December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Kunyera

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nincs is párja annak, mint amikor Deák Dániel vezető elemző – oppardon – Vezető Elemző vezető elemzi Hadházy Ákos várható csúfos bukását, miközben megvakargatja a Parlamentben ücsörgő ellenzéki pártok füle tövét. A nagy kezdőbetűs munkahelyi beosztás azért jár, mert a XXI. Század Intézet sokadik elemzője váratlanul egyedül maradt Schmidt Mária óvó kezei alatt, ugyanis a többi elemző egy emberként felmondott, kivéve Deák Dánielt. Így aztán vezető lett ő. Bevallom, nekem az egyik kedvencem. A szellemi képességein nem tud segíteni még az okos külsőt kölcsönző szemüveg sem. Amikor valami szadista összeereszti Horn Gáborral, az számomra mindig csemege. Mintha én állnék le vitázni egy atomfizikussal szakmai kérdésekben, miközben nem teljesen tiszta, miért lesz világos akkor, ha megnyomom a villanykapcsolót.

Kanyarodjunk vissza Deák Dánielhez, akitől el sem kanyarodtunk. A nyolcaskán sikerült neki írni egy cikket arról, hogy Hadházy Ákost már az egész társadalom megveti, mert botránypolitizál, a kétmilliós bírság pedig semmit nem ér, mert azt Hadházy nem a fizetéséből finanszírozza, hanem 24 óra alatt összeadta neki a pár száz rajongója. Ezért változtatni kell, valami mást kitalálni, mert ennek nincsen visszatartó ereje. Sőt, tulajdonképpen Hadházy anyagilag jól is jár ezekkel a büntetésekkel, mert több pénz jön össze a szükségesnél, a felesleg pedig nála marad. Bezzeg az ellenzéki pártok képviselői nem okoznak botrányt, mert van nekik méltóságuk. Ők nem hadonásznak táblákkal, hanem ülnek szépen a fenekükön, időnként felolvassák a senkit nem érdeklő felszólalásukat, nem hőbörögnek és főleg nem kockáztatják a jó kis fizetésüket. Csak Hadházy csinál ilyeneket. A nem túlságosan hosszú cikkben a költőnek tízszer sikerült használnia a botrány szót. Ezek szerint ez lesz a hónap szava a lakájmédiában.

Én pedig azt gondolom – ez az én véleményem, nem a megfellebbezhetetlen igazság -, hogy Hadházy nagyjából az egyetlen olyan képviselő, aki megdolgozik a fizetéséért. A parlamentben ücsörgéssel és szónoklatok felolvasásával annyit lehet elérni, amennyit eddig is sikerült az ellenzéki pártoknak: semennyit. Már kitalálni is nehéz, hogy ki a kollaboráns, ki simán csak gyáva, ki szarja le az egészet, főként a saját választóit és ki az, aki még csak nem is érti, hogy mi történik körülötte. Ameddig Hadházy egy nap alatt össze tudja szedni a bírság összegét, addig ez azt jelenti, hogy van, akiket képvisel és ezek az emberek nem hagyják őt cserben. Azt nem kell elfelejteni, hogy amennyiben egy büdös fillér nem érkezett volna, a bírságot akkor is be kell fizetni. Hadházy kockáztatta a saját fizetését, amit egyetlen képviselőtársa nem mert megtenni rajta kívül. Ezt a társadalmi támogatottságot nevezi a nyolcaska firkásza és Schmidt Mária legszebb vezető elemzője összekalapozásnak.

Apropó! Az megvan, hogy harmadszor is törölte a YouTube a PestiSrácok csatornáját? Hogy miért, azt én nem tudom, azonban:

Ez a felhívás bukkant fel a portálon. Az nem igazán derül ki, hogy mihez kell a pénz, ahogy az sem, hogy mennyi pénzből, hogyan tudják legyűrni a Googlet. Pláne arról nem tudunk semmit, mit keres itt az OIKOSZ alapítvány. Nézzük csak, kik is ők. Az egyesület Nagy Ervin neve alatt fut. Ő a képviselő. Nagy Ervin talán filozófus, talán újságíró – mindkét feliratot láttam már a neve után írva – jelenleg Schmidt Mária XXI. Század Intézetének a kutatója. A honlap szerint legalábbis. Tehát ő is afféle univerzális tehetség.

Az OIKOSZ alapítvány bevétele 2018-ban így festett:

2,9 millió forint értékesítésből (nem tudom, mit értékesített)

8,927 millió MVM (tehát közpénz, mert ez állami vállalat)

15 247 forint (nem millió, hanem tizenötezer valamennyi összesen) 1% adófelajánlásokból

2 millió forint az EMMI-től

1,462 millió forint az EMMI-től

3 millió MVM

500 ezer Nemzeti Kulturális Alap

És ennyi. Tehát ez a nagyszerű egyesület gyűjtöget közösen a PestiSrácokkal közhasznúilag. Az állami pénz, amit a Fidesz juttat nekik, ezek szerint nem elég. Ódenagyon kár. Nekem speciel nincs erre pénzem (talán elutaltam Hadházynak), de feltétlenül fogom támogatnia a közpénzből eltartott alapítvány és a fideszes pártportál szabadságharcát. Háhogyisne.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.