…Vagy lapítsunk. Érdemes várni a csodát, mert annak olyan a természete, hogy jön. Mint a masszőr. Egyszer ott áll az ajtóban és megoldja minden gondunkat. Hókusz-pókusz, csiribí-csiribá.
Nekünk mást sem kell tennünk, csak a szombati ebéd után jókat böfögve várnunk. Ha a televízióban látunk valami nekünk nem tetszőt, akkor anyázunk. Sőt, kurvaanyázunk.
Szigorúan a négy fal között, abból baj nem lehet. Este pedig, a negyedik sörrel a kézben felpattanunk az internetre, mint Árgyilus királyfi és végiglovagolunk a fórumokon, megaszondjuk a tutit.
Másnap – vasárnap lévén – még forradalmi hevületben tömjük magunkba a rántott húst, majd szundikálunk egyet. Délután leülünk a számítógép elé és szétnézünk, meg van-e már váltva a világ. Vagy legalább az ország. Ha nincs szerencsénk (még az se?), nincs megváltva. Francba! Hát hol élünk mi? Micsoda országban? Hát milyen ember a magyar? Tunya, önmagáért tenni képtelen, csak a szája jár a kocsmában, de bezzeg…!
Lenyaljuk a szánkról a sörhabot és a távirányítóért nyúlunk.
– Nézd már! – hörren a párunk. – Tüntetnek!
– Ja.
– Nem megyünk mi is? Azt mondják, egységben az erő. Ha sokan leszünk, hátha…
– Eszeden vagy?! Már ittam, meg egyébként is. Mi van, ha összefutunk egy ismerőssel, vagy meglát valaki a cégtől? Nem kell a cirkusz!
– Jó, akkor sütök hókiflit…
Morgolódva nézzük a híreket, hallgatjuk a hazugságokat. A francért nem tesz már valaki valamit? Így nem lehet élni! A nyomor napról napra nő, az országot kifosztja néhány család. A törvényeket percenként változtatják, sorra szűnnek meg a munkahelyek. Miért kell ezt tűrnünk? Miért nem csinál már valamit. Valaki. Valaki más.
Végigbogarásszuk az internetet. Ott sorakoznak a beszámolók, cikkek. Éhező gyerekek, nyomorgó családok, hajléktalanok, öngyilkosok. Hihetetlen! Tűrhetetlen.
Felbontunk még egy sört és a hasunkat vakargatva háborgunk.
Tessék! Itt is, micsoda cikkek! Mondhatom, marhára bátor dolog megmondani, mi a baj. Ha ilyen okos az újságíró, miért nem mondja meg, mit kellene tenni?! Ne csak hőbörögjön, azt mindenki tud!
Legalább magában, mert leírni, kimondani azért veszélyes a mai világban.
Magunkba tömünk egy marék hókiflit és röfögve mutatunk a számítógépre.
– Nézd már! Mit nem ír itt valaki? Méghogy fogjunk össze, meg hogy rajtunk múlik! Hülye ez? Mi a franc múlik itt rajtunk? Semmi, elárulom. A világon semmi!
– Tényleg érdekes cikk. Nem küldöd át Bélának? Biztos őt is érdekelné.
– Már te is meghülyültél? Hogy aztán lenyomozzák az IP címemet oszt ránk rúgják az ajtót?! Béla találja meg maga, ha nagyon akarja. Van még hókifli?
– Van. Na és az a Facebook csoport, ahová a múltkor csatlakoztál? Azoknak nem kéne elküldeni?
– Kussoljál! Akkor be voltam rúgva. Még csak az kell, hogy kikotyogd valahol nekem. Majd aztán megnézhetjük magunkat! Küldje el valaki más, ebbe mi ne avatkozzunk bele.
– Ja? Jó.
A televízióban éppen közlik, hogy Magyarország jobban teljesít.
– Lófaszt! Szar itt minden és egyre szarabb! Nem is értem, hogy lehet ilyen birka nép. Velünk mindent meg lehet csinálni! Tessék, ott vannak a politikusok, azok is képtelenek összefogni! Soha semmi nem fog itt történni, mert nincs, aki kiállna és megmondaná, mit kell csinálni. Nem fog itt össze senki senkivel, mert ilyen a magyar természete.
Hőbörögve mászunk be az ágyba, mert reggel korán kell kelni.
Korán kelünk. Másnap is. Sok-sok napon keresztül.
Aztán majd egyszer, a távoli jövőben, halottak napja táján egy család érkezik a kis szigetre, amit Magyar Királyságnak hívnak. Elballagnak a temetőbe és megállnak egy roggyant síremlék előtt. Gyertyát gyújtanak, a családi legendákból ismert ősökre gondolnak. A dédapóra, aki repülőre rakta a fiát és útnak indította Angliába. Nem sokat tudnak róla. Csak annyit, hogy nagyon szerette a sört, meg a hókiflit.
– Ők a dédipapáék? – fogja meg a kisfiú az apja kezét.
– Igen. Neki köszönhetjük, hogy most itt vagyunk. – bólint az apa.
– Itt nyugszik Pató Pál és Pató Pálné – olvassa a gyerek.
– Igen, így hívták őket. – bólint az apa.
– De apu! A temetőben MINDEN sírkövön ez a név van!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.