December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Válság nem lesz, már most is van

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mint az kiderült nemrégiben, a budapesti sürgősségi ellátás egyre inkább összeomlani látszik. Voltak ennek már súlyos jelei korábban is, azonban komoly változtatások nem történtek. Üzengetésben kimerült az egész történet, miközben százezrek ellátása vált az elmúlt években egyre rosszabbá. Előbb a Honvéd Kórház, majd a Dél-Pesti Kórház traumatológiája, később pedig a Szent János Kórház jelezte, hogy oda ne vigyenek több politraumatizált – vagyis több súlyos sérüléssel rendelkező – beteget, hiszen arra már nincs kapacitásuk. Ezzel Budapesten egyedül a Péterfy baleseti intézete volt képes hasonló betegek fogadására, az pedig már csak a szerencsének köszönhető, hogy ők képesek voltak tartani a lépést a betegek számával.

A problémát nem az okozza – mint ahogy azt az EMMI előszeretettel jelenti ki –, hogy olyan betegek is tetszettek befáradni a sürgősségire, akik amúgy otthon is elláthatták volna magukat. Olyan betegek ellátásáról beszélünk, akik élete múlhat azon, hogy találnak-e számukra helyet valamelyik kórházban. Az orvosok és szakdolgozók tucatjainak hiányában azonban ez évről-évre egyre nehezebb. Miközben stadionok és templomok százai – a kormány szerint 2700 templom – újultak meg, vagy épültek fel a semmiből, addig a kórházak felújítására és az egészségügyi rendszer fejlesztésére messze nem elegendő pénzt költve hagyták azt szinte elrohadni. Ennek magyarok ezrei estek áldozatul, mégis sokak számára a migráció egy még ennél is fontosabb probléma. Szomorú, de sajnos így van.

Noha az MSZP kormányzása idején sem tartoztunk Európa éllovasai közé, ha az egészségügyi rendszerről volt szó, de a középmezőnybe bőven befértünk. A szomszédos országok tucatjait előztük, az Euro Health Consumer Index tanulsága szerint 2008-ban a 14. helyet szereztük meg, míg a tavalyi évben már csak a 33. helyen, mindössze Albániát és Romániát előztük.  Mondjon is bármit a magyar kormányzat, vagy akár Kásler Miklós személyesen, az elmúlt évtizedben nem hogy javult volna az egészségügy helyzete, hanem borzasztóan leromlott. Hogy ezt képes lenne-e valaha is beismerni a magyar kormány?

A Fidesz a közleményben azt írta, „ha a DK-n és a többi bevándorláspártin múlik, az egészségügy is tényleg válságba kerülne, mert az európai baloldal legalizálni akarja a bevándorlást, amelynek az is a része, hogy egészségügyi ellátást akarnak biztosítani migránsok millióinak”.

Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt folyamatosan elvette a pénzt a kórházaktól, és az összeomlás szélére sodorta a betegellátást – közölték. Hozzátették, a Fidesz 2010 óta pótolja a Gyurcsány Ferenc és kormánya által elvett pénzeket, stabilizálta a kórházak működését, építi, felújítja és fejleszti a kórházakat. (MTI)

Az egész ország egy bolondokházává változott, ahol minden baj okozója Gyurcsány Ferenc, aki az elmúlt 10 év előtti elmúlt 4 évben mindent tönkretett, vélhetően az elkövetekezendő egy évszázadra. Az még csak egy dolog, hogy baromságokat beszél ismét a kormánypárt, de hogy még az egészségügy helyzetét is sikerült a bevándorlással összekapcsolni, azért az már nem kis teljesítmény. Az Afrikából érkező menekültek – akik hazánkba egyébként már átutazóba sem érkeznek évek óta – vélhetően nagyobb eséllyel élnének túl egy műtétet Ghánában, vagy Szenegálban, mint valamelyik hazai kórházban, ahol, ha szerencséje van az embernek, egy szakképesítéssel nem rendelkező rezidens által elvégzett műtét közben nem szakad egy fél kilós patkány a fejére.

Ma Magyarországon egészségügyi válsághelyzet van, amelyet már sok, a szakmában dolgozó szakember is megerősített, ennek ellenére nem tesz eleget a kormányzat ahhoz, hogy a helyzet elegendő mértékben javuljon. Az orvosok és nővérek továbbra is elhagyják Magyarországot, vagy egyszerűen csak a szakmájukat, hiszen képtelenek abból a fizetésből megélni, amelyet számukra biztosítanak. Háziorvosok százai hiányoznak országszerte, miközben a kormány legnagyobb problémája továbbra is Gyurcsány Ferenc, a menekültek és Soros György. Hogy eközben magyarok ezrei halnak meg úgy, hogy normális körülmények között még bőven velünk lehetnének, a családtagjaikon kívül senkit sem érdekel. A kormányzatot legalábbis biztosan nem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.