Úgy tűnik egyre több gond van azzal, hogy az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyen német védelmi minisztert jelölték. Kiderült ugyanis, hogy nem mindenki örül a jelölésnek, illetve annak, hogy a jelölés óta eltelt időben diplomatikus semmitmondásnál többre nem volt képes a német védelmi miniszter. Azon pedig érdemes elgondolkodni, hogy ha Orbán Viktor és elvbarátai gond nélkül elfogadták a jelöltet, akkor ott valami csak nem okés. Már csak azért sem, mert ha Ursula von der Leyen valóban olyan karakán, akkor lenne mitől tartania a jogállami szabályokat sorozatosan áthágó Orbán-kormánynak, ilyet mégsem láthatunk, sőt.
Elég egyébként csak megnézni a jövőbeni Európai Bizottság elnökének „válaszát” Cseh Katalin kérdéseire:
Ezek után ne csodálkozzunk hát azon, hogy vannak olyanok, akik nemmel fognak szavazni a politikus kinevezésére. De lássuk az MTI közleményét:
Sem a zöld, sem a radikális baloldali európai parlamenti (EP-) frakció nem támogatja a jövő heti szavazáson Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jóváhagyását az Európai Bizottság élére.
A két képviselőcsoport azután közölte ezt, hogy szerdán, illetve csütörtökön egyeztetést folytatott az európai uniós tagországok vezetői által előző héten Jean-Claude Juncker utódjául jelölt politikussal. Ska Keller, a zöldpárti frakció egyik társelnöke kiábrándítónak nevezte von der Leyen nyilatkozatait, amelyek nem tartalmaznak semmifajta konkrét javaslatot sem a jogállamiság védelme, sem a klímaváltozás elleni küzdelem terén, és arról számolt be, hogy ezért ellene fognak szavazni.
„Az Európai Bizottság elnökének a jogállamiság és a közös értékek őrzőjének kell lennie. Ursula von der Leyen viszont kitért a kérdéseink elől” – emelte ki. Philippe Lamberts, a másik társelnök elsősorban az ambiciózusabb éghajlat-politikát kérte számon, és azon véleményének adott hangot, hogy a csúcsjelölti rendszer figyelmen kívül hagyása az európai választók elárulását jelenti. Később a radikális baloldali frakció (GUE-NGL) is bejelentette, hogy nem fogják támogatni a védelmi miniszter jelöltségét. Mint rámutattak, a brüsszeli testület vezetőjének kiválasztásához „valódi demokratikus eljárás” lenne szükséges.
Martin Schirdewan elnök hangsúlyozta, hogy nem tartják kielégítőnek von der Leyen terveit, ezek nem orvosolnák az EU „krónikus problémáit” sem a klímaváltozás, sem a társadalmi igazságosság, sem az emberi jogok, sem a szegénység és az egyenlőség felszámolása terén. Von der Leyennek a jóváhagyáshoz legalább 376 szavazatra lenne szüksége a 751 tagú EP-ben. Elméletileg a három legnagyobb frakció, a néppárti, a szociáldemokrata és a liberális-centrista képviselőcsoport 444 voksa elegendő lenne, de számos képviselő, főként a szociáldemokraták soraiból, már jelezte, hogy a csúcsjelölti rendszer elsüllyesztése miatt nem fogja áldását adni az utolsó pillanatban kiválasztott német védelmi miniszterre, így több elemző szerint szoros eredmény várható.
Egyesek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy végül szeptemberre halasztják az egyébként jövő keddre tervezett szavazást.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.