December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mindenki hülye, csak a fideszes karhatalom tisztessége és becsülete megkérdőjelezhetetlen 

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó, de legalábbis elviselhető reggelt kívánok mindenkinek! Keservesen telik-múlik a hét, bár a július az utolsókat rúgja éppen. Néha úgy érzem, hogy az agyam is valami hasonlót cselekszik, de azért mindent összevetve egyelőre tartja magát. A megjósolhatatlan időpontban bekövetkező összeomlásomig szállítom szépen, ahogy a csillag megy az égen a jó híreket.

Először is a fideszes Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb melldöngetéséről illene pár szót ejtenem, ha már dolgoznak, mint a güzü. Ez annyit jelent, hogy önkényesen vesznek figyelembe, vagy nem vesznek figyelembe olyan adatokat, amelyek rossz fényt vetnének a kormánypropagandára, és addig csiszolgatják, fényesítik, ameddig jó nem lesz. Most annak kell veszettül örvendezni, hogy a bruttó átlagjövedelem (ez úgy átlag, hogy benne van Lölö is és a mai napon kilakoltatásra kerülő 85 éves gyáli nő lánya is) 364 000 forint. Sőt, ha kiveszik ebből a közfoglalkoztatottak legendásan alacsonyabb átlagkeresetét, akkor máris 372 400 forintra emelkedik a kurvaátlag. Ez valóban fantasztikus: 2019 májusában 11,2 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset, mint egy évvel korábban. Tartsa fel a kezét, aki úgy tudja, hogy ő egy átlagos, középosztálybeli polgár, ám jövedelme egyáltalán nem éri el ezt az összeget. Nem a napszúrás tehet róla. Hanem. A KSH úgy döntött, hogy ők nem hajlandóak azokkal az adatokkal dolgozni, amelyeket a NAV gyűjt, és amelyek elvileg minden dolgozó állampolgár pontos jövedelmét tartalmazzák. Ezért aztán kihagyják a baszott számolásból például az öt fősnél kisebb vállalkozásoknál dolgozók jövedelmét, de az egyéni vállalkozókat sem veszik figyelembe. Miért? Csak. Pedig a társadalom jövedelmi helyzetéről sokkal többet elmondana a medián bér, amit azonban a KSH 2015 óta nem közöl. Medián jövedelme annak van, akinél pontosan ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet, így ez az egyik legjobb mérőszám a középosztály jövedelmi helyzetének megállapítására. Nem a KSH-nál kozmetikázással foglalakozó szakemberek számításai szerint a bruttó medián bér 23 százalékkal alacsonyabb, mint az átlagbér (jelen esetben ez mintegy 280 000 forintot jelentene), vagyis ekkora lehet a különbség a KSH által közölt hasító jövedelmi statisztika és a társadalom valós jövedelmi helyzete között. Így is jól van? Jól van. Majd 2021-ben az Eurostat közli a valódi adatokat is. Ami különben tökmindegy is, mert mimagyarok nem azt hisszük el, amit látunk, hanem azt látjuk, amit hinni akarunk, úgyhogy tessék csak szorongatni a kőműveskanalat az egyikben, a kardot a másikban.

Azért az mindenképpen csudálatos, hogy aki az elmúlt 15 évben a kardot szorongatta az összes enyves kezében, most arról lamentál és úgy készül az októberi választásra, hogy a másik oldal pofájába hányja, hogy csak a háborúskodásban érdekelt és csatatérré akarja változtatni az országot. Mindennél is többet elmond az államnak pártjáról, hogy a Fidesz önkormányzati kampányának főnökét Kósa Lajosnak hívják, de hát mindenki abból főz, amije van. Azt mondjuk nem tudom, hogy egy Lajos élességű kés – akinek legtöbbször még a magyar nyelv is átugorhatatlan akadályokat gördít az útjába – hogyan fogja 100 ezer ember munkáját összehangolni (ennyien tolják országszerte a fideszes kampány szekerét), de azt legalább már biztosan lehet tudni, milyen elvárásokat támaszt a Fidesz az ideális önkormányzati képviselő-, illetve polgármesterjelölttel szemben: szeresse a szeszt. Vagyis ne legyen antialkoholista. A 800 ezer alkoholista országában szerintem ez egyszerre tökéletes választási program és remekbe szabott munkaköri leírás, Lajos nagyon érzi a néplélek rezdüléseit. Nem is kell ide ennél több. És igazad van, Lajos! Hogy Budapesten dugó van, nem jelenti, hogy rossz a főpolgármester, hanem csak azt, hogy nagy a forgalom. Az meg hogy szerinted egy védekezésre képtelen fiatalon anális erőszakot elkövetni nem szexuális zaklatás, csak sima bántalmazás, nem jelenti, hogy te ne tartoznál az emberszabásúak családjába, hanem csak annyit jelent, hogy egy ordenáré seggfej vagy.

