December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Az Elysium-törvény

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Alaptörvény Hetedik módosítása az Alaptörvény XXII. cikkét az alábbiak szerint módosította, az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépett: „(1) Az állam jogi védelemben részesíti az otthont. Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa.” (2) Az Alaptörvény XXII. cikk (2)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépett: „(2) Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését, továbbá a közterület közcélú használatának védelmét az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani. (3) Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.”

Részlet az Alkotmánybíróság III/1628/2018. számú határozatából

2019. évi MCXIV. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról (tervezet)

A szociális ellátás feltételeinek biztosítása, a nemzetközi egyezményekben, így különösen az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmányában, továbbá az Alkotmányban meghatározott szociális jogok érvényre juttatása érdekében, a társadalmi szolidaritás alapján, valamint a jövő nemzedékért és a szociális segítségre szorulókért érzett felelősségtől vezérelve, az Országgyűlés a következő törvénymódosítást alkotja:

  1. § A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) következőkkel egészül ki:

„6. § A 76. § (1) bekezdésében felsorolt személyek ügyében szociális igazgatási eljárásra azon önkormányzat jegyzője jogosult, amelynek illetékességi területét a jogosult személy az ellátás igénybevételekor nyilatkozatában tartózkodási helyeként megjelölte, vagy amelynek területén ténylegesen tartózkodik.”

  1. § Az Szt. kiegészül a „Különleges átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény” fejezetcím alatt módosított 75-79. §-sal.
  2. § A Szt. 75. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„75. § (1) Különleges átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmény a rászorultak Elysium-otthona (továbbiakban E-otthon).”

(2) Az E-otthonok a rászorultaknak ideiglenes jelleggel – a törvény 79. § (1) bekezdése szerinti időtartamban – teljes körű ellátást biztosítanak.”

  1. § A Szt. 76. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„76. § (1) Szociális igazgatási eljárás keretében E-otthonokba az a magyar állampolgárságú, önmaga fenntartására képtelen személy vehető fel, aki a) hajléktalan, b) nem rendelkezik önálló keresőtevékenységből származó jövedelemmel vagy valamilyen jogcímen járó rendszeres ellátmánnyal, c) egyedülállóként csak a mindenkori minimálbér 50%-át el nem érő rendszeres jövedelemmel vagy ellátmánnyal rendelkezik, d) másokkal közös háztartásban él, és a háztartásban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori minimálbér 35 százalékát, e) az 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésének értelmében valamely nemzeti vagy etnikai kisebbség tagja.

(2) Az E-otthonok működési rendjét, valamint a működéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket a miniszter rendeletben határozza meg.”

  1. § A Szt. 77. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„77. § (1) Az E-otthonban való elhelyezésre – a (5) bekezdésben meghatározott személyek kivételével – senki nem kötelezhető.

(2) Az E-otthonban való elhelyezést e törvény 76. § (1) bekezdésében meghatározott személy kérheti, a 6. §-a alapján hatáskört gyakorló illetékes jegyzőtől.

(3) Nagykorú személy E-otthonban való elhelyezési kérelmének az illetékes hatáskört gyakorló jegyző köteles helyt adni.

(4) Gyermek- és fiatalkorú személy E-otthonban való elhelyezését az érintetten kívül, annak hozzátartozója is kérheti. A kérelmet nem lehet elutasítani, ha azt más állami gondoskodás, tartós nevelésbe vétel vagy gyermekvédelmi szakellátás helyett kérelmezi a fiatalkorú.

(5) A korlátozottan cselekvőképes-, cselekvőképtelen-, vagy állapota miatt cselekvőképtelen nagykorú, vagy hajléktalan személy E-otthonban való elhelyezését, a tényleges tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzat jegyzője kezdeményezheti közigazgatási eljárás keretében, mely eljárás során hozott végzés helyettesíti jelen bekezdésben felsorolt személyek kérelmét.

(6) Az (5) bekezdésében kezdeményezett közigazgatási eljárás során hozott elhelyezési végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat végrehajtásáról a határozatot hozó illetékes önkormányzat jegyzője köteles gondoskodni, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései szerint.”

  1. § Az Szt. 78. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„78. § (1) Az arra jogosult személy E-otthoni elhelyezésről szóló határozatot a hatáskört gyakorló jegyző megküldi az illetékes regionális illetve budapesti E-otthonnak, amely a cselekvőképes hajléktalan személlyel szerződést köt. A szerződés formai és tartalmi követelményeit a miniszter rendeletben határozza meg.

(2) A korlátozottan cselekvőképes-, cselekvőképtelen-, vagy állapota miatt cselekvőképtelen vagy hajléktalan nagykorú személyek, továbbá a gyermekkorúak E- otthonban való elhelyezésénél a szerződést a 77. § (5) bekezdés alapján lefolytatott közigazgatási eljárás helyettesíti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szerződés nem felbontható. Erről az elhelyezett személyt a szerződéskötéskor tájékoztatni kell.”

  1. § Az Szt. 79. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„79. § (1) Az E-otthonban való tartózkodás időtartama 7 naptári nap, melynek leteltét követően az elhelyezett személynek haladéktalanul távoznia kell az intézményből.

(2) Az E-otthonból való távozás körülményeit, valamint az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket a miniszter rendeletben határozza meg.”

1/2011. (XIII. 1.) SZMM rendelet az átmeneti elhelyezést nyújtó Elysium-otthonokban történő elhelyezéséről

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított, 1993. évi III. törvény 76. §-ának (2) bekezdésében, 78. §-ának (1) bekezdésében és a 79. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

  1. § (1) Elysium átmeneti otthon (továbbiakban E-otthon) létesítésére és fenntartására kötelezett minden Regionális Államigazgatási Hivatal, és Budapest Főváros Önkormányzata.

(2) Az E-otthonok létesítéséhez és fenntartásához szükséges forrásokat külön törvényben meghatározott módon, központi költségvetési támogatásból kell biztosítani.

  1. § (1) Az E-otthoni ellátásra jogosult személy (továbbiakban elhelyezett) az erről szóló határozat alapján önként, vagy az Szt. 77. § (5) bekezdése alapján, közigazgatási végrehajtási eljárás útján kerülhet az intézménybe.

(2) A saját kérésére intézménybe kerülő személy E-otthonbeli elhelyezéséről a 2. számú melléklet szerinti nyomtatvány aláírásával szerződést köt az intézménnyel, melyben tudomásul veszi az intézmény házirendjét, valamint az 1. számú mellékletben részletezett távozási feltételeket.

(3) A végrehajtás útján E-otthonba kerülő személyek vonatkozásában, az 78. § (2) bekezdése alapján, nincs szükség a (2) bekezdésben foglalt szerződés aláírására.

  1. § Az E-otthont a tényleges beköltözést követően, csak e rendelet 11. §-a vagy 12. §-a által szabályozott távozási eljárás keretében lehet elhagyni.
  2. § (1) Az E-otthonba kerülés első napján az elhelyezett rendelkezésére kell bocsátani a (2) bekezdésben meghatározott magas komfortfokozatú lakást, melyre – az elhelyezés időtartamára – az elhelyezett kizárólagos haszonélvezeti joggal bír.

(2) Az E-otthonban elhelyezett, egyedülálló-, élettársi kapcsolatban vagy házasságban élő, de gyermeket nem nevelő-, továbbá gyermeket nevelő elhelyezettek számára kialakított lakások nem lehetnek kisebbek

  1. a) egyedülálló elhelyezettek esetén 45 nm-nél, b) házastársi vagy élettársi közösségben élő elhelyezettek esetén 58 nm-nél, c) családos elhelyezettek esetében 64 nm + gyermekenként 11 nm-nél. (3) A lakások kialakítására és az egyes helyiségek felszereltségére vonatkozó követelményeket a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az intézmény dolgozói az elhelyezés időtartama alatt – krízishelyzetet kivéve – csak az elhelyezett egyértelműen kinyilvánított engedélyével léphetnek be az elhelyezett E- otthonbeli lakásába.

  1. § Az E-otthonok az elhelyezettek számára a közüzemi szolgáltatásokon túlmenően (hideg- meleg víz, fűtés, villanyáram, gáz), a mindennapi életvitelhez szükséges
  2. a) étkezési, b) egészségügyi (szak- és fogorvosi, pszichológiai-pszichiátriai, beteggondozói segítség), c) sportolási (úszás, teremsportok, szabadtéri sportok, stb.), d) kommunikációs (telefon, e-mail, fax, postai-hagyományos) e) információs és szórakozási (intézeti könyvtár, Internet, televízió, stb.), f) tárgyi és egyéb (ruházat, mosás, takarítás, stb.) feltételeket magas színvonalú, ingyenes szolgáltatás formájában biztosítják.

6. § (1) Az elhelyezetteket napi ötszöri étkezés illeti meg, a (2) bekezdés szerinti étkeztetés formájában.

(2) Az elhelyezettek étkeztetése az intézmény I. osztályba sorolt vendéglátóipari létesítményekre vonatkozó előírások szerinti szolgáltatást biztosító éttermében történik, a besorolás szerinti étel- és italválasztékkal, mennyiséggel és minőséggel, különös tekintettel a kiszolgálás besorolás szerinti színvonalára.

  1. § Az elhelyezetteket megilleti a vendégfogadás, továbbá a rokonaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel való kapcsolattartás joga, mely jog gyakorlása azonban nem zavarhatja más elhelyezettek nyugodt életvitelét, pihenését, szórakozását.
  2. § (1) Az elhelyezettekkel, életkorukra tekintet nélkül, az intézmény dolgozói csak magázó nyelvi formákkal kommunikálhatnak, és különleges figyelmet kell fordítaniuk az elfogadott udvariassági formák betartására.

(2) Tilos az elhelyezettek megszólítása a „maga” nyelvi formával, továbbá keresztnevükön.

(3) Az elhelyezetteket megilleti az

  1. a) ön/önök”, b) 14 éves életkor alatt nemének megfelelően a „kisasszony” illetve „fiatalúr”, c) 14 éves kor felett nemének megfelelően a „hölgyem/asszonyom” illetve „uram” megszólítás.
  2. § (1) A gyermekkorú elhelyezettek számára, 50.000 Ft/fő normatíva szerinti értékben kell biztosítani sajáttulajdonú játék választásának és birtoklásának lehetőségét.

(2) A gyermekkorú elhelyezetteket, E-otthonbeli tartózkodásuk időtartama alatt, a játékok választásában, használatában, és a birtoklássál összefüggő tevékenységükben korlátozni tilos.

(3) A gyermekkorú elhelyezettek E-otthonból való távozását követően visszamaradt, újszerű állapotú játékok, ismét felhasználhatók.

  1. § (1) Az elhelyezetteket megilleti a panasz joga, amely kiterjedhet E-otthoni elhelyezésük minden területére. A panasz megtehető személyesen, telefonon, írásban, elektronikus úton az intézmény igazgatójánál, vagy helyettesénél.

(2) Az intézmény dolgozója elleni panasznak minden esetben helyt kell adni, és a bepanaszolt dolgozót mindaddig más munkakörben kell foglalkoztatni, amíg a panaszos az intézmény lakója.

  1. § (1) A cselekvőképes felnőtt vagy fiatalkorú elhelyezettet, E-otthonbeli tartózkodásának 7. napján, 20-órakor, az intézmény igazgatója vagy elfoglaltsága esetén annak megbízottja felszólítja, hogy tegyen eleget a 2. § (2) bekezdése szerinti szerződés vonatkozó rendelkezésének, és működjön együtt az intézménnyel az elhagyási eljárásban.

(2) Az elhagyási eljárást lefolytató igazgató vagy megbízottja – az 1. számú mellékletben szereplő lehetőségekre vonatkozóan – az 1/b. számú melléklet szerinti nyomtatvány kitöltetése útján nyilatkoztatja az elhelyezettet az intézmény elhagyásának általa választott módjáról, majd intézkedik a választott eljárásnak megfelelő eljárási cselekmény haladéktalan lefolytatása érdekében.

  1. § (1) Korlátozottan cselekvőképes-, cselekvőképtelen-, vagy állapota miatt cselekvőképtelen nagykorú elhelyezettek, valamint a gyermekkorú elhelyezettek esetében nincs helye az 1. számú mellékletben szereplő elhagyási lehetőségek közötti választásnak.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt elhelyezettek E-otthonbeli tartózkodásának 7. napját követő nap első órájában, az 1. számú melléklet d) pontja szerinti elhagyási eljárásban részesülnek, mely eljárást az esetleges ellenállással arányos kényszer alkalmazásával kell lefolytatni.

1. számú melléklet A különleges átmeneti elhelyezést nyújtó Elysium-otthonból való távozás választható/lehetséges módjai

  1. Az Elysium-otthonban elhelyezett személyek számára, az intézményből való távozás törvényi rendelkezései, az alábbi eljárásokat teszik lehetővé:

a) Aktív eutanáziás eljárás, nagyfeszültségű elektromos áramnak a testbe bocsátása által.

b) Aktív eutanáziás eljárás, légzésbénulást előidéző toxikus hatású anyag szervezetbe való juttatása által.

c) Aktív eutanáziás eljárás 50 mg/testsúlykg dózisú kálium-cianid orális adagolása által.

d) Aneszteziológiai jellegű, aktív eutanáziás eljárás, narkotikus analgetikumokkal, a korlátozottan cselekvőképes-, cselekvőképtelen-, vagy állapota miatt cselekvőképtelen nagykorú hajléktalan személyek, valamint a gyermekkorú elhelyezettek részére.

2. Az intézmény munkarendje szerinti eljárásban…¹

1 A kézirat itt megszakadt.

Julius Eckstein

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.