December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

LUCA AJTAJA


Honfoglalásom /Luca ajtaja 10

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Cservene jablicskó ének volt az első óvodás dal, amit megtanultam a mai szlovák kisváros óvodájában. Még ma is tudom. Az utcabéli gyerekekkel ugyan a Kati néni babot főz kezdetű versikét ordibáltuk, de hát ez így is volt rendjén.

Négyéves voltam. Akkor kezdtem a világra való eszmélést. Érdekes világ volt. Az udvarban lakott az egyik nagynéném két csodaszép lányával, s az örökké viccelődő ezermester férjével. Nagyszüleim is ugyanabban a kisvárosban laktak, gyakran vittek el magukhoz, s én imádtam a nagy családi ágyban kettejük között feküdni,  nagyapa pipafüstje sem zavart. Nagymama olykor elvitt a szuszedához, ők jó szomszéd módjára trécseltek, én meg hallgattam a trécselést.

Ami az elkövetkező napokba történt, az egész életünket megváltoztatta. Sokszor meséltem el gyerekeimnek, majd később az unokáknak is. Szerették ezt a mesét. Mesét? Nem mese ez, gyermek, mondtam néha a mese közben, de nekik meseszerű volt.

Hogy egy szép koraőszi napon jött egy teherautó, amire felpakoltak mindenünket. Igen, szerencsések voltunk, mindenünket! A labdáimat, a  kaucsuk babát, mama elegáns, óriás karimájú kalapjait, még a rácsos kiságyamat is. Bevagoníroztak bennünket. Va-go-ní-roztak!!! Három vagont kaptunk. Még nagyapa lova is velünk  jött az egyik vagonban.

A 10-14 napos útról csupán halvány emlékeim vannak. Többségük a felnőttek visszaemlékezéséből került az én emléktáramba. Egyszer megállt a vonat, s mi kiszállhattunk levegőzni. Találtam egy törött tégladarabot, azzal rajzoltam a vagonra. Ott szegődött mellém Teri, aki évekig a legjobb barátnőm lett. Hová megyünk? Hová megy a vonat? Faggattuk a felnőtteket folyamatosan. Ám ők sem tudták. Aztán egyszer csak kezdtek szállingózni a hírek. Az egyértelmű volt, hogy Magyarországra. Hm. De hova? Mama és papa egyszer hangosan gondolkodtak. Svábok! Sváb faluba!!

Képzeletemben megelevenedtek a képek. A svábok szó ismeretlen volt, s nekem valami mesebeli kisember képe jelent meg, hallván a szót. Még süveget is adtam rájuk. Svá-bok. Hm. Úgy gondoltam, hogy nem házban laknak, hanem egy hatalmas kerítéssel övezett kertben.

Nos, nem kellett sokat képzelegnünk, hamarosan ismét teherautók jöttek a vonathoz, s lepakoltak  a vagonokból mindent. Én az egyik teherautó tetején ültem a rácsos kiságyamban. A vasútállomástól nem messze egy  házhoz értünk, ott pakolták ki ingóságainkat. Egy szoba-konyhás parasztház volt, a konyha részében nagymamáék kaptak helyet a miénk az utcára néző szoba lett. Nekem ez volt a földi paradicsom. Az utcán emberek álltak, néhány asszony szoknyájába kapaszkodó gyerekek. A gyerekek nem sokáig kapaszkodtak, miután a felnőttek a rámolással foglalatoskodtak, mi azonnali hatállyal megalapítottuk az utcabandát:☺) Marival évekig voltunk barátnők. Esküvőjén koszorúslány lehettem!Öcsinek megmutattam a nunimat. Barátom volt, s ő még nem látott olyat. Hogy utasíthattam volna el a kérését!

Életem legszebb tíz évét töltöttem itt. Ma is futok, ha apropója van a futásnak. A sváb emberek befogadtak minket! Néhány nap múlva már a házaikba is hivatalosak voltunk. Vagy ők jöttek hozzánk hónuk alatt az elmaradhatatlan rokkával. Soha nem dologtalanul.  Mindig kedvesen.

Ma már tudom, hogy súlyos terheket hordtak néhányan. Többük rokonának kellett messzire költözni. Nem. Nem jókedvükben mentek. Mint ahogy mi sem. De otthonra leltünk, barátokat találtunk. Remek tanárok tanítottak. Ott kaptam kedvet az olvasáshoz, ott lógtam el sokszor a zongoraórát. A házunkkal szemben álló hatalmas cseresznyefa adott helyet az őrsgyűlésünknek. Szegény mama! Gyanútlanul ballagott haza a munkából, s mit látott?! A cseresznyefán vagy 8 gyerek lógott több méter magasságban.

Ebben a faluban talált rám az első szerelem. Itt lettem örökös szerelmese a víznek. A Duna melletti falu gyönyörű strandja közösségformáló is volt, s az úszni tanulóknak remek lehetőség az úszásra. És arra is, hogy vigyázz! Veszélyes is lehet a víz!

Itt lehettem nézője és résztvevője a befogadásnak. Még el tudom énekelni a Cservene jablicskót, de a magyar népdal elhalványítja jablicskó emlékét. Vékony héja van a piros almának…

Be kellene fejeznem, de jönnek, futnak elő rejtekükből az emlékek.

Szép emlékeim! Ne hagyjatok el soha! És kérek még egy kis időt az élettől, hogy minél több emberrel tudjam ezeket a szép pillanatokat megosztani.

Bende Éva

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.