VENDÉG

Normálisan szeretnék élni egy normális országban. Lehetőleg itt

Szalonna | 2019. December 22, Vasárnap | 18:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

December 8-a óta naponta dobálja fel a Facebook „emlékek” funkciója, hogy tavaly ilyenkor mi történt éppen. Csalódottan olvasom, nézem vissza az akkori eseményeket. Újra átélem az izgalmat, elszántságot, a reményt, az elnyomott félelmemet. Akkor, egy éve a Facebook átvette az irányítást az életem felett arra a pár hétre. Ott szerveződött minden, onnan tudtuk, hogy mikor és hova menjünk. Tömegek jöttek ki végre az utcákra Budapesten és vidéken, sőt külföldi nagyvárosokban is. Az embereket egyetlen dolog kötötte össze, a düh, és a közös cél, hogy megálljt parancsoljanak a hatalomnak. Úgy gondolom, hogy volt rá esélyünk. Azóta sem értem, hogy hova lett. Mi vezetett át minket a könnygáz füstből a forró bejgli édes illatfelhőjébe?

Amit pedig végképp nem értek az az, hogy hogyan maradtunk benne azóta is?

Olyan ez az egész számomra, mint egy mesebeli jelenet, amiben a pillanat egy gonosz átok hatására megmerevedik. Onnantól semmi és senki sem mozdul, amíg el nem hangzik a megfelelő varázsige, amellyel fel lehet oldani a megkövült állapotot.

Annyira megfejteném, hogy mi az! Sokszor hittem már, hogy igen, ez most az lesz, de nem. Eddig egyik sem működött. A teljesség igénye nélkül felsorolok párat, amelyeknek – megítélésem szerint – annak kellett volna lenniük:

A demokrácia, a sajtószabadság, az emberi jogok további megcsonkításai nem lettek varázsszavak.
A korrupció sem. Sem magának a polipnak a léte, sem a csápjai nem zavarnak tömegeket annyira, hogy miatta megmozduljanak. Az élesen behatárolható, izmos csápok Mészáros Lőrinctől a legjobb vejig, szóvivőkön, politikusokon, bankárokon, hatalmas mennyiségű közpénzek segítségével sikeressé tett nagyvállalkozókon át akadálymentesen, ellenállás nélkül manőverezhetnek egyre mélyebbre. Az alsóbb, takarásban lévő picike csápok megpiszkálása sem oldotta fel a megkövült helyzetet. Simonka György, Boldog István, Sára Botond, Bácskai János és a többi legyőzött fideszes önkormányzati vezető, valamint az alóluk előbuggyanó mocskos ügyek sem lettek hívószavak az ébredésre.
Az egészségügy sem. A kórházak sem. Sem az állapotuk, sem a beszállítók, sem a kórházi dolgozók helyzete, sem az értelmetlenül meghalni kényszerülők száma. Az átgondolatlanul és kegyetlenül újonnan halálra ítéltek száma sem.
Az oktatás sem. Sem a tanárok, sem a diákok helyzete, sem az oktatás központosítása.
Az sem, hogy az idén sem emelkedett a családi pótlék. Az sem, hogy a nyugdíjak emelése a várható infláció alatt lesz.
A Mátrai Erőmű ügye sem.
A klimahisztit emlegetők sem.
A felcsúti százmilliós futódomb, gőzkabinok, szaunák sem, ahogy a többi értelmetlen és túlárazott beruházás sem.
A focira elköltött újabb milliárdok sem.
A vérlázító, nyílt urizálás sem.
A megregulázott hivatalok, ellenzéki politikusok, leuralt szakmai szervezetekkel kapcsolatos ügyek sem.
A bírók és bíróságok függetlenségének korlátázására tett kísérletek sem.
Az utcán megfagyottak száma sem.
A kultúra gazdasági eszközökkel történő irányítása sem, és a nyílt – majd egyre burkoltabb – átpolitizálása sem.
A magántulajdon államosítása sem.
A személyekre, ügyekre szabott törvénymódosítások és salátatörvények sem.
A gerjesztett gyűlölet sem. Hoppál Péter, Kövér László, Németh Szilárd, Bayer Zsolt, Deutsch Tamás, Kovács Zoltán, Szentesi Zöldi László, Bede Zsolt és még sok más lojális bölcs írásai, megnyilvánulásai sem.
A mélyszegénységben, a dolgozói, lakhatási szegénységben élő milliók léte sem.

Közben Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Lengyelországban százezres tömegek mozdulnak meg ha úgy érzik, hogy a kormányaik elmentek a falig.

A héten egy ismert és elismert, nagytudású emberrel beszélgetve felmerült, hogy nem értem meg és elviselni sem tudom, hogy ilyenek a magyar emberek. Ő történelmi epizódokat sorolt fel magyarázatként. Például arra, hogy velünk ellentétben a csehek mindig a demokrácia felé mozdultak a történelmük során. Velük nem hasonlíthatjuk össze magunkat ebben a tekintetben. Jó, de mi van a szlovákokkal, pláne a románokkal? Bennük honnan lett ennyivel nagyobb a demokrácia iránti vágy? Az ő igazság- és önérzetük mitől fejlődött tőlünk ennyire eltérő módon? Miért reagálnak azonnal azokra a vörös vonalakra, amelyeket a magyarok észre sem vesznek? Amiket pedig igen, azokra vajon miért elég egy kevés porcukrot szórni, aminek hatására a vörös egyből rózsaszínre változik a szemükben? A történelmi események, válságok, elvándorlási hullámok hatására évtizedek óta csökkenő és gyengülő magyar középosztályt említette egyik lehetséges magyarázatként erre a problémára.

Valószínűleg igaza van, de engem nem nyugtat meg az, hogy tudományosan levezethető a társadalmi folyamatok íve és dinamikája. Én nem egy társadalmi folyamat szakaszának a szereplője, elszenvedője szeretnék lenni egy másik okos ember későbbi tanulmányában. Normálisan szeretnék élni egy normális országban. Lehetőleg itt. Olyanban, ahol a miniszterelnök körei nem lophatnak el mindent következmények nélkül.

Ahol nem legalizálhatnak ehhez bármilyen eszközt. Ahol nem hallgattathatják el a kritikus médiumokat, szervezeteket, oktatási intézményeket. Ahol nem üldözik, gáncsolják, bélyegzik meg a civileket. Olyanban, ahol nem asszisztál ehhez egy fél ország. Ahol nem a gyűlölet és a félelem a két legerősebb érzés a társadalomban.

Közben a Parlament elé értünk. Nézze – mondtam –, üres a tér. Az emberek idén decemberben csak a bejglik ízesítéséről beszélgetnek, és mézeskalácsokat posztolnak a Facebookra, noha naponta négyszer lehetne megindulni errefelé. Semmi nem hat rájuk, benne ragadtak az almásfahéj illatában tavaly.

Maga bolond! Egy bolond idealista! – összegezte és zárta le a professzor a beszélgetést amikor elváltunk.

Lehet. Egy biztos: rám nem hatott a bejgli gőze. Én kívül vagyok a mesebeli jeleneten, én a varázsszóra várok…

Bolla Rita

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

VENDÉG

Normálisan szeretnék élni egy normális országban. Lehetőleg itt

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY