Csodálatos szeptember végi szombat reggelt kívánok mindenkinek! Hááát. Ahhoz képest, hogy a jobboldali morális fölény még egy normális, tisztességes karaktergyilkot sem képes hibátlanul, pofáraesés nélkül összerántani, szerintem elég nagy arca volt a miniszterelnök úrnak tegnap reggel a Kossuth rádióban. Ahova annak ellenére, csak azért is befáradt igét hirdetni és, az előre lezsírozott alákérdezéseket sorban abszolválni, hogy Tarlós István főpolgármester éppen a minap figyelmeztette azokat, akiket illet: nem csak olyan helyekre kell elmenni, ahol az embert simogatják. Azt akarnám mondani ezzel, hogy egyszerre komikus és lehangoló, hogy az elmészárosított TV2-nél – ahol a tényeket köztudottan főműsoridőben szállítják – azt sem tudják, hogy ki az az ember, akivel le kell járatniuk Karácsony Gergelyt. Aki egyébként egy lépésre áll attól, hogy a szent küldetéstudat megsajnálja. Mert olyan sajnálatraméltó szegény, ahogyan csetlik-botlik – mondá a felcsúti géniusz, pedig a mikrofonállvány alakú néni szóba se hozta Karácsonyt.
Ugye Budapest különösen fontos, látom itt a kampány eseményeit, amit nem kell nekem kommentálni, mert nem a miniszterelnök dolga, hanem az egymással viaskodó főpolgármester-jelölteké, dehát ugye nekem volt kihívóm a baloldal főpolgármester-jelöltje, Karácsony úr. Most látom ezt a hangfelvételt, meg nézem, hát csetlik, botlik, tehát lassan megsajnálom.
Jó, én tényleg semmi rossznak nem vagyok az elrontója, sőt, azt sem javaslom senkinek, hogy mérget vegyen a közvéleménykutatási eredményekre, de azért irányadó, hogy a megafonnal a párnája alatt alvó Tarlós úrnak több mérés szerint is igencsak elolvadt a megkérdőjelezhetetlen, vagy annak hitt, vagy annak hazudott előnye Karácsony Gergellyel szemben. A Republikon Intézet friss kutatása például azt mutatja, hogy jelen állás szerint a fideszes főpolgármester 35, összellenzéki kihívója, Karácsony Gergely pedig 34 százalékon áll. Nem oly nehéz összerakni, hogy ezért óbégatja a csilliárdokkal kitömött Századvégbél nyomán a napos oldal színe-virága, hogy Karácsonynak nincs semmi esélye. Ha ez így lenne, akkor szerintem a sokévi átlagon felüli, ordas, szemenszedett hazugságokban bővelkedő tegnapi közpénz interjújában Orbán nem vetemedett volna arra, hogy a szájára vegye az alkalmatlan ellenzéki jelöltet. Úgy vélem, hogy nem egészen úgy állnak a számok a belső felhasználásra készült fideszes mérések szerint, ahogyan azt hátradőlve gondolták az elvtársak akár hónapokkal ezelőtt. Ezért őszödi beszédeznek egymás tyúkszemére taposva, és ezért süllyedt odáig a miniszterek elnöke, akinek ugyebár NEM dolga kommentálni a kampány eseményeit, hogy saját magát szembehányva lesajnálja Karácsonyt. Lesz ez még így se!
Úgy hallottam, hogy a kiváló Trócsányi úrral kapcsolatban sem sikerült egyetlen valósággal egyező állítást sem megfogalmazni, de hát ez így van, amikor az embert behúzza a saját maga által terjesztett hazugságok spirálja. Nem, kedves kényszeresen hazudozó miniszterelnök úr, Trócsányinak nem az a bűne, hogy önnek személyesen segített megvédeni a migrációtól Magyarországot. Trócsányinak még csak nem is annyi a bűne, hogy hazudott fehér lapon fekete betűkkel az ügyvédi irodája állami megbízásai tekintetében. Trócsányi László összeférhetetlensége ennél sokkal súlyosabb tényállásokon nyugszik, miután igazságyügyi minisztersége ideje alatt adott ki Magyarország két fegyverkereskedőt Oroszországnak, az Egyesült Államok előzetes kiadatási kérelme ellenére (akiket naná, hogy utólag szabadon engedtek Putyinisztánban). Tehát a miniszterelnök úrelvtárs hazudni méltóztatik, amikor azt állítja, hogy
… nem is szemből támadnak, hanem egy ilyen sunyi oldalvágást tettek, és nem is a külügyi meg a szakmai bizottságban kaszálták őt el, hanem bevitték az egész ügyet egy sajátos összeférhetetlenségi jogi bizottságba, és ott erre hivatkozva, jogi összeférhetetlenségre hivatkozva, végül is pártalapon ellene szavaztak.
Vagy úgy. Tehát akkor végképp nem értem, hogy mit cáfol a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda. Ha egyszer Trócsányinak az a bűne, hogy segített megállítani a migrációt, akkor az irodája miért adott ki közleményt, amelyben magyarázzák a bizonyítványát (hogy például munkadíjjal járó megbízást nem is vállaltak 2014 óta, hogy kizárólag ingyen és bérmentve adtak tanácsokat a minisztériumnak és a drágajó Trócsányinak)? Ha nincs mit cáfolni, akkor ez mi? És az oroszokkal mi a helyzet?
Normális körülmények között ez lenne az a pont, amikor nekem kellene megsajnálnom ezt a gátlások nélkül hazudozó piaci kufárt, ezt a dörzsölt, pszichopaták hidegvérével népet hülyítő alakot, de erre a humánus megnyilvánulásra képtelen vagyok. Ezzel szemben a normalitás és a jog kisebb európai győzelmének tartom, hogy az EP jogi bizottsága véglegesnek tekinti a döntését, és nem hajlandó semmiféle nyomásgyakorlásnak engedni. Konkrétan nem érdeklik őket a rablómesék, a bevándorláspártizás, a migránsozás, a blabla, rizsa, hamuka, a kommunistázás és koncepciós eljárásokról való fröcsögés:
Miért kellene pontosítanunk bármit is, amikor a jogi szakbizottság következtetései teljesen világosak voltak? Plumb (a szintén elkaszált román biztosjelölt, aki elvileg baloldali, tehát orbánul: bevándorláspárti -szerk.) és Trócsányi esetében nem lehet feloldani az összeférhetetlenséget, és nem tudják betölteni a pozíciójukat
– ezt Manon Aubry az EP jogi bizottságának (JURI) írta közleményében, miután az Európai Parlament elnöke arra kérte a testületet, hogy tárgyalják újra az ajánlásukat, mivel nem fogalmaztak meg javaslatokat arról, hogyan lehetne feloldani az összeférhetetlenséget. Szóval lehet még erőltetni, Ursulával telefonon alkudozni, azt mondani a közrádió mikrofonjától, hogy megoldom (így!), hogy Trócsányi egy kiváló ember, de meg akarják büntetni a Fideszt, pláne hogy a hazaáruló baloldal (külön Gyurcsányék) áskálódása tehet mindenről. Viszont ezek szerint a Fidesz tekintélye és megkerülhetetlensége véges, mint a bot. Vagyis talán mégis el kéne engedni Trócsányit. Már így is kínos az egész, de minél hamarabb, annál jobb. Bár október 13-ig még érdemes lehet harcolni és óbégatni, hogy nem hagyjuk, nem engedjük, azt szokták szeretni a hívek.
Közben a Fidesz természetesen fullban tolja a gyomorforgató élet-halál kampányát:
Mint ahogy az is nagyon rendben van, hogy minden idők legfiatalabb és legnagyobb klímatüntetésére került sor tegnap Budapesten. Hogy Gulyás Gergely fikamester is örüljön. Nem néhány tucat aktivista, hanem több ezer, mintegy hatezer (egyes becslések szerint volt az 10 is) kisdiák, gimis és egyetemista lógott pénteken az iskolából, hogy cselekvésre bírják az elvtársakat, akik belegárgyultak a migránsozásba. Még nem mertem megnézni, hogy mi mindent hordott össze a sakálmédia ezekről a kis Soros-bérencekről, de biztos vagyok benne, hogy ezúttal sem okoznak csalódást. Pedig ha valakiről, a gyerekekről nagyon le kéne szállni, pénzért gyalázkodó élősködők!
És végül: az első fokon eljáró bíróság döntése szerint nem dobhatták volna ki az ellenzéki képviselőket tavaly az MTVA-ból, amennyiben a képviselők jogszerűen és jóhiszeműen léptek be, majd maradtak benn az épületben. Nem nyert igazolást, hogy az állami média működése aránytalanul sérült volna az ellenzéki képviselők jelenléte miatt. „Az MTVA nem bizonyította, hogy miért okozott volna aránytalan sérelmet, ha a képviselők 8-10 percben ismertetik a követeléseiket.” Talán nem meglepő, hogy a KESMA bugyraiban mély csönd honol, pedig annak idején naponta 118 cikket férceltek össze arról, hogy a barbár terroristák jogellenesen megrohamozták a drága jó közmédia épületét, ahova be sem tehették volna a lábukat. Külön emlékezzünk Polt Péter sóhivatalának vizsgálódására, amely arra jutott, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek.
Ha optimistán nézem, akkor mintha tavaszodna így szeptember végén, de hogy két brutálisan kemény hét következik, az egészen biztos. Addig is csapjunk bele a mai napba, jó hétvégét mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.