Azt hiszem, Tarsoly Csabát és a Quaestor-mizériát nem szükséges különösebben bemutatni, nem is fogom. Mint ahogy azt sem szorul különösebb részletezésre, hogy a Buda-Cash csődje után-közben-előtt Orbán Viktor hogyan utasította a minisztériumokat, önkormányzatokat, hogy vegyék ki pénzüket a brókercégekből, ahol fene se tudja, egyáltalán mit kereshetett közpénz. Arra is biztosan emlékszik mindenki, hogy Tarsoly miként grasszált szabadon még vagy két hetet, mielőtt Polték nagy kegyesen lecsaptak volna rá, pedig.
A kollektív memória rövidsége miatt hangsúlyozom, ez több mint egy éve történt. Tarsoly azóta háziőrizetben pöffeszkedik és valószínűleg a bőrfotelben hátradőlve, kaján vigyorral a pofáján szemléli, hogy a kilóra megvett magyar igazságszolgáltatás éppen hogyan ügyködik a szabadlábra helyezésén. Ami számára persze eddig sem volt kérdés, de ez már majdhogynem perverz gyönyörűség.
A Fővárosi Főügyészség vezetője szerint világszínvonalú nyomozással leírható ügy ma ott tart, hogy bár a nemrég elkészült vádirat alapján akár 25 év böri is fenyegetheti a Quaestor-vezér Tarsoly Csabát és társait, a történet lehet, hogy el sem jut a tárgyalásig. Vagyis elég sanszosnak látszik, hogy a vádlottak soha nem állnak bíróság elé, noha.
A fiktív és nem fiktív Quaestor-kötvényekből származó összkár mintegy 210 milliárd forintra tehető. Ebből a Befektető-védelmi Alap (Beva) 87 milliárdot megtérített, a károsultak további, levegőben lógó követelése viszont cirka 127 milliárd forint. Orbán belengetett ígéretéből (miszerint visszamenőlegesen 30 millió forintra emelik a kártalanítás felső határát, így csak 73 embert nem tudnak teljes mértékben kártalanítani, a többieket viszont igen) az lett, hogy sunyi, aljas csellel módosították a kárrendezési határozatokat. Ezért jelen állás szerint – az állam ugye időben kimentette a pénzét – a 32 ezer károsultból 12 000 semmilyen kártérítést nem kap, a fennmaradó 20 000 közül nagyon sokan pedig a vártnál lényegesen kisebb összeghez jutnak.
Ebben a kontextusban értelmezendő az ügyészség-törvényszék-bíróság jogászkodása, amely Tarsoly Csaba malmára hajtja a megúszás szennyvizét. Merthogy elkészült egy 1548 oldalas vádirat, amely nem tartalmazza a bizonyítási eszközök megfelelő megjelölését, vagyis azt, hogy mely bizonyíték mely cselekmény bizonyítására szolgála. Az Ibolya Tibor nevű fővárosi főügyész szerint nem áll módjukban pótolni a hiányosságokat. Szerinte „az ügyésznek nincs olyan törvényben előírt kötelezettsége, amely azt írná elő, hogy a bizonyítékokat a bizonyítandó tényekhez társítva kell a vádiratban megjelölnie”.
Jelzem: 132 ezer oldal terjedelmű, 266 kötetnyi nyomozati iratról, több mint 1500 oldalas vádiratról és az ehhez csatolt 5 terrabájtnyi, 6 millió elektronikus adatról van szó. A főügyész elvtárs szerint az ömlesztve odahányt információkból a bíróságnak kellene kibarchóbázni, hogy melyik bizonyíték, melyik disznóságot hivatott alátámasztani.
Mióta dolga a bíróságnak a vád alátámasztása, kérdezem én, nem főügyészként? Ha a bizonyítandó tényhez nem kell hozzákapcsolni a bizonyítékot, akkor mégis mi a k*rva életért van Magyarországon ügyészség? Egy olyan ügyben, ahol egy parlamenti belépővel, diplomata-útlevéllel és jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező tróger kezei között eltűnik több mint 200 milliárd forint (azaz a kártérítés halvány reménye nélkül magánembereket lopnak meg), az elkövető két hónap múlva koktélt szürcsölgethet a Bahamákon, ahelyett, hogy börtönben rohadna? Vagyis adott és ismert egy bűncselekmény, megvannak a tettesek, de az ügyészség előre megfontolt maszatolása miatt végül nem ítélik el az elkövetőt? Ez a jogállam, b*sszátok meg?
Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Ibolya Tibor (ez itt fent), a Fővárosi Főügyészség vezetője szerint 2014. január 1. után (és erre a törvényre hivatkozik) az elektronikus bizonyítékok esetén őt semmi nem kötelezi arra, hogy megjelölje, az adatok pontosan mely tény bizonyítására szolgálnak. Keresztül-kasul túrtam a rohadt törvényt, de fogalmam nincs, miről beszél, ellenben ugyanebben a büntetőeljárásról szóló, 1998. évi XIX. törvényben valahol a 217. paragrafus (3) bekezdésének i) pontjánál ezt írja:
217. § (3) A vádirat tartalmazza:
i) a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy mely cselekmény vagy részcselekmény bizonyítására szolgálnak.
Azt már nem teszem hozzá, pedig de, hogy ugyanez a törvény valahol lejjebb a 267. paragrafusnál világossá teszi:
267. § (1) A bíróság az eljárást megszünteti,
k) ha a vádirat nem felel meg a 217. § (3) bekezdésében foglaltaknak, és az ügyész nem tett eleget a 268. § (1) bekezdése szerinti megkeresésben foglaltaknak
Azt szeretném kérdezni, van még valaki, akinek kétsége van afelől, hogy mire megy ki a játék? Az, hogy simán hülyének és analfabétának néznek, az semmiképpen nem újdonság. De hogy egy ekkora horderejű ügyben, egy állítólag világszínvonalú nyomozásban azt sem lehet elvárni, hogy az ügyészség az állításai mellé világosan leírja, mivel bizonyítja azokat, hanem a bíróságra nyomja, hogy a tonnányi papír és gigaterrabájtnyi adatok között megfejtse az összefüggéseket azért, mert ez a felsőbb utasítás, az már tényleg mindenen túl van.
Ez az ügy bebizonyíthatta volna, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás nem fizetett statiszták csürhéje, amelynek kizárólag az a dolga, hogy állampárti utasításra futni hagyja a bűnözőket és felmentse a kormány bűntársait. De – amint látjuk – itt egyáltalán nem az a para, hogy valóban megszüntethető az eljárás, hanem konkrétan ez a cél. És nem elég, hogy soha nem fog kiderülni, milyen zsebekben landolt a jóhiszemű magyar emberek által összedobott 200 milliárd, hogy miként került közpénz oda, ahol semmi keresnivelója, nem elég, hogy a lóvá tett állampolgár a büdös életben nem látja viszont egy életen át kuporgatott vagyonkáját, de a felelősök is megússzák az összkomfortos háziőrizettel és örüljünk, hogy nem kérnek kártérítést a jogtalan fogvatartás miatt. Sötét, büdös, reménytelen középkor.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.