December 2,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A házmester boldogsága

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 37,820 forint, még hiányzik 2,962,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Máris itt a szombat, már csak egy napot kell kibírni velem, szóval kitartás. Annyi mindenről akartam mesélni, például arról, hogy Erdogan az új vizes vb, a rendőri költségek már 176 milliónál tartanak. Aztán beszéltem volna arról, hogy ősötétsége a svájci Lausanne-ba utazik, hogy a NOB vezetőivel tárgyaljon. Mióta miniszterelnöki feladat ez? Vagy csak azért vonzó, mert Svájcban van? Remélem, ezer évre titkosítják a tárgyalás témáját és azt is, miben állapodtak meg. Ez lesz Paks 2/a. Aztán arról is ejtettem volna néhány keresetlen szót, hogy miután Szijjártó Péter a PestiSrácokkal karöltve a hülyelibsik képébe dörgölte, hogy nagyhatalom vagyunk az űrutazásban és a héten is két új magyar műholdat lőttek ki, ma kiderült, hogy nem lőtték ki őket. Majd valamikor később.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai és oktatói által fejlesztett SMOG-P műhold egy meglehetősen kicsi, egy PocketQube (1PQ) egység méretű, azaz 5×5×5 centiméteres pikoműhold, míg a SMOG-P-n dolgozó csapat bevonásával kifejlesztett, de magánfinanszírozású ATL-1 kétszer akkora, mérete 5×5×10 cm (2 PQ). (Index)

Ebből nekem az tűnik biztosnak, hogy nem a nagyszerű magyar kormány finanszírozta ezt sem, de a babérokat azért igyekeztek learatni. És persze embert akarnak küldeni az űrbe sokmilliárdért, ahelyett, hogy támogatnák azzal a pánzzel a BME-n folyó munkát. Szóval ezekről – és sok másról – óhajtottam volna megemlékezni, de akkor frontálisan belecsapódtam Kövér László vereres faszságaiba. Az agyazakkant portás egyből rátenyerelt a reset gombra, nem lehet szó nélkül elmenni a nyíltszíni elmebaj mellett. Most nagyon hosszú idézet következik, aki gondolja, ugorja át, legfeljebb majd nem érti, miről beszélek. De ide kell tennem, ha másért nem, az utókor számára.

 Napjainkban egy tudatfoglaló háború kezdetét éljük, ezért Magyarországnak politikai cselekvőképessége és katonai önvédelme mellett, a szellemi ellenállóképességét is biztosítania kell, ez pedig csak akkor fenntartható, ha a magyar fiatalság hazafias nevelése is biztosított – mondta Kövér László házelnök pénteken a hazafias és honvédelmi nevelésről rendezett konferencián az Országházban.

 Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: száz évvel ezelőtt Európában egy véres területfoglaló háború zárult le, napjainkban pedig „egy tudatfoglaló háború” kezdetét éljük, és csak remélni tudjuk, hogy ez a küzdelem vértelen marad.
    „Európa – annak kivétel nélkül minden állama és nemzete – jelenleg egy ilyen tudatmegszállás célpontja, minden európai ország a célkeresztjében van azon szupranacionális érdekcsoportoknak, amelyek elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy maguk alá gyűrjék a profitmaximalizálási törekvéseiknek a még korlátokat szabni tudó nemzetállamokat és ezek demokratikus döntéshozatali mechanizmusait” – mondta.
    A házelnök szerint ennek az újfajta hadviselésnek egyik célja, egyben egyik legsúlyosabb következménye, hogy elidegeníti a fiatalokat a családjuktól, a nemzetüktől, a szülőföldjüktől és végső soron önmaguktól, hogy – mint Kövér László hozzátette – „már szó szerint azt se tudják magukról, hogy fiúk- e vagy lányok”.
    A másik cél – a házelnök értékelése szerint – az általános emberi értéktudat elsorvasztása, mert annak hiányában az emberek nem képesek az érdekeik felismerésére, és azok védelmére sem. Kövér László úgy vélte: ezen célok eléréséhez például a „teljesen eltorzított gendertant” használják, amely aláaknázza a fiatalok nemi identitását „azzal, hogy míg a homoszexualitást érinthetetlen biológiai adottságként kezeli, addig a férfi és női nemi identitást tanult, tehát megváltoztatható társadalmi szerepnek tartja, és igyekszik már az óvodákban a fiúkból lányokat, a lányokból pedig fiúkat faragni”.
    A házelnök további ilyen eszközöknek nevezte a család jogi fogalmának és érzelmi tartalmának tudatos és módszeres kiüresítését, a családnak az erőszak forrásaként való ábrázolását, a multikulturalizmus elkerülhetetlenségének és felsőbbrendűségének, illetve a nemzeti eszme veszélyességének és idejét múltságának hirdetését, a globalizmus üdvözítő voltának és a világkormányzás szükségszerűségének megkérdőjelezhetetlenné tételét, vagy a világnézeti értéksemlegesség leple alatt hirdetett keresztényellenességet.
    Kijelentette: ami napjainkban az európai politikában, gazdaságban, kultúrában, oktatásban, demográfiában, családpolitikában vagy migrációs politikában történik az csak ennek az új harcmodornak, az Európával szemben alkalmazott tudatmegszállási kísérletnek a keretei között értelmezhető és érthető.
Kövér László ugyanakkor arra figyelmeztetett: Magyarországon és Közép-Európában sokan kiismerték már ezt a harcmodort, és egyre többen fogják felismerni mindezt Európa többi részén is. Példaként megjegyezte: Franciaországban idén bevezették a hazafias nevelést célzó Egyetemes Nemzeti Szolgálatot, amelynek keretében 2020-ban a tervek szerint negyvenezer, 2021-ben pedig már százötvenezer 16 és 18 év közötti fiatal francia vesz részt egyhónapos kötelező polgári szolgálatot hajtanának végre azért, hogy erősödjön a hazafias értékrendjük.
    Az 1918 és 1920 közötti időszakot felidézve hangsúlyozta: száz évvel ezelőtt felelőtlen magyar politikusok cselekvésképtelenné, és önvédelemre képtelenné tették Magyarországot, így a magyarok történelmi értelemben elveszítették a teljes XX. századot. „A XXI. századnak azonban nem akarunk a vesztesei lenni” – jelentette ki.
    Úgy értékelt: az elmúlt néhány évben, de különösen az elmúlt néhány hónapban újra egyre hangosabbak és magabiztosabbak lettek azok a politikai erők, amelyek „a száz évvel ezelőtt végrehajtott, nemzeti sorstragédiába torkolló bomlasztás idegen sorban álló tetteseinek örökébe léptek”. (MTI)

És Kövér még nem fejezte be aznapra. Szellemi honvédő díjakat adott át (neröhögj) a CÖF, ott is felszólamlott.

 A „szellemi honvédők” és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) ünnepi találkozóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, hogy bajtársként érkezett.
    A magyar múltnak sajnos megkerülhetetlen öröksége az a „vajúdás”, amely az istentagadó és az istenhívő, a birodalmi internacionalizmus és a nemzeti értékrend képviselői között zajlik évszázadok óta – hangoztatta Kövér László, rámutatva arra is, bár a történelmi korok, a díszletek változnak, a bajvívás kényszere marad.
    A középkorban a bajvívásnak még voltak szabályai, de a modern világban már az a szabály, hogy nincs szabály – jegyezte meg.
    A házelnök szerint magyar létmóddá változott a szellemi polgárháború. A jövő nemzedékeit nem lehet megóvni, csak felkészíteni a küzdelemre – tette hozzá.
    Kövér László azt mondta: az egész világban zajló harc tétje, hogy az emberek meg tudják-e őrizni otthonukként az államukat, vagy „szellemi és politikai hajléktalanokká” válnak a saját szülőföldjükön.
    A magyarok most úgy érzik, hogy olyan dolgok történnek a kontinensen, amilyeneket ők már megéltek. Ők ugyanis már megtanulhatták, hogy milyen következményekkel járnak az idegen gazdasági megszállási törekvések, vagy éppen a „szellemi gyarmatosítási kísérletek” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
    Szólt arról is, hogy Magyarországot tíz éve mély politikai, gazdasági és morális válság sújtotta. A posztkommunista hatalomgyakorlás során a rendőrség által elkövetett véres utcai erőszak a Kádár-rendszert idézte, a „devizás uzsoracsapda” családok százezreit juttatta a tönk szélére – mondta. (MTI)

Nehéz megszólalni – még írásban is – ennyi baromság után. Itt már régen nem arról van szó, hogy viccesen habókos valaki. Ez az ember súlyosan paranoiás (mellette simán lehet persze vérgeci is, a kettő nem zárja ki egymást) a tünetei alapján, és én még csak orvos sem vagyok. Az azonban biztos, hogyha az én családtagom ilyesmiket kezdene beszélni, azonnal szakorvoshoz vinném. Akkor is, ha nem akar menni. Mert az ilyen már nem csak önveszélyes (sőt, semennyire nem önveszélyes), ellenben közveszélyes.

Arra azért kíváncsi lennék, hogyha teljesülne ezeknek az agyamenteknek az álma (nem fog) és fegyveres konfliktus törne ki (a franc sem tudja, kik és kik között, csak az a biztos, hogy a szélsőjobbos gazemberek védelmében kellene kitörnie), Kövér és a hozzá hasonló uszító tulkok kézen fognák a gyereküket, unokájukat, hogy gyere, vérezzünk együtt? Marhára nem hiszem. Azt azonban majdnem biztosra állíthatom, hogy ők lennének az elsők, akik hősiesen elbújnának valami barlangban, ameddig el nem múlik a vész. Az uszítók minden esetben gyáva szarok, mindig a mások bőrére akarnak alkut kötni a halállal.

A szellemi hajléktalanságot talán értem. De arról nem az ellenség tehet, hogy félművelt, tehetségtelen átlaghülyékből akar a Fidesz szellemi holdudvart építeni. Ez az ő problémájuk, tessék bemenni a szellemi hajléktalanszállóra. A rendőrség által elkövetett véres utcai erőszak – amiből a mai napig él a Fidesz és minden szervilis barom előadja, hogy neki pont majdnem kilőtték a szemét, ide értve mostmár Varga Judit szabadságharcost is, aki jogi segítséget nyújtott a mára majdnem forradalomnak titulált részeg vandalizmus közepén, éppen olyan elsumákolt történet, mint az ügynökakták. Rohadtul itt lenne az ideje a történtek teljes feltárásának. Kik azok, akik autókat gyújtogattak, utcaköveket szedtek fel, romboltak, pusztítottak? Őket miért nem ítélték el egytől egyig garázdaságért? Kik voltak a felbujtók, kik bízták meg a vandálokat a pusztítással, kik szervezték meg a csürhét, kik húztak hasznot az egészből? Párhuzamosan ezzel fel kell tárni, ki a felelőse a rendőri túlkapásoknak, mi az oka, hogy ilyesmi előfordulhatott, kik vettek részt benne. Mindkét társaságnak bíróság előtt a helye. De ez nem érdeke a Fidesznek. Nem érdeke, hogy kiderüljön, ki vitte a vandál csürhét az utcára (azóta már szabadságharcosként beszélnek a gyújtogató, romból állatokról és mártírként azokról, akik nem ártatlan járókelőként vagy békés tüntetőken – ilyen is volt sajnos – kerültek a gumibotok útjába. Éppen úgy nem érdeke a kormánynak az ügy tisztázása, ahogy az ügynökakták nyilvánossá tétele sem. Mindkét esetben magukat védik. A saját verőembereiket és a saját kommunista hátterüket óvják.

A devizás uzsoracsapdát is ideje világossá tenni. Kinek a hatalomrakerülése után, kiknek a nyilatkozata nyomán zuhant be a forint? Ki kaszált kurvanagyot az árfolyamkülönbözeten? Az adósmentő intézkedés, amikor egy összegben vissza lehetett fizetni a hitelt, kinek volt jó? Itt egészen nyugodtan név szerint fel lehet sorolni a parlamenti képviselőket, minisztereket – párthovatartozástól függetlenül -, hiszen ők közfeladatot látnak el. Hogyan lehetséges, hogy a mai napig zajlanak a kilakoltatások? A nagyszerű magyar kormánynak hogy nem sikerült tíz év alatt sem megoldást találnia arra, hogy családok ne kerülhessenek az utcára? Mi a helyzet a méregdrágán összegányolt ócsai lakóparkkal? Kezdve onnan, hogy miért került annyiba, ki gazdagodott meg az építésén, folytatva ott, hogy volt-e valami haszna a bajbajutott emberek szemszögéből is, vagy csak a beruházásból kihúzható nyereségről szólt ez is? Megannyi nyitott kérdés, ideje válaszolni rájuk.

Bűnszervezetben elkövetett aljas hazudozás és a hülyék hergelése folyik, semmi más. Ez alól még a pszichés betegség sem ad felmentést. Jó hír viszont, hogy a maffia bukása után Kövér akár a seggéig is megnövesztheti a haját (az első bukás után is fogadalmat tett, hogy nem vágja le, ameddig nem Orbán uralkodik), mert az a bukás az utolsó lesz. Miután több, igen torzonborz börtönlakót is láttam mostanság a tévében, bizonyára nincsen jogi akadálya a hajnövesztésnek. Majd összedobunk egy menő hajgumira, azon nem fog múlni a házmester boldogsága.

Elég belőlem ennyi pitymallatkor, majd hamarosan jön az első beszólás. Kellemes szombat reggeli lustálkodást addig is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.