VENDÉG

Függöny

Színművek zárószava ez. A Nemzeti Dohányboltok hánykolódó hajóján kultúrárbóc Nemzeti Színház közleménye juttatta e szót az eszembe. A teátrum a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára meghirdetett emlékévre készülő programjairól számol be. A Tündérkert Projekt támogatásával létrejött rendezvénysorozat címszavakban: zenés irodalmi műsor, verskoncert, könyvbemutató, fotópályázat, hitvallás, ima, meg amit akartok! Műsoron kívül: füttykoncert. Ennyi hazafiaskodás, trianonozás és fantomfájdalom láttán-hallatán-éreztén nem lehet kétséges: szomszédaink zokogva kérnek majd bocsánatot, amiért elveszítettük a háborút, és könyörögve kérnek hogy fogadjuk vissza megcsonkított nemzettestünkbe a nekik ítélt népeket és területeket. 

A budapesti propagandaszínház Trianon100 Programjában szerepel a Wass Albert szövegei, valamint korabeli dokumentumok alapján készülő Tizenhárom almafa című bemutató. Mi mással lehetne méltóbban emlékezni háborúban elveszített országrészeinkre, mint egy háborús bűnös szövegeivel!… Ez van: ők is bemutatnak nekünk, mi, a színházszerető budapestiek is bemutatunk nekik, Live is life. Nem is ez adja írásom apropóját, hanem az a mellékinformáció, hogy a teátrum nagyszínpadára új függöny készül. „Kustán Melinda textiltervező iparművész koncepciója szerint a Nemzeti Színház a nemzeti színjátszás és ezzel együtt az élő magyar kultúra jelképe*, ezért az új függönynek az összetartozás élményét kell közvetítenie.” (*Valamint és legfőként a kormány tehetségelnyomó, független alkotóművészek helyett félművelt vazallusokat gurgulázó kultúrpolitikájának a szimbóluma is – de ezt csak én teszem hozzá, félhangosan.)

„A textil vezető motívuma az életfa, amelynek törzsét a honfoglalás kori művészet remekei ihlették, lombozatát pedig a Kárpát-medence területén fellelhető hatvan néprajzi tájegység motívumkincsének feldolgozásai alkotják. A művészi vállalkozásról könyv is készül, amelyet Szabó Béla fotóművész fényképei illusztrálnak. A függönyt a 2020/21-es évad nyitányaként mutatja be a Nemzeti Színház.”

„Levelet kaptam, lájf”.  Már az a 13 almafa is felcsigázta az érdeklődésemet, amit – a bemutatáshoz kapcsolódva – Vidnyánszky Attila rendezésében ültetnek el a pesti Nemzeti Színháznál és tizenkét másik, a trianoni döntés következtében veszteséget szenvedett településen. Égek a fabeültetési aggodalomtól és almaláztól! Nem mindegy, miféle almafák ezek, pl. van-e közöttük migráns fajta vagy sem. Golden, Starking, Jonathan, Mutsu, Jonagold, Idared – hm, egyik sem az a bizalomgerjesztően magyarul hangzó elnevezés! Arról nem is beszélve, hogy van őszi és téli fajta, de nyári piros alma is. Bár – ami azt illeti – az évszakváltozást még nem tagadjuk… Vannak olyan – kevésbé profitorientált – gazdálkodók, akik a régi almafajták megőrzésére törekednek, még akkor is, ha azokkal több munka van, mint a modern fajtákkal. Ilyen például az „almák királya”, a francia eredetű téli fehér kálvil alma, melyet a múlt század elején annyira „nemesnek” tartottak hazánkban, hogy nem is kilóra, hanem darabra árulták. Az gyümölcs húsa fehér színű, borízű, illata pedig kicsit a málnáéhoz hasonlít. Előfordul, hogy összetévesztik a birsalmával, ugyanis formára hasonlóak. Kiváló régi magyar téli almafajta a Húsvéti rozmaring, vagy Honti alma. Rendkívül ellenálló fája és sokáig eltartható gyümölcse miatt még ma is sikerrel termeszthető, nagyüzemi körülmények között is. Gyümölcsének héja vastag, nehezen rágható, húsát tekintve pedig a keményebb fajták közé tartozik. Megemlítendő a –  nevével ellentétben – szintén téli almafajta, a „Nyári fontos”, amely lotharingiai eredetű. Gyümölcse elsősorban a háziasszonyok körében népszerű, ugyanis már félérett állapotban is kiválóan használható a konyhában – nem véletlenül nevezzük rétesalmának is. Húsa roppanós, kemény, ízre nem is édes, nem is savas. Nem hallgathatom el a rózsafélék családjába tartozó alma növénynemzetség másik faját: a vadalmát sem, népies nevén vadókát (Malus sylvestris), amelynek kifejlett egyedei fanyar gyümölcsöt érlelő kis, erdei fák. Hát bizony hiába kutakodtam álmatlanul, egyetlen színmagyar almafa-fajtát sem sikerült fellelnem. Honfoglaló őseink tán azt sem tudták, mi fán terem az alma!

Nagy tapasztalatot igényel maga az ültetés is – legalább akkorát, mint az ültetési rend egy orbános gálavacsorán. Ahány féle almafa-fajta, annyi félék az ültetés fortélyai, rejtelmei. hogy teremhessenek, ezért Ha az ültető nem csak a virágokban szeretne gyönyörködni, hanem termést is akar látni, akkor mindkét nemből szüksége lesz egy-egy példányra. Számít a talaj PH-értéke, az ideális ültetési idő betartása. A szakszerű ültetőgödörben a szabadgyökerű csemete gyökérnyakát a talaj szintjével egy magasságba kell elhelyezni. Aljára – a biztos megmaradás érdekében – érett szervestrágyát, éretlen Wass Albert citátumokat vagy magát Wass Albertet kell keverni. A gyökerek metszése után iszapolni is szokták a fákat, ez a gyökérképződést serkenti. A megtöltés után célszerű tányérszerűen kialakítani a törzs környékét, hogy az öntözővíz, a csapadék és a csapból is folyó gyülöletbeszéd a gyökerekhez folyjék. De ami a professzionális elültetésen túl a legjobban aggaszt: mi lesz a csemeték sorsa, ha a rivaldafények kihunynak, hazamennek a színházi ültetőlegények? Ki fogja majd öntözni, metszeni, ápolni a 13 szétszórt, mélynemzeti almafát? 

Az Összetartozás Függönyére visszatérve: olvasom, hogy a motívumrészek kézi hímzését a Kárpát-medence adott néprajzi tájegységén élő, vagy onnan származó hímző asszonyok végzik. Nekem ez az ideiglenesen létezésen és használaton kívülre helyezett koronázódombot juttatja eszembe. Nem a városligeti, manapság a köznyelvben Királydombként emlegetett domborulatra gondolok. Annak Szánkódomb a becsületes – egyben hivatalos – neve. 1974-78 között építették, azelőtt nem volt kiemelkedés ezen a helyen. 1983-ban rajta mutatták be Szörényi Levente és Bródy János: István, a király c. rockoperáját – azóta ragadt rá az új elnevezés. Megszentelt földet nem, törmeléket annál inkább tartalmaz. A díszes tényleges koronázódombot a Lánchíd pesti hídfőjénél emelték Ferenc József magyar királlyá koronázásakor, 1867-ben. A vármegyék egy-egy láda földet küldtek a fővárosba a királydomb építéséhez. (A szakrális terepalakulatot 1877-ben bontották el, földje ma is ott van a Széchényi tér alatt.) A Vidnyánszky-féle szemétdombon szándékilag ezt a jelképességet, történelmi analógiát, összetartozás-szubsztanciát hordozza majd ez a függöny – hogy letérdelve ott csókoljam meg szegélyit-csücskit, ahol érem!…

A Pro Urbe Budapest díjban is részesült, Kossuth-díjas „címzetes egyetemi tanár” és szarmesterről még csak annyit, hogy ő volt az a direktor, aki az 52 éve működő Színház című szakmai folyóirat szerkesztőségének 2019 decemberében megtiltotta, hogy a főszerkesztőnek – az övétől eltérő – politikai nézetei miatt a nemzeti színház előadásfotóival illusztrálja a cikkeit. Nyilván mert ez az ő zseb-nemzetiszínháza, az ő zseb-nemzetifotói, az ő zseb-nemzetipénzéből. A szerkesztők már akkor megmondták, hogy továbbra is fognak írni kritikákat a Nemzeti előadásairól, ám a képek helyén üres felületeket fognak megjelentetni. Ez az álláspont mostanra olybá módosult, hogy a legújabb számban nem fehér felületekkel, hanem Forgách András ceruzarajzaival illusztrálták a Nemzetiről szóló írást. Már csak az van hátra, hogy kiderüljön: kinek nagyobb a ceruzája?!…

A szétszakított ország önbecsülését, hitét meg nyilván ez az önfeledt retrobiznisz fogja visszaadni… Ebből lesz majd az európai jövőnk és a cserebogár, a sárga. Megérdemeltük ezt az emlékévet, mint Tarlós (István ex-főpolgármester) a megduplázott végkielégítését! 1990-ben a Fidesz képviselői – Orbán Viktorostúl – még kivonultak a Trianon-emléknapról, amikor a parlamentben a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek meg a tragikus eseményről. 2015-ben már bőszen migránsoztak ennek kapcsán, 2020-ban pedig emléknap helyett emlékévet, valamint forintmilliárdokat és morális hullákat szentelnek az évfordulónak. Érintőlegesen ide tartozik: a „nemzeti összetartozás évének” alkalmából a Kossuth rádió új műsorfolyamot indít, „Hiszek egy hazában” címmel. (Összeszámolni sem tudom hirtelen, mi mindennek nevezik el ezt a semmi jóval nem kecsegtető évet!) Konok Péter írta meg: 200 rövid adásban mutatják be „az elcsatolt nemzetrészek magyarságának értékeit”. Többek között – vigyázat, kakukktojás! – Kós Károly erdélyi magyar építész, író munkásságát, a vajdasági magyar tamburamuzsikát, a drávaszögi kisszerszámos halászatot, a selmeci diákhagyományokat – és a Rongyos Gárda nevű, fegyveres csoportot, a Lajtabánság kikiáltóját… Amely a szókimondó, tényeket is felvonultató történész szerint egy gyilkos, fehérterrorista rablóbanda. Kérdem én is: egy közrádióban hogy lehet összemosni az összetartozást, a magyarság értékeit és egyvitatott szerepű irreguláris harci alakulatot? Hogy lehet progromozókat csempészni egy állami programba? (Merthogy nem kétséges: a nyugat-magyarországi felkelők több száz politikai gyilkosságot is elkövettek, elsősorban baloldali, illetve olyan személyek ellen, akik a román megszállás idején kompromittálták magukat).

Úgy tűnik, símán! Ami Hitlernek az Olimpia megrendezése volt, az most Orbánnak ez az ország-világra szóló produkciósorozat. A darvadozó hatalom menopauzája produkálja a tüneteit. Széleskörű mozgósítás folyik, a szétesőben levő erők összekovácsolása a 2022-es nagy összecsapásra. Avitt jelszavakkal és szimbólumokkal, lélekmérgezéssel, a társadalom élő szöveteinek roncsolásával, gerilla marketinggel, rongyos hitelességgel. Meg kell mutatni a világnak: kislétünkben is milyen nagyok és büszkék vagyunk, mire és mennyire vagyunk képesek, tematizálni kell a közbeszédet, meg kell nevelni az ifjúságot. Az ellenzék száját bé, Mészáros Lölö bukszáját meg kell tömni. Oszt’ jónapot!

Pandula Dezső

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább