December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


És akkor Felcsúton, a stadion tövében felsírt egy raklapnyi isiász

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 210,594 forint, még hiányzik 2,789,406 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt írja az újság – nem a narancsfogyatékos magyar propaganda, hanem a Spiegel -, hogy Orbán Viktor Welt am Sonntagnak adott vaskos hétvégi interjúja, amelyben a többi mellett hasznos idiótáknak nevezte a vele és gátlástalan cinizmusával kritikus néppárti kollégáit, nem könnyítette meg egyáltalán az ő helyzetét. Tekintettel arra elsősorban, hogy immár hivatalosan is megvan annak a kilenc tagpártnak az aláírása, amelyek pártok a Fidesz EPP-ből való kizárását kezdeményezik. Miután az Orbán helyzetére, a körülötte állítólag fogyó levegőre való utalás a lap szerint Manfred Weber néppárti csúcsjelölt környeztéből származik, szerintem még inkább érdekes, mit lamentált a felcsúti önjelölt migránsverő illiberális Európa-bástya ebben az interjúban.

A magyar sajtóban megjelent összefoglalók szerintem egyáltalán nem adják vissza az erkölcstelen páciens állapotát és a helyzet aggasztóan súlyos jellegét, különösen azoknak lehet érdekes, akik figyelemmel kísérik Orbán (legalább) kétarcú politikai kommunikációját és a Budapest-Brüsszel-Berlin háromszögben kilenc éve előadott eszelős pávatáncát. Akik pontosan tudják, miket hordott és hordatott össze a lakájaival nem csupán ellenfeleiről, de állítólagos szövetségeseiről is Merkeltől Junckeren át Weberig. Akik nem figyelik, azoknak tökmindegy.

A saját érdekükben remélem továbbá, hogy az európai politikusok – pártfüggetlenül – is elmélyültek az olvasmányban, több mint tanulságos kórkép ez számukra (nem az undorító, kormányzati tájékoztatásnak csúfolt fideszesek kampányplakátokra felkerült, egyébként éppen politikai nyugdíjasnak készülő Juncker bizottsági elnökre gondolok), amennyiben komolyan gondolják, hogy Európa sorsát a kezükben tartják és képesek alakítani.

Mivel vettem a fáradságot és részletesen átültettem édes anyanyelvemre ezt a súlyos skizofréniáról és cinizmusról tanúbizonyságot tévő interjút, néhány részletet szeretnék belőle itt és most megosztani. Azokkal is, akik még mindig nem értik, hogy kivel állnak szemben. Akik pontosan értik, azoknak is lesz min ökölbe szorulni, garantálom.

Welt am Sonntag: Ön megszegett már olyan megállapodásokat, amelyeket a német kormánnyal kötött? Esetleg fordítva történt ilyen?

Orbán Viktor: Mi, magyarok úgy érezzük, hogy 1989-ben megállapodást kötöttünk Németországgal. Ez magában foglalja, hogy a Szövetségi Köztársaság támogatta Magyarország EU-hoz és NATO-hoz való csatlakozását. Ez magában foglalja azt is, hogy Magyarország örömmel üdvözli a német beruházásokat és technológiákat, de soha nem lesz parazita az EU-ban.

Más európaiakkal ellentétben mi soha nem kértünk és ezután sem kérünk német pénzt anélkül, hogy valamit ne adnánk cserébe. (Mi) Az adósságainkat mindig időben törlesztettük. (Mi) Mindig támogattuk Kohl kancellár azon európai elképzelését, hogy az egyes országok közötti méretbeli különbségek soha nem jelenthetnek rangbéli különbséget. Mindegyik német kormány tartotta magát ehhez egészen a migrációs probléma megjelenéséig. A törést a migrációs válság okozta. Mi ragaszkodunk a nemzetek jogához, hogy megvédjék magukat. A németeknek más a filozófiája.

Welt: Az interjú helyszíne felé jövet számos plakát mellett haladtunk el, amelyek az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert ábrázolják, és azt állítják, hogy ösztönözni akarja a migrációt. Juncker az Európai Néppárthoz (EPP) tartozik, az ön pártja is az Európai Néppárthoz tartozik, és kezdődik az európai parlamenti választási kampány. Ön az EPP-t támadó plakátokat helyezett ki, miközben azt kéri az emberektől, hogy szavazzanak a néppártra. Ez nem ellentmondásos?

Orbán: Én nem látok ellentmondást. Az EPP problémája, hogy túl nagy lett. Az északi országok EPP-politikusai sokkal közelebb állnak Macronhoz, mint a németekhez. Mi, magyarok úgy érezzük, olyanok vagyunk mint az EPP CSU-ja. Sajnos itt is a migráció témája élesítette a különbségeket.

Welt: És ez indokolja, hogy az Európai Bizottság elnökét úgy ábrázolják, mint a magyar nép ellenségét?

Orbán: Juncker úr hírneve teljesen más nyugaton, mint keleten. Nyugat-Európában az EPP azzal kampányol, hogy az új csúcsjelölt, Manfred Weber Juncker úr munkáját folytatja majd. Ez politikai öngyilkosság lenne Közép-Európában, mert itt Juncker úr már nem sok tiszteletnek örvend. Ha az EPP Közép-Európában nyerni akar, azt kell mondania: Mr. Juncker a múlt. Mr. Weber a jövő.

