December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Azt mi is szeretnénk, Lajos

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kósa Lajos bejelentette, hogy a Fidesz szinte minden egyes hazai településen ott lesz és jelöltet állít az őszi önkormányzati választásokra. Lala azt is elmondta, hogy szeretnék megnyerni a választásokat és azt, hogy ha Magyarország belátható időn belül az Unió leginkább élhető országai közé tartozna. Ezt mi is szeretnénk, de úgy nehéz, ha a kormány ellopja az erre szánt pénzeket. Szólt arról is, hogy az ellenzék természetesen csatatérrré kívánja változtatni az országot októberben, míg a Fidesz csak építkezni szeretni. Építeni a maffiabirodalmát, ezt persze már nem Kósa Lajos mondta. De lássuk, mi okosat mondott még a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke: 

Az ellenzék programja az önkormányzatok csatatérré változtatása az októberi választásokon, a kormánypártok ezzel szemben az építkezést, a fejlesztést és a gyarapodást kínálják a választópolgároknak – mondta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. 

A politikus kiemelte: 25 nap múlva indul az aláírásgyűjtés, a jelöltállítás a finiséhez érkezett. Kifejtette: arra számít, hogy mintegy 1200 polgármesterjelöltjük lesz, az ország négyötödében, 7,6 millióan választhatnak Fidesz-KDNP-s, vagy a kormánypártok által támogatott jelöltet. A Fidesz-KDNP saját polgármesterjelöltet 783 helyen indít, és 370 esetben nem ők a jelölők, de támogatják az indulót. Ez 1153 települést jelent – közölte. Hozzátette: Magyarországon 169, a tízezer lakosnál nagyobb lélekszámú település, mindenhol lesz jelöltjük, 146 a kormánypárté, 12 a támogatott, és 11 helyen még folynak az egyeztetések. 5-10 ezer fő közötti település 134 van, ebből 89 helyen lesz kormánypárti jelölt, 13 helyen támogatják a jelöltet, 32 település van, ahol nem lesz jelölt, hanem más konstrukciókban gondolkodnak.

Az 5 ezer fő alatti települések abszolút a függetlenek világa – fogalmazott Kósa Lajos. Minden megyei közgyűlésben lesz a kormánypártoknak listájuk, amelyeken mintegy 600 jelöltjük szerepel. Minden budapesti kerületben elindulnak polgármesterjelöltjeik, a 20. és 23. kerületben a kormánypártok támogatásával száll ringbe az induló, a többi kerületben a kormánypártok saját jelöltjei mérettetik meg magukat. Országosan összesen 6-7 ezer önkormányzati jelöltet ajánlanak majd a választók figyelmébe – jelezte. Hangsúlyozta: mind az önkormányzati jelöltek számát, mind a polgármesterek számát tekintve több jelöltjük lesz, mint 2014-ben. Összességében messze több jelöltjük lesz mint bármely más szervezetnek  – fűzte hozzá.

Kérdésre elmondta:  100 ezer aktivistájuk segíti a kampányt augusztus 23-tól, lesz országjárás is, és azon a miniszterelnök is részt vesz majd. Jelezte: a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusát szeptember végén tartja. 

Kósa Lajos azt mondta, biztos abban, hogy minden jelöltjük esetében sikerül összegyűjteni majd a szükséges aláírásokat. Kijelentette: szeretnék megnyerni az önkormányzati választásokat, szeretnék, ha Magyarország belátható időn belül az unió leginkább élhető országai közé tartozna, és ennek megfelelően a magyar városok, falvak is jó helyekké válnának, az életminőség és a lehetőségek igazodnának az európai sztenderdekhez.

Az építkezést, gyarapodást, a fejlesztéseket kínálják, a választópolgárokkal szövetségben, ezzel szemben az ellenzék programja nem más, minthogy csatatérré változtassák az önkormányzatokat, hogy ezeket a pozíciókat kihasználva háborúzzanak a kormány, illetve Fidesz-KDNP parlamenti többsége ellen – fogalmazott. Úgy gondolják, hogy az emberek is inkább a gyarapodás, az építkezés, a települések fejlesztése mellett teszik le a voksokat, egyúttal azt kérte, a választók október 13-án válasszák a kormánypártok jelöltjeit. (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.