Ma rendőrségi feljelentést tettem a mozsgói szociális otthont érintő megalapozatlan állítások miatt. A TASZ még tavaly nyáron fordult egy állítólagos bántalmazást tartalmazó videófelvétel miatt az ombudsmanhoz. Az ombudsmani vizsgálat nem tudta bizonyítani a vádakat. Az állítólagos bántalmazást tartalmazó videóról a TASZ-nak tavaly óta tudomása van, mégsem tett feljelentést, a videófelvételt pedig a mai napig nem kapta meg Kaiser Gábor, az intézmény vezetője. A tisztánlátás miatt ezért a rendőrséghez fordultam. Egy jogállamban annak is következménye van, ha igazak, és annak is, ha hamisak a vádak, ez most már a rendőrség dolga, hogy kiderítse. Ezzel együtt minden sajtóorgánum felé, amely a feltételezett bántalmazást tényként közölte helyreigazítási eljárást indítunk. Kérdés, hogy miért pont az uniós kampányban, 8 hónappal az állítólagos bántalmazás után merül fel ez az ügy? A TASZ miért nem tett feljelentést, ha megalapozott bűncselekményről van tudomása? Miért nem akart senki tisztán látni eddig ebben az ügyben, aki látta a videófelvételt? Az ellenzéki politikusoknak és Soros György szervezeteinek az uniós kampányban semmi sem szent, ezért új célpontot találtak: a szociális dolgozókat! Arra kérem őket, hogy hallgassanak a józan észre! #mozsgo #fulopatt ilaallamtitkar #socialaffair #hungary #socialcare
Ez egy szövehű Instagram-poszt, a gazdáját Fülöp Attilának hívják, ő az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Csak azért raktam ide teljes pomájában, hogy ha esetleg rejtélyesen eltűnne, mint a Pilhál Művek oldaláról a Nagy Blankát gyalázó (egyik) poszt, akkor is kéznél legyen. Ezt a hányásterméket hétfőn tette közzé a Vajna Tímeáénál jóval szerényebb népszerűségnek örvendő közösségi oldalán Kásler tudatrepedt szolgája, de hogy kellően alá legyen támasztva a dolog, a közpénzhíradó beszámolóját is idehurcolom via Fülöp Facebook-oldala:
Vagyis Fülöp Attila (KDNP), aki szociális ügyekért és a társadalmi felzárkóztatásért felel (elvileg, papíron) borzasztóan felháborodott azon, hogy Soros civiljei hazudoznak arról, hogy a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói szociális otthonában – ahol 133 közepesen súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékos él – bántalmazták az ápoltakat. Ezért aztán hörögve-sorosozva belengette, hogy feljelentést tesz a rendőrségen és mindenkit perrel fenyegetett, aki az esetről beszámol(t). Mert az ellenzéki politikusoknak és a Sorosoknak semmi sem szent, ugye.
Ehhez képest tegnap ezt fosta bele az MTI tolmácsolásában az arcunkba ez a hasznos drágajóember:
Súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságíróknak. Fülöp Attila kijelentését arra alapozza, hogy eljutott hozzá három videofelvétel, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat. (…) azt mondta, helyesen döntött, amikor megtette a rendőrségi feljelentést, mert a három rövid felvételen jól látszik, ahogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat. Az elkövetőket a szociális otthon kollégái azonosították – tette hozzá az államtitkár. (…) Hozzátette: a rendőrségi nyomozás lezárásáig további nyilatkozatot nem tesz az üggyel kapcsolatban.
És amikor Nagy Blanka azt mondta nekik, hogy álljanak hátrébb eggyel és basszák arcon magukat, megsértődtek. Miért is? Vegyük ezt a konkrét, elmeorvosinak tűnő esetet. Tehát Fülöp kolléga feljelentést tett azért, mert súlyos állítások jelentek meg arról, hogy a szociális otthon lakóit bántalmazták. Két nap múlva ugyanaz az ember, aki feljelentést tett (meg még Soros) a súlyos állítások miatt, kiállt és azt mondta, hogy a súlyos állítások nem csak hogy igazak, de több videófelvétel is készült, ami bizonyítja, hogy ezek az állítások igazak. Majd, mintha mindenki szellemi fogyatékos lenne körülötte, nem csupán a mozsgói otthon lakói, még megfejelte a dolgot azzal, hogy teljes mértékben elégedett magával. Kerek, nem? De. Ezért nem szabad ide egyetlen büdösmigránst se beengedni. Mert a TASZ, meg a Soros, meg a migránsok és az ellenzéki pártokkal összekapaszkodva együttes erővel bántalmazzák a magyar embereket a szociális otthonokban. Is.
Rohadjak meg, ha értem, hol tenyésztik ezeket a kontraszelektált, szervilis figurákat, akiknek ráadásul a legkiszolgáltatottabb, legrosszabb helyzetben lévő embertársainkat bízzák a gondjaira. Gondolom, szándékosan. Ezzel a kimagasló tehetségtelenséggel, de verhetetlen szervilizmussal pont jó helyen vannak ott, ahol. Ha esetleg valakinek nem ugrana be, ez az alak a fóti gyermekotthon körüli szakmaiatlansági, erkölcstelenségi, embertelenségi mizéria egyik arrogáns főszereplője (a hajléktalanokat már letudta, a miskolci gyermekváros kicsinálása terítéken):
Felháborító és tűrhetetlen, amit ez a Rétvári-díjas humanoid az árva gyerekekkel, fogyatékkal élőkkel, szociális otthonban élőkkel, és úgy általában a segítségre szorulókkal művel. Ez a fideszkádéenpés keresztény hazudozás, tagadás, maszatolás és önhátbaveregetés ama gusztustalan példája, ami után nem csodálkozom, hogy ez az alak már 9 éve az emberi erőforrások körül sertepertél, jól él belőle és a kutyát nem érdekli, hogy nem ért semmihez. Sőt.
Úgyhogy ha jól értettem, most ott tart ez a sorosozó biorobot, hogy legalább két feljelentést tett a rendőrségen, nyilván mindkettő alatt az ő neve szerepel. Az egyiket alaptalan vádaskodás miatt tette, a másikat pedig megalapozott gyanú miatt, és mindkettő ugyanarra az esetre vonatkozik. És nem az van, hogy miután kiállt és tagadott, másnap megint kiáll és bocsánatot kér, amiért tagadott. Lófaszt. Másnap kiáll és belebassza a pofánkba, hogy neki igaza volt. Nem, ebben az ócska, hányadék rezsimben nem lehet gyengeséget mutatni, nem lehet meginogni az ordas hazugságok karóhoz kötött ebének ügyében, mert rögtön jön további öt, nyolc, tíz semmihez nem értő droid, akinek kell a pozíció, és aki kétszer olyan öblösen tud sorosozni, migránsozni, semmisemsztentezni, amikor fény derül valami ótvar disznóságra. Aki gyorsabban tud toppantgatni, fenyegetőzni, megfélemlíteni, mellébeszélni. Mert végül is csak szerencsétlen, társadalmilag haszontalan emberekről van szó, ki nem szarja le őket, úgysem szavaznak a Fidesz-KDNP megbonthatatlan barátságára és örök hatalomban maradására.
Meglopni a saját polgáraidat hatalmas bűn, de támogatásra szoruló, önérdeket érvényesíteni képtelen, kiszolgáltatottakkal szórakozni – a háborús politikai vagdalkozás kedvéért – soha el nem évülő gyalázat. Remélem, Fülöpöt is érdemei szerint ismeri el majd az utókor, és oda kerül ahová való. A gerinctelen csinovnyikok dicstelen szemétdombjára.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.