A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.
Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel várunk minden rászoruló honfitársunkat. A gyermekes családoknak fagyival is kedveskedünk. Mivel a hétvégére meleg várható, így hűtött ásványvízzel is készülünk.
Az ételosztás ideje: 2019. augusztus 25., vasárnap, 11.00-12.00 között
Helyszín: Debrecen, Petőfi tér
A szegények, az elesettek támogatása egy közösség erejét mutatja. Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem a élet napos oldalán foglalnak helyet, akik önhibájukból vagy azon kívül mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásukért. Felebaráti kötelességünk segíteni ezeknek az embertársainknak.
Úgy gondoljuk, hogy Teréz anya pontosan megfogalmazta, az emberi lét igazi értelmét:
„Életünk végén nem a diplomáink alapján leszünk elbírálva, vagy hogy mennyi pénzt szedtünk össze, vagy hogy milyen dolgokat valósítottunk meg.” Hanem eszerint leszünk elbírálva: „Éhes voltam és te megetettél, fáztam és te ruhát adtál, nem volt fedél a fejem fölött és te befogadtál.”
Kérünk minden jóérzésű honfitársunkat – ha erre lehetősége van – akár anyagi támogatással, gyermekjátékokkal, nyári ruhákkal, cipőkkel segítse a nélkülöző felnőttek és gyermekeik megvendégelését. Mivel közeledik a tanév, így tanszereket, iskolatáskákat is jó szívvel fogadunk. Higgyék el, adományuk jó helyre kerül, nagyon sok rászoruló embertársunk számára szerezhetünk közösen örömet.
Minden segítséget, támogatást, felajánlást hálásan fogadunk. Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig, 09.00-16.00 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405, vagy 20/ 460 32 53. Ezen a számon a hét minden napján elérhetőek vagyunk.
Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802.
Kísérőszöveg: Ételosztás – 2019.
Adományokat az ételosztás napján is jó szívvel várunk. Aki segíteni szeretne, augusztus 25.-én, 10.30-tól megtalál bennünket Debrecenben, a Petőfi téren, az aluljáró előtti területen.
Tudjuk, csepp a tengerben, amit immár hét éve teszünk, de talán ezek nélkül a cseppek nélkül sekélyebb lenne a tenger.
Tisztelettel:
Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület elnöke
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.