Különben minden fasza. A forint árfolyama a történelmi mélypontja körül szédeleg, de abszolút semmi dráma nincs. Az elmúlt két napban jegyzett 327,5-328-as árfolyam sehol nincs az euróval szembeni tavaly nyári 330,8 forintos csúcshoz képest. Különben is ki a szart érdekel, amikor Amerikában, az egyik trump(l)ista propagandatévében (Fox News) az egekig magasztalták a magyar családtámogatási rendszert, és úgy sorosoztak, mint a Migráns1-en szokás. A műsorvezető úr arról áradozott, hogy milyen nagyszerű dolog a népességcsökkenési problémát a családalapítási kedv növelésével növelni, külső népcsoportok beáramoltatása helyett. Az mondjuk nem hangzott el, hogy nem igazán akarnak külső népcsoportok beáramolni, ellenben sikerült Budapestet és a világszínvonalú családtámogatási rendszert a Hableány roncsával ábrázolni. Ennyire futotta a tájékozottságból, nem ügy.

Hadházy Ákos az amerikai igazságügyi minisztérium jelentése alapján bejelentette, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság illetve a Belügyminisztérium cége, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. is érintett a Microsoft korrupciós botrányában, amely ügyben egyébként az OLAF is vizsgálatot indított. Hadházy feltette a költői kérdést, miszerint: milyen ország az, ahol az államigazgatás legfőbb informatikai szolgáltatója és a rendőrség maga is korrupt módon végzi a beszerzéseit, majd levezette, hogy mire jutott. Az ORFK tegnap estére megellette a tagadó közleményt, igaz, ők nem Hadházyt, hanem a 24.hu internetes portál cikkében foglalt állításokat cáfolják, amely cikk amúgy Hadházyra is hivatkozik, de őt nem küldték el a faszba valamiért. Az a lényeg, hogy meg vannak sértődve, a leghatározottabban visszautasítják, minden valóságalapot nélkülöz az, amit róluk leírtak. Nem igaz, hogy megkerülték és mellőzték a közbeszerzési előírásokat, a törvényes előírásokat – és az állításokkal ellentétben – az sem igaz, hogy „a rendőrség honlapjáról hiányoznak a szóban forgó időszak szerződései”. Ez a kedvenc részem, majdnem olyan jó, mint Tiborcz István miniszterelnöki vő követelése, amelyben a tisztességére és a becsületére hivatkozva akarja kicenzúrázni magát és a Tiborcz-adóról szóló tudósításokat a sajtóból. (Erről később, bővebben.) Szóval azt azt írja a drága rendőrség:

A médiamegjelenés felelősséggel jár. Nem lehet légből kapott, megalapozatlan kijelentéseket tényszerűnek beállítani; a véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújva alaptalan vádaskodásokat megfogalmazni.

Ez igazán megejtő. Az egész KESMA-t bezárhatnátok tegnapelőtt óta, ha ezek az egymás után pakolt szavak bármit is jelentenének ebben az országban. Undorító szemforgató banda. Majd az OLAF-ot is így kell elküldeni az anyjába hamarosan. Mindenki hülye itt, csak a fideszes karhatalom tisztessége és becsülete megkérdőjelezhetetlen. Reméljük, Pintér Sándor is megszólal előbb-utóbb és nem tartja magában a véleményét. 

Nagy emberek ezek mind. Európa és a világ unortodox felmosórongyával bezárólag. Aki – hogy és hogy nem – kurvára nem ért rá fogadni a német külügyminisztert, aki kedden látogatott volna Magyarországra. Igaz, hogy Heiko Maas szociáldemokrata politikus és nem feltétlenül a NER kottája szerint gondolkodik a világról, de hát elvileg Németország a kiemeltek közül is a legkiemeltebb európai kereskedelmi partnere Magyarországnak és elvileg a német autóipar lélegeztetőgépén vegetál az ország. Bezzeg ha Kína, Kazahsztán, Mianmar vagy Oroszország külügyminiszteréről lett volna szó. Németország külügyminiszterét lehet ejteni. Beszédes.

Egyébként dúl a keresztény szabadság: az Emmi gyurcsányozva hazudja pofán a pedagógusokat, idős, rokkant hajléktalant zárnak be a rendőrök Budapesten, az autista gyerek mozgássérült helyre parkoló édesanyját rabosítják, órákra bezárják és megalázzák, újabb adatokat titkosítanak a fóti gyermekközpont ügyében, aki életben akar maradni és megteheti, az a magánegészségügybe menekül, 3,7 millió magyar felnőtt meg sohasem nyaral. Ellentétben a nép egyszerű gyermekével, aki rákapott a fapados repülőzésre, mert a parasztvakítás fél egészség.

Búcsúzóul mindenkinek ajánlom a mártírtok országának újabb kórdokumentumát: Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója siránkozik a propagandatévében. Értetlenül áll a nemtelen, igazságtalan sajtótámadások előtt. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.