NEHAZUGGY

Orbán Viktor nem a vasfüggönyt bontotta le, hanem a jogállamot és a demokráciát

Jó reggelt, bort, búzát, tűzijátékot! Igaz, még csak holnap lesz a napja a pukkangatásnak, de nem lehet elég korán kezdeni a felkészülést. Mielőtt belecsapnék a velőspacalba, mondom a Luca ajtaja pályázat állását. Júniusi továbbjutónk Bolla Rita Beletörődni a vegetálásba című írása. Egyszerű volt kiszámolni a győztest, mivel abban a hónapban ez az egy írás érkezett. Lustálkodtatok. Az alapban jelenleg 102 ezer forint várja, hogy valamilyen nemes célra elköltse a győztes.

Bugyog a nagy világ-katlan erősen. A szigetország készül a Brexitre, amiből még éppen úgy lehet bármi, mint két hónapja, vagy fél éve. Vlagyimir Putyin igyekszik minden eszközzel megtartani a hatalmát. Hogy ez mennyire fog sikerülni neki, az majd kiderül. Mindenesetre nem szeretik őt annyira nagyon egységesen, hogy nyugodtan alukálhatna a pihepuha ágyacskájában.

Úgy nézem, a PestiSrácok egyik költője képtelen túltenni magát azon a megmásíthatatlan tényen, hogy nem az egykori KISZ-titkár, hanem Horn Gyula, vágta át a határkerítés drótját. Alighanem azért bántja most ennyire az udvari dalnokokat a dolog, mert Angela Merkel nem Orbánnak köszöngeti a vasfüggöny lebontását. Jó lenne valahogy feldolgozni lelkileg ezt a traumát, mert nem lehet változtatni rajta. Orbán Viktor nem a vasfüggönyt bontotta le, hanem a jogállamot és a demokráciát. Még akkor is, ha Schmidt Mária udvari történetíró megfeszül, hogy bebizonyítsa, az ő szívbéli szerelmének köszönhetjük a rendszerváltást. Nem, neki valami egészen mást köszönhetünk. Remélem, lesz is módunk méltó módon meghálálni.

A rendszerváltás, az 1989-es határnyitás nem a semmiből jött. Az akkori kormánynak, de az ország lakóinak sem kellett túlzottan megküzdeniük azért, hogy változzanak a dolgok. A külső környezet változott, a Szovjetunió széthullóban volt, megszűnt az a kemény szorítás, ami addig egyben tartotta az országokat a blokkban. A változást – utólag – mindenki remekül látta, akkor nem. Így lesz majd most is. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy sajnos nem Orbán Viktor kezében van a drótvágó azon a történelmi napon. És tök mindegy, hogy addigra a kerítés nagy részét már lebontották és a fénykép kedvéért kellett keresni egy darab kerítést, ami még áll, a gesztus számított.

És még csak nem is nekünk, magyaroknak szólt elsősorban, hanem a Nyugatnak, elsősorban a nyugat-németeknek, akikhez a szovjet blokk bukása után Hornéknak törleszkedniük kellett. A trükk hatása túlélte a későbbi miniszterelnököt, 2015-ben maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke avatta fel Horn szobrát, azon a német-magyar megemlékezésen, amelyet a szintén róla elnevezett teremben tartottak. (PestiSrácok)

Ez a fájdalom oka. Hogy nem Orbán-szobor, hogy még utólag sem lehet Orbán élő szobrának talapzatára kalapálni, hogy ő küzdött a világgal és kiszabadította a Szovjetunió fogságából Magyarországot. Nem küzdött, építgette a karrierjét először a KISZ-ben, aztán a Fideszben. Figyelte, hová álljon, hol remélhet hasznot. Éppen mint most. Hornéknak egyébként nem kellett törleszkedniük senkihez. Orbánnak sem kellene sem Németországhoz, sem Oroszországhoz, sem Kínához. Mégis ezt teszi. És még csak véletlenül sem az ország, hanem a saját érdekében. Szóval ha megfeszülnek az udvari firkászok, Orbán akkor sem határbontóként, hanem határépítőként fog bevonulni a történelembe. Lábjegyzetként, és nem a dicsőség lapjaira. Ez van. Haladjunk tovább.

A balliberális spanyol kormány vasárnap bejelentette, engedélyt ad az Open Arms nevű spanyol civil hajónak, hogy kikössön a partjainál. A hajót működtető segélyszervezet viszont közölte: nem tudják elfogadni az ajánlatot, mert tekintettel a „szélsőséges humanitárius vészhelyzetre”, a fedélzeten tartózkodóknak azonnal partra kellene szállni.

Ez a nyolcaskán van. A költő még hosszasan elvicceskedik azon, hogy a hajó személyzete milyen hülye. Meg persze a balliberáslis sapanyolok is. Közben meg arról van szó, hogy azok az emberek már nem bírnak ki kétszáz kilométert a tengeren. Ott aszalódnak negyven fokban a fedélzeten, nincs elég gyógyszer, víz és élelem, nincs árnyék, még lemosakodni sem tudnak, többen valószínűleg haldokolnak. Elhiszem, hogy a hűvös szerkesztőségből jókat lehet ezen élcelődni, de azok ott emberek. Éppen olyan emberek, mint mi vagyunk. Akkor is, ha sötétebb a bőrük. Ők is félnek, szenvednek, mint mi, ha hasonló helyzetbe kerülünk. A spanyol kormány pedig nem azért ajánlotta fel a kikötőt, mert balliberális, hanem azért, mert emberséges. Eddig is az volt. Az előző kormány és az azt megelőző kormány is ilyen volt. Nem kötelező segíteni, de gúnyolódni mások szenvedésén olyan legalja mindennek, hogy szavakat sem találok rá.

Induljon hát a nap, hamarosan jövünk az első beszólással.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább