítés túloldalán is. Talán nagyon sokan, talán nem lesznek türelmesek és megpróbálnak majd akár erővel is átjutni a határon. Gondolni sem merek rá, mit fog lépni erre a magyar embereket védő kormány. Meg kellene ezt előzni, Európa végre felmutathatna valamilyen elfogadható megoldást, amellyel a sok úton lévő ember problémáját megoldja. Az nem megoldás, hogy bármelyik határnál megállítja őket, ki kell jelölni olyan helyeket, ahol végleg letehetik a motyójukat.

Pável Melinda

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.