December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ez az az ország

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Megint szombat van, tegnap is az volt és még holnap és holnapután is az lesz. Vagy vasárnap, aki azt jobban kedveli. A lényeg: lehet lustizni, kirándulni, kertészkedni, olvasni, filmet nézni vagy olvasni a Szalonnát. Ez utóbbi tevékenység esetében nyugodtan ki lehet hagyni a kávét, garantáltan feltoljuk a vérnyomásokat.

Virágba borult a NER. Nagykanizsán kisgyerekes szülők csináltak egy játszóteret a gyerekeiknek. Saját pénzből, saját munkával, tíz évvel ezelőtt. Most az önkormányzat megvilágosodott, hogy hát az közterület és egy büdös szó nélkül elszállították onnan a hintákat, mászókákat, még a padokat is, nehogy már leüljön valaki. Mer’ rendnek köll lenni. Meg mer’ megtehetik és akkor meg is teszik. És persze azonnal van munkagép, munkás kéz és minden, ami kell. Merthogy nem volt engedély a játékokra és az veszélyes. Tíz éven át nem volt veszélyes, most hirtelen az lett. Igaz is, hátha lehet kérni rá uniós pénzt. Adnak rá vagy nyolcvan milliót, abból hetvenkilencet el lehet lopni, a maradékból meg visszacsinálják a dolgot. Elvégre magyarok vagyunk, vagy mi a fene. Nem ám hogy az önkori örömmel odaáll egy civil kezdeményezés mellé és netán azt mondja, hozunk ide mi is homokozót, vagy franc tudja, ami kell és köszönjük a szülők munkáját. Netán azt mondja: fogjunk össze, a gyerekekért. Dehogy. Elbontja és ide a rozsdás bökőt, hogy valami barom hamarosan el fogja magyarázni, hogy a gyerekek érdekében, mert nehogy megsérüljenek az engedély nélkül felállított játékoktól. Annyira magyar, amennyire csak lehet.

Tizenegy illegális bevándorlót tartóztattak fel pénteken kora délután Hercegszántó közigazgatási területén a rendőrök – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. (MTI)

Úúúúristen! Micsoda tömeg. Lerohannak minket a migráncsok!

Bocsánatot kérek minden érzékenyebb lelkű olvasótól, de ezt id ekell tennem:

Az Európai Független-Centrum Párt közleménye

    Budapest, 2019. április 19., péntek (OS) – a 3.Oldal-.Mind a”Centrista” , és a Centrum-tól egyenlő távolságban lévő Bal-és Jobb-oldal pártok nyílt meghívást kaptak a Koalícióba. Megállapodás részvevő pártok  identitásukat megtartva, a közös célként tűzi ki,egy Önálló Független-Centrum Szakértő EP-Képviselő Csoportot létrehozását- European Independent-Centrum Platform néven. Minden Szakpolitikai döntéshozatal alkalmával(nem csak a Migráció kérdésében)a Szakértő EP-Képviselők  hitelesebb,modernebb, hatékonyabb képviseletet láthatnak el, ahol ,a közösen szerzett  Mandátum-Megosztása indokolt Keretmegállapodás azonban megszakadt,és az Időkorlátok miatt a 3.Alternatív Választási Szövetség már nem vehet részt a Fináléban. Facebook: Tóth P.Gábor Alapító-Elnök (MTI-OS)

No. Én nem tudom, ki ez a Tóth P. Gábor elnök. Arra tippelek, a párt teljes tagsága is ő lehet. Én azt szeretném kérni, hogy aki képtelen egy kurva mondatot értelmesen összerakni, de még azt sem tudja, hogy nem kell nagy kezdőbetűvel írni minden random szót indokolatlanul, ráadásul a ragozással is súlyos gondjai vannak, az ne képviseljen a világon senkit (engem főleg ne), hanem villámsebesen végezze el a nyolc általánost. Köszike.

Új versenyző van a fideszes placcon. V4NA néven futnak ők, londoni székhellyel. Az Origo fő hírforrása lett hirtelen. Ezek szerint fideszék rájöttek, hogy ki kell lépniük a nemzetközi piacra, mert akkor hihetőbbek lesznek a hülyeségeik. Csak szólok: nem lesznek hihetőbbek. Ugyanolyan gagyi hazugásgok maradnak, mintha az origós Manyika néni írná, ahogy eddig.

Udo Bullmann, az európai szociáldemokraták frakcióvezetője nem olyan helynek ismerte meg Magyarországot, ahol félelemkeltéssel és ellenségképekkel lehet kormányozni. Szerinte Orbán régi jobboldali módszerekkel: bűnbakok keresésével tartja magát hatalmon ahelyett, hogy megoldásokat kínálna a modernizációval járó rengeteg problémára. Felrója az Európai Néppártnak, hogy kilenc évig tartott nekik kitalálni, hogyan álljanak hozzá Orbán Viktorhoz. Az Európai Szocialisták Pártja ennél jóval hamarabb – egy hete – megszakította a kapcsolatot a korrupciós botrányok között vergődő román szociáldemokrata kormánypárttal. Szerinte mindegy, hogy az MSZP és a DK közös vagy külön listán indul az EP-választáson, az Európai Parlamentben úgyis ugyanabba a frakcióba fognak beülni. (Index)

Nem tudom, Udo Bullmann mikor járt utoljára Magyarországon és persze az sem mellékes, hogy hol járt. Budapest nem Magyarország. Magyarország Hejőpapi, Ceglédbercel, Horpács, Érpatak és még sok-sok város, falu, tanya. És de, Magyarország jelenleg pontosan az az ország, ahol félelemkeltéssel remekül lehet kormányozni. Olyannyira az az ország, hogy nyugdíjas fideszes nénik hároméves gyerekeket szólítanak le és migránsokkal ijesztgetik őket, ez az az ország, ahol a közmunkásokra rendőrt hívnak a falubeliek, mert migránsnak nézik őket, ahol a halottak napjára a szomszédos faluból érkezőkre ráhívják a hatóságot, mert úgy tudják, a migránsoknak régi szokása gyertyát gyújtani a temetőben. Ez az az ország, ahol a békementelő nagyik fejében egy pillanatra sem ütközik össze az idegengyűlölet azzal a ténnyel, hogy az unokájukat interneten keresztül nézegethetik, mert más országban él. Ez az az ország, ahol meg lehet pofozni a pincért, mert nem magyarul szól az öntudatos vendéghez, ahol le lehet ordítani egy nő fejét azért, mert sálat borított a nedves hajára, az az ország, ahol a Notre Dame pusztulását is idegengyűlölet keltésére használja a kormány. Bizony, ez az az ország.

Van zene, persze. Most találtam és rácsodálkoztam. Egy operaénekes és hány más énekes kell, hogy pótolják Freddie Mercuryt. Nemlehet pótolni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.