Orbán: Nem szeretem a bosszú politikáját. A bosszú mindig visszafelé tekintő és visszahúzó. Juncker egy kedves ember. (Ekkor Felcsúton, a stadion tövében felsírt egy raklapnyi isiász – szerk.) Annyira kedves, hogy az ember még a legostobább gesztusait is képes megbocsátani. Annak ellenére, hogy én utcai harcos vagyok, nincs személyes antipátia köztünk. Nem kedvelem a nézeteit, különösen a szocialista gazdaságpolitikához való közelségét és azt, hogy támogatja a migrációt. Azt a kísérletét, hogy eltávolítson minket a néppártból, személyes hűtlenségként értékelem. Senki nem várhatja azt tőlünk, hogy ne reagáljunk a hűtlenségre, még akkor is, ha az egy ilyen kedves ember részéről érkezik. Ilyenek a politika szabályai.

Welt: Weber mondta önnek, hogy az európai migrációs politika olyan változásaira törekszik, amelyeket Ön helyesnek ítél?

Orbán: Sokat beszéltünk erről. A jelöltünk egy remek ember. Úgy gondolom, jót tenne Európának, ha egy bajor állna az élén. Weber jelölése az egyik legbátrabb politikai kötelezettségvállalás, amit valaha láttam. Eddig csak olyan politikusok vezették az Európai Bizottságot, akik korábban a saját országaik elnökei, miniszterelnökei, miniszterei voltak. Weber lenne az első, akinél nem ez a helyzet. De Európában nem elég megnyerni a választást.

Welt: A Weberről alkotott véleménye meglep. Végül is egy, a jogállamisági eljárás megindításáról szóló szavazáson Magyarország ellen voksolt. Kétségbe vonja a szellemi képességeit? 

Orbán: Nem, mivel Berlin nagyobb város, mint München.

Welt: Ezt nem értem. Weber egy olyan jelentést szavazott meg, amely szerint Magyarországon a vallásszabadság, a sajtószabadság és a gyülekezési szabadság rossz állapotban van. Ennek alapján az EU eljárást indított. És azt mondja, ő az ön embere?

Orbán: Weber azt mondta, hogy ez az eljárás jó lehetőség a konstruktív párbeszédre Magyarországgal. Ezért szavazta meg. (Gondolom ezért árulóznak és hazaárulóznak és Soros-bérenceznek azóta is mindenkit, aki hasonlóképpen tett – szerk.)

Welt: Jobb lesz a kapcsolata Kramp-Karrenbauer asszonnyal (a CDU vezetőjével – szerk.), mint Merkel asszonnyal volt?

Orbán: Pillanatnyilag a veszteségérzet uralkodik bennem Merkel asszony távozását illetően. (Igen valószínű, miután évekig szakmányban mocskolták és naponta a bukását vizionálták. El tudom képzelni azt a mély fájdalmat. Főleg, ha arra gondolok, hogyan pattintotta le Merkel Orbán körét a vasfüggöny leomlásának 30. évfordulójának közös megemlékezése kapcsán. – szerk.) Nyilvánvalóan nem minden területen értettünk egyet, különösen akkor nem, amikor a migráció szóba került. De ez a kancellár döntően hozzájárult ahhoz, hogy Európa egységes maradt.

Welt: A kritikus kereszténydemokraták hasznos idióták? 

Orbán: Azok, akik az EPP megosztását preferálják az egységgel szemben – igen. Nem szimpatizálok az EPP skandináv tagjaival, de soha nem javasolnám a kizárásukat. (Tudjuk. És arra sem vetemednél soha, hogy a veled egyet nem értőket elhallgattasd – szerk.) Mert tudom, hogy ezzel csak a baloldal malmára hajtanám a vizet és előkészíteném a terepet számukra, hogy átvegyék Európa irányítását. Lehet, hogy Juncker úr azt javasolja, hogy minket zárjanak ki, de én soha nem javasolnám a luxemburgiak kizárását. A Helsinkiben tartott csúcstalálkozón világosan elmondtam: a kritika fontos, a sokféleség fontos, de a legfontosabb az egység. A politika nem vitafórum, hanem hatalmi harc, és ha nem akarjuk, hogy a baloldal vezesse Európát, akkor meg kell védenünk az EPP álláspontját. Jó esélyünk van a sikerre. De most mi magunk is rontjuk saját esélyeinket.

Welt: Ha a Fideszt kizárják az Európai Néppártból, akkor ön hajlandó bármilyen szövetséget kötni, együttműködést keresni az Olasz Ligával?

Orbán: Nem szeretem azokat az embereket, akik egyidejűleg nadrágtartót és övet is viselnek. Egy stratégiának kell lennie. Az EPP-ben vagyunk, és ott maradunk. Nincs B-terv.

Welt: De nem zárja ki, hogy a Fidesz új partnereket keressen arra az esetre, ha kizárják az EPP-ből?

Orbán: Egy ilyen kizárás nem racionális alternatíva. Ezért ma ez túlmutat a képzeletünk határain.

Meggyőződésem, hogy az európai politikusok változatlanul nem fogják fel, mi mindenre képes ez az ember képes, de függetlenül attól, hogy nadrágtartót, vagy övet viselnek fel kéne kötniük a gatyát. Bár attól tartok, Sargentininek igaza lehet: a Fidesz néppárti kizárása már legfeljebb eső után köpönyeg.

Egyébként ez nem minden. Az interjút teljes vérfagyasztó egészében, magyarított változatban ITT lehet elolvasni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.