NEHAZUGGY

Ameddig bele nem pusztulunk a családbarát jobbanteljesítésbe és a miniszterek milliós fizetéseibe

Forgács Erzsébet | 2019. Május 11, Szombat | 10:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagy a háborgás a kormányhivatali tisztviselők körében. Tömegesen mondanak fel, a 168 óra értesülései szerint a kormányablakokban dolgozók 40 százaléka távozik. A méltatlan munkakörülmények, az alacsony, 2008 óta nem emelt bérek és az előnytelen kinevezésmódosítás bírta rá az embereket a távozásra a portál szerint. Az egyik kormányablak dolgozóinál akkor telt be a pohár, amikor Kőbányára költöztették Budapest Főváros Kormányhivatalának több szervezeti egységét. A hivatalokban dolgozók többsége nő, ez nekik okoz nagy gondot. Az utazási idő megnőtt, sokan már reggel hatkor kénytelenk munkába indulni azért, hogy fél nyolcra beérjenek. Akinek gyereke van, az olyan korán még nem tudja hová tenni, sem iskola, sem óvoda nem fogadja olyankor a gyerekeket. A nap végén jön a következő probléma: a gyereket el is kellene hozni az oviból, iskolából, de nem tudnak időben értük menni.

Miközben tökéletesen értem és megértem a problémát, mégis azt kell mondanom: jó reggelt kívánok! Értem, hogy mindenkinek a saját baja a legfájóbb, de azért elmondanám, hogy a vidéki nők döntő többsége így él. Nem tegnap óta, hanem nagyon régóta. Súlyosbítva azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy ameddig a fővárosi tömegközlekedés jónak mondható, a vidéki tömegközlekedés sok helyen egészen drámaian rossz. Sok nőnek – és sok férfinak – hajnalban kell munkába indulnia, mert olyankor megy az egyetlen busz, amivel időben be tudnak érni a munkahelyükre. Ahol erre lehetőség van, ott az intézmények igyekeznek biztosítani a gyerekek korai fogadását. Ez azzal jár, hogy a kicsiket már hajnalban, akár négy órakor kell ébreszteni. Ez pedig nem igazán tesz jót sem a szülőnek, de főleg nem tesz jót a gyereknek. De nem csak a nagyon fiataloknál jelent problémát a hajnali kelés kényszere, hanem azoknál is, akik már önállóan tudnak közlekedni, azonban valamelyik városba kell elbuszozni, elvonatozni, mert a településen egyáltalán nincs iskola vagy ha van, az nem megfelelő.

A csodálatosan hangzó és igen gyakran előadott családbarát szlogenek mögött tartósan kialvatlan gyerekek és túlhajszolt szülők milliói gürcölnek a jobbanteljesítés örömére. Sok településen semmiféle munkahely nincs, legfeljebb közmunka. Ha az is van egyáltalán. De ha van is, abból megélni nem lehet, gyereket nevelni főleg nem. Marad tehát a közeli vagy távolabbi városba utazás a hét öt napján. Jó esetben. Mert nem annyira jó esetben a hét hat, ha nem hét napján. Mégpedig meglehetősen gyatra fizetésért, de mivel nincs lehetőség válogatni, ezt is meg kell becsülni. A városi legendával ellentétben a falusi embereknek is meg kell vásárolniuk az élelmet. Akkor is, ha van konyhakert, ugyanis sem idő, sem erő nincs a kertészkedésre.

Lényegében ugyanabban a taposómalomban kínlódik a fél ország. A nagyobbik fele. Méltatlan körülmények között, pocsék tömegközlekedéssel, fillérekért gürcölnek annyit, mint egy rossz ló. Minden tömjénfüst és dobszó ellenére a magyar – főleg a vidéki – munkakörülmények gyalázatosak, a bérek a béka feneke alatt vannak. Arra talán elég a fizetés, hogy alaphangon megéljen az ember, de arra már nem, hogy méltó életet élhessen. A többség nem azért dolgozik, hogy éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon. Ez nemcsak nem javult az elmúlt években, hanem kimondottan rosszabb lett.

Most elmondhatnám, hogy kellett volna az összefogás. Kellett volna, hogy a munkavállalóknak jogaik is legyenek, ne csak kötelességeik. Kellett volna a kiállás egymásért, mert csak közös akarattal, együtt lehetett volna kikényszeríteni az uniós források hatékony felhasználását. Stadionok helyett infrastruktúrafejlesztést, fűtött focipályák helyett vállalkozásösztönzést, külföldi összeszerelőüzemek helyett vidéki munkahelyteremtést, az oligarchák és strómanok hízlalása helyett megfelelő bérezést kellett volna kiharcolni. És a gyávaságból, tudatlanságból vagy éppen önös érdekből leadott szavazatok helyett ésszel kellett volna választani.

Mindezt elmondhatnám, de minek? A kormányablak dolgozói elmennek a drogériába dolgozni, az egyetemisták nagyobbik hányada külföldön próbál szerencsét, a szakmunkások és diplomás szakemberek már régen a kerítés túloldalán dolgoznak. Mi pedig maradunk, időnként sírdogálunk egy kicsit, aztán robotolunk tovább, ameddig bele nem pusztulunk a családbarát jobbanteljesítésbe és a miniszterek milliós fizetéseibe. Mert mi így szeretjük.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!