NEHAZUGGY

Ha nem kapják parancsba az elégedetlenkedést, akkor nem elégedetlenek

Tamás Róbert | 2019. Január 8, Kedd | 18:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,629,337 forint, még hiányzik 370,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Szevasztok! Írjátok már meg légyszíves érthetően ennek a banga népnek,hogy ne a felülről szerveződött szakszervezetektől várják a kezdőhangot,mert onnan nem jön olyan. Alulról,maguk közül indítsák a hangot,onnan szervezzék és irányítsák a tömeget! Az itthoni szakszervezetek el vannak nyomva! Talán még az Audié ér valamit,de a többi az lófasz!

Az emberek ne a szakszervezetekre meg ellenzékre várjanak,mert bár mindkettő létezik,de egyik sem tesz érdemben semmit. A szakszervezetek élni akarnak,így nem fognak hőzöngeni,az ellenzék meg nem bír kijönni a dackorszakából. Így mindkettő olyan mint a herélt fedező mén,van,csinál is valamit de eredménye az semmi!”

A fenti idézet egy – szerkesztőségünknek küldött – levélből származik. Mégpedig nem egy névtelen levélből, hanem az egyik egyenruhás testület egy tagjától. Amiről az írás szól, azzal nehéz vitatkozni, de nem is érdemes. Tudomásul kell venni, hogy vagy megszervezzük magunkat, vagy minden marad a régiben. Márpedig a régi a legtöbb ember számára nem elfogadható. Változásra van szükség, de nincs vezető, nincs, aki az élére álljon az elégedetlen tömegnek. Nincs mese, magunknak kell kitermelni a vezetőt, magunk között kell megtalálni azt az erőt, amelyik képes lesz – a mi támogatásunkkal – kiharcolni a változást. Most vagy később, de nincs más lehetőség.

Azt tudjuk, hogy a civil társadalmat micsoda elégedetlenség feszíti. Arról azonban kevés szó esik, hogy azokkal mi a helyzet, akik nem beszélhetnek olyan nyíltan a gondjaikról, mint bárki más. A katonákról, rendőrökről, tűzoltókról, állami tisztségviselőkről, mentősökről, a büntetésvégrehajtás dolgozóiról keveset tudunk.

Látjuk a rendőrt amikor az árokparton leint, igazoltat és ha lehet, megbírságol. Látjuk a baleset helyszínén, látjuk amikor védi a Parlamentet és a Sándor palotát. Tőlünk, ellenünk. Általában a rendőrökre nem úgy gondolunk, mint a barátunkra. Nem így alakult ki a rendszer. Nem megfelelő a szakmai alkalmasság felmérése és itt nem arról beszélek, hogy egy rendőr ne tudná a feladatát elvégezni. Biztosan el tudja. De ha bajom van, ha eltévedtem, nem a rendőrhöz fordulok még akkor sem, ha ott áll méterekre tőlem. Éppen elég arrogáns egyenruhással futottam már össze ahhoz, hogy ez eszembe se jusson, pedig egészen biztosan nagyon sok közöttük a becsületes, jó ember. Mégsem. Sok országban a rendőrt mélységesen tisztelik az emberek és nem azért, mert fegyvere van, hanem azért, mert minden mozdulatában, gesztusában ott van, hogy ő az embereket szolgálja.

Amennyire nem tudom tisztelni a rendőröket (bocsánat, nem rajtam múlik a dolog), annyira tisztelem a mentősöket és a tűzoltókat. Pedig köztük is biztosan vannak nem odavalók, de az ő szakmájuk nem igazán tűri a hibát. Ha meg kellene fogalmaznom a miérteket, egy példával szemléltetném. Ha felborulok az autómmal és a kaszniba szorulva készülök éppen kilehelni a lelkemet, akkor a tűzoltó az, