Ó de szép, amikor minden morzsáért lehajolnak a szorgos kicsi trollok és egyéb cselédek. Remek szórakozás figyelni azt az elemi pánikot, amikor minden apró település, minden rekettyebokor, minden tyúkól, minden gazdátlan kátyú annyira fontos lesz, hogy bármit megtesznek a győzelem érdekében. Minden kell, semmit nem veszíthetnek el, semmit nem engedhetnek ki a ragacsos markukból.
Donáth Anna felálló férfiasságával üldözött keresztül a főtéren egy szüzet, aki takarítónőként hamupipőkézett és egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy ez a romlott fiatal nő fogja zaklatni a szerelmével. Szerencsére most, néhány évvel később megnyílt és elmesélte a borzalmat. Név és arc nélkül, mert úgy hihetőbb. (Ugyanitt használt bojler eladó, valamint igaz tüzes magyar lány egy kis seggrepacsiból nem csinál ügyet, hanem kegyetlenül pofon veri a zaklatót, mondá G. Fodor kedves felesége, amikor a magyar úszó botrányba keveredett egy bárban.)
Az Orbán-kormány volt helyettes államtitkára polgármesteri posztért indul!
Ellenzéki polgármesterjelölt lett az Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára.
A teljes ellenzék támogatja Hajdúszoboszlón az Orbán-kormány volt helyettes államtitkárát.
Ez itt a nem kormánypárti, független média. Nem Holoda Attila, a MOL volt termelési igazgatója, az kit érdekel? Az már igen, hogy 2-3 hónapig próbált valami értelmeset csinálni az Orbán-kormányban (többen voltak így, Ángyán Józseftől kezdve elég hosszú a sor), mire rájött, hogy reménytelen.
És a propagandamédia még be sem indult. Majd fog. Hamarosan megtudjuk, hogy Holoda Soros György lekötelezett barátja, kedvenc hobbija gyereklányok molesztálása és igazából nem is férfi, hanem nő, csak átoperáltatta magát. Már a független portálok kommentjeiből is megtudhatta, aki akarta, hogy egy rohadt kommunista, egyszersmind szélsőjobbos mocskos fideszes is. Kell a változatosság, kire mi hat. A lényeg, valamit elhíresztelni, valahogy eltaposni mindenkit. Juhász Pétert, Donáth Annát, Holoda Attilát, Hadházy Ákost, Dobrev Klárát, Márki-Zay Pétert, Botka Lászlót, Karácsony Gergelyt. Mindenkit, bárkit.
A Fidesz nem az embereket akarja szolgálni. Sem a településeken, sem az Európai Unió különféle szerveiben nem ez a cél. Soha a büdös életben nem is ez volt a cél. A hatalom megkaparintása és megtartása, erről szól minden. Ezért akarják tönkretenni mindazokat, akik az útjában állnak ennek a törekvésnek. Egyáltalán nincsenek gátak. Morális gátak sem. Ezért dolgoznak a legalja szennyportálok – a Ripost, a nyolcaska, a PestiSrácok -, az eggyel magasabb szinten ücsörgők (mármint a saját hierarchiájukon belül magasabba szinten ücsörgők), mint a Magyaridők Nemzet és a zorigó átveszi és terjeszti az aktuális hazugságot, rágalmat, soha nem bizonyított mocskot. Tipikus fideszes szar, évek óta ezzel operálnak. Aztán hiába nyer meg Juhász Péter akárhány pert, rajta marad a feleségét véresre verő vadállat bélyege. Hadházy sokak fejében a luxusrepkedő mágnás marad, akinek a szülei strómanok.
Ahogy nő a tét, ahogy szorul a hurok, úgy durvulnak az eszközök. Amit Donáthékkal csinálnak, az minden képzeletet felülmúl. És ez nem lesz jobb. Az önkormányzati választások most fontosabbak, mint bármikor voltak. A maffia egyszerűen nem engedheti meg, hogy megtörjék a hatalmát. Márpedig ha az ellenzéki pártok összefogása működik, akkor sok települést vissza lehet foglalni. Az LMP kellemetlenkedni tud, segíteni már nem. A Fidesz magára maradt.
Ráadásul úgy tűnik, új éhesekkel akarja lecserélni a régi elvtársakat. Gondolom, etetni kell a klientúrát, de ha nincs másik torta, az eddigit kell újraosztani. Ezzel csak az a baj, hogy a régiek is enni akarnak. Nem fogadják el szó nélkül, hogy kivegyék a szájukból a sütit. Sorra borulnak a bilik, egész önkormányzatok lépnek ki a Fideszből, sértett párttagok pakolnak ki arról, hogy is működik a bűnszervezet.
Elkezdődött a kapkodás. Az EP-választás nem Orbán tervei szerint sikerült. Igazából mostanában semmi nem úgy működik, ahogy a nagy látnok előre elgondolta. Most rossz lóra szállt fel a botcsinálta dakota, és nem tud leszállni. Ha már Európát nem kaphatta meg, a saját gyűlölt, lenézett, megvetett kis szemétdombját meg akarja őrizni. Bármi áron. És a cselédek dolgoznak, hogy a gazda megnyugodjon.
Nem tudom, mi fog kiderülni Holodáról, de izgatottan várom, milyen sötét titkot rejteget. Hamarosan megtudjuk és ő is megtudja, ha eddig nem tudta volna. Szerencsére – és erre a rettentően dörzsölt szolgahad még nem jött rá – tök mindegy, mit hazudnak róla, családtagjairól, bárkiről. A fanatikus szektatagok elhiszik persze, de nem ők szavaznak az önkormányzati választásokon, hanem a helyiek. Azok, akik ismerik a jelöltet és el tudják dönteni, hogy bíznak benne, vagy sem. Ezen semennyi troll és semennyi szennyportál nem tud változtatni.
Miközben fölül a hatalmát rettegve féltő főmaffiózó éppen felzabálja a Magyar Tudományos Akadémiát, és már nem is titok, ami eddig sem volt az: a félművelt kocafocista fogja megmondani a kutatóknak, mit kutathatnak és milyen eredményt kell produkálniuk, alul pereg ki a kezükből a hatalom. Falvanként, városonként. A fontos dolgok nem az MTA-ban dőlnek el, hanem a falvakban és városokban. Ha a szavazók találnak olyan jelöltet, akiben megbíznak, mert ismerik és mert tudják, hogy becsületes és hozzáértő, akkor le lehet bontani a maffiát. Nem kell megroppantani, mert már megroppant. Akkor is, ha sokan dolgoznak azon, hogy ennek az ellenkezőjét hitessék el.
Szóval mindenki kösse fel a gatyát, mert ez a választás sorsdöntő lesz. Ez nem tartozik ide, csak úgy eszembe jutott: a propaganda azt terjesztette, hogy Hitler a helyén van és harcol. Akkor is ezt mondták be a rádióban, amikor a Németországot romba döntő önjelölt messiás már nem élt. Még akkor is győzelemről beszéltek, amikor már elbuktak.
Nem kell sok. Csak arra van szükség, hogy a települések lakói a saját eszükre hallgassanak és arra szavazzanak, akit alkalmasnak tartanak az önkormányzat élére. Függetlenül attól, hogy mit akarnak elhitetni a propagandisták. Nekik kell együtt élniük a döntésük következményeivel, nem a trolloknak és nem a hazugságokat terjesztő firkászoknak. Bár remélem, ez utóbbiaknak is szembe kell nézniük a következményekkel a bíróságon. Éppen ideje lesz vállalni a felelősséget mindenkinek. Szavazópolgárnak is, politikusnak is, firkásznak is. Hamarosan.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.