A 2019-es önkormányzati választásokon Orbán annál is nagyobb vereséget szenvedett, mint amiről a sajtó tudósít. A sajtó – természetéből következően – csak a látványos dolgokkal foglalkozik: ennyi meg ennyi fővárosi kerületet, ennyi meg ennyi várost vett el az ellenzék a Fidesztől. Van azonban a választásnak egy rejtett vonulata is, ami legalább olyan jelentőségű, mint az elvett kerületek vagy városok száma.
Ezt a rejtett vonulatot nem érdemes az ország összes településén megvizsgálni, elég csak a városokban. Már csak azért is, mert a magyar népesség 70 százaléka városban él. Jelen pillanatban Magyarországon 346 város van. Ha a vizsgálatba bevonom a budapesti kerületeket is, akkor összesen 369 önkormányzattal számolhatunk.
A helyhatósági választásnál nem csak az érdekes, hogy a Fidesz hány polgármesteri helyet vesztett el, hanem az is, hogy hány helyen gyengült, vagy veszítette el döntő szerepét. Ez pedig a képviselői helyek számán mérhető. Ugyanis sok olyan helyen is vesztett pozíciót, ahol a polgármesteri posztot, sőt, még többségét is megtartotta. Ez több szempontból érdekes.
Egyrészt azért, mert minél több képviselője van egy pártnak egy országban, annál jobban tudja megismertetni és érvényesíteni a szemléletét. Másrész azért érdekes, mert nem elég a polgármesteri poszt elnyerése. Ha a képviselőtestületben nincs meg a többsége, akkor kompromisszumokra kényszerül. Ez különösen fájdalmas a Fidesznek, amelynek a főnöke hiányzott az iskolából, amikor a kompromisszumot tanították. Harmadsorban azért érdekes, mert a képviselők száma alakította ki azt a helyzetet, amelyben a választás eredménye átfordította az addigi hatalmi viszonyokat. Ezért érdemes összehasonlítani a 2019-es választási eredményeket a 2014-es eredményekkel.
A Fidesz a legutóbbi választáson 34 polgármesteri helyet veszített. De ennél is több önkormányzatban (44) veszítette el döntésképes helyzetét, mert a fideszes polgármesternek nincs meg a testületi többsége. Vagyis a Fidesz igazából 78 önkormányzatot veszített el.
Testületi többség |
2014
N=369 |
2019
N=369 |
Fidesz | 49% | 37% |
Civilek/függetlenek | 40% | 51% |
Ellenzék | 6% | 9% |
Patt helyzet | 5% | 4% |
Összesen | 100% | 100% |
Első látásra úgy tűnik, hogy ez a veszteség nem tragikus, hiszen a városi önkormányzatok 37 százaléka még mindig a Fidesz kezében van, és csak 9 százalékuk ellenzéki. (A civil/független kézben lévő önkormányzatokkal most nem foglalkozom, mert csak néhányukról lehet tudni pontosan, hogy milyen irányultságú.) Csakhogy a városok lélekszáma nagy határok között ingadozik a 2082 fős Badacsonytomaj és a 202 214 fős Debrecen között. És ebben van a lényeg.
2019. október 13-ig 938 483 ember élt ellenzék vezette városban, mostantól kezdve viszont 2 333 631. Vagyis mostantól kezdve egymillió háromszázezer emberrel többen élhetnek félelem nélkül Magyarországon, mint eddig. A félelemre építő Fidesz számára ez félelmetes eredmény lehet. Nem csoda a zavar a soraikban.
Andor Mihály
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.