Gulyás Mártonék ügyében – az ÁSZ épületének átfestéséről van szó – a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletet hozott, amely ítélethozatalnál mellőzték a tárgyalást. A bíróság egy férfival szemben (feltehetően Gulyás Mártonról van szó) 240 óra közérdekű munkát és 120 ezer forint pénzbüntetést, egy másik férfival szemben 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a többi vádlottat pedig 3 évre próbára bocsátotta. Gulyás Márton már megszokta a közmunkát, hiszen nem ez volt az első eset, amikor hasonló módszerekkel élt azért, hogy felhívja a figyelmet valamilyen társadalmi igazságtalanságra. Mint utolsó lehetőség maradt ez a kezében, ezért ezzel élve nemtetszését fejezte ki azzal szemben, hogy az ÁSZ nem sokkal a választások előtt több ellenzéki pártot is aránytalanul megbüntetett, miközben a Fidesz-KDNP-t még csak meg sem dorgálta.
Az akció elérte a célját, elég ha megnézzük, hogy most is éppen erről van szó. A 2018-as akció felhívta a figyelmet az egyértelmű törvénytelenségre, ezért nehéz lenne vitatkozni Gulyásék cselekedetével. Lehet, hogy nem teljességgel volt szabályos az, amit tettek, viszont az sem az, amit az ÁSZ művel immár évek óta Domokos László vezetésével. A Fidesz kádere ugyanis folyamatosan azon van, hogy eleget tegyen azoknak az utasításoknak, amelyek vélhetően legfelső szintekről érkeznek. Az embereknek ebből már bőven elegük van, de mivel az ÁSZ nem tartozik elszámolással senki felé – egyedül a Parlament felé tartozna, de mivel ez a fideszes kétharmad miatt lényegében Orbán Viktort jelenti, ezért ez egyenlő a senkivel –, ezért azt csinálnak, amit csak akarnak. Ezzel a szervezet működése befolyásolja a választások kimenetelét is, ami egy jogállamban minimum törvényellenes, itthon azonban semmi több, mint a NER hétköznapi működésének része.
A döntés – pénzbüntetés, közérdekű munka – várható volt. Gulyás Márton már korábban is tett hasonlót, akkor is közmunkára és pénzbüntetésre ítélték. Ezúttal azonban a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség nem elégedett meg a büntetéssel, súlyosbítást kért az elkövetőkre. Ezen kívül az Állami Számvevőszék is hallatott magáról, amikor is polgári peres eljárást kezdeményeztek az ügyben, mivel a támadók a nemzeti vagyont rongáltak meg. Az ügyészség szerint a festék eltávolítása – sokan emlékezhetnek még a nagynyomású mosót használó igen ügyes takarítóra – állagsérelemmel járt, a kár pedig meghaladta a 3,2 millió forintot. Ez már csak azért is nevetségesen magas összeg, mivel Gulyásék vízzel mosható festékkel dobták meg az épületet, nem pedig olajfestékkel.
Persze ez nem zavarta az ügyészséget, hiszen idehaza az is teljesen normális, ha százmilliókból épül fel egy balesetveszélyes játszótér, vagy milliókból kátyúznak egy útszakaszt. A túlárazás idehaza benne van a pakliban, ezért a 3,2 milliós épületmosás semennyire nem is meglepő. Ha mondjuk Mészáros is beszállt volna, az összeg minden gond nélkül akár 30 millióig is felkúszhatott volna. De az, hogy az ügyészség, valamint az ÁSZ sem elégszik meg a pénzbüntetéssel, valamint a közmunkával, több mint nevetséges. Már csak azért is, mert a korábbi garázdaság miatti feljelentést még a rendőrség is elutasította, mondván, Gulyásék akciója mindössze szabálysértés volt. Még jó, hogy nem fegyházat kértek a festékdobálásért.
De hogy mégis miért hoztam ezt a történetet most fel? Szintén a mai napon került a bíróság elé Ungváry Krisztián ügye, akit 2016. október 23-án, a Kossuth téri tüntetésen ütöttek arcon nagy erővel. A férfi ugyan csak könnyű sérüléseket szenvedett, mégis jól láthatóan vérző fejjel volt kénytelen részt venni a kormány elleni tüntetésen. Ha ezt összevetjük Gulyás Mártonék akciójával, úgy vélem, nem igazán lehet egyenlőségjelet tenni a két eset közé. Mégis Gulyásék voltak azok, akik vélhetően súlyosabb büntetést fognak kapni, hiszen a Fővárosi Főügyészség a következőket közölte:
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel szabjon ki pénzbüntetést a 61 éves férfival szemben.
Noha Ungváry a döntést követően az Index megkeresésésre elmondta, hogy elfogadja az ügyészség döntését, nincs benne személyes bosszúérzés a támadójával szemben, mégis érdemes a két esetet egymás mellé tenni. Utóbbi esetben mégiscsak testi erőszakról van szó, amely ugyan csak könnyű sérüléseket okozott, mégis jóval súlyosabb annál, mint amit egy vödör festék okozhat egy középületen. Ennek az egésznek az az üzenete, hogy ma Magyarországon előbb megütheti a bokáját az, aki békés eszközökkel véleményt mer formálni a kormánnyal szemben, mint az, aki leüti azt, akivel nem ért egyet.
Milyen világban élünk, ahol az erőszak kevésbé súlyos büntetést érdemel, mint a véleménynyilvánítás? Nem nehéz arra gondolni, hogy a döntésnek egyértelműen politikai üzenete is van, amely szerint az állam egyetlen szervezetével sem lehet packázni: aki ezt megteszi, arra a törvény vasököllel csap le. Az pedig, hogy Gulyás Márton ezt követően is a fideszes önkénnyel szembeni hazai ellenállás egyik, ha nem a legjelentősebb alakja maradt, becsülendő. Gulyás Márton Állami Számvevőszéket érintő bírálata magyarok tízezreinek véleményével egyezik, a különbség csupán annyi, hogy ő ezt a véleményét ki is merte fejezni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.