December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Fontosak a külhoni magyarok, már azok, akik a segítségért cserébe Orbánra szavaznak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Menczer Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének nyitórendezvényén beszédet tartott, ahol elmondta, a magyar külpolitika egyik legfontosabb sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás, jogaik és érdekeik védelme, illetve képviselete. Ez eddig még rendben is lenne, azután, hogy ezeket már végrehajtották a magyarországi magyarokkal kapcsolatban is. Nehéz azonban ilyet feltételezni, amikor emberek millió maradtak valós képviselet nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy van a jó és a rossz külhoni magyar. Vannnak az Erdélyben, illetve Kárpátalján élők, akiket a kormány a tenyerén hordoz (már amennyiben a Fideszre szavaznak) és vannak azok, akik külföldön próbálnak szerencsét, mivel elegük van a hazai helyzetből. Utóbbiakkal ott szúr ki a kormány, ahol csak tud, megnehezítve már azt is, hogy egyáltalán gond nélkül szavazhassanak a külképviseleteken. 

De Menczer emellett szót ejtett arról is, hogy mindenképpen jobb a határon túli magyar közösségeknek, ha a magyar kabinet jó viszonyt ápol a környező országok kormányaival. És ebben mennyire igaza is van! Kár azonban, hogy ilyenről nem beszélhetünk, sem Románia, sem pedig Ukrajna esetében. Szijjártó Péter a feszültség szításában igen tehetséges, de a problémák megoldásában már kevésbé.

A magyar külpolitika egyik legfontosabb sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás, jogaik és érdekeik védelme, illetve képviselete – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Menczer Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének nyitórendezvényén kiemelte: meggyőződésük, hogy „mindenképpen jobb” a határon túli magyar közösségnek, ha a magyar kabinet jó viszonyt ápol a környező országok kormányaival.     Szólt arról is, hogy a kormány folyamatos kapcsolatot tart és párbeszédet folytat az ottani nemzeti közösséggel. A megmaradás és boldogulás legfontosabb feltételének az anyanyelv használatát és a magyar nyelvű oktatás meglétét nevezte az államtitkár. – MTI

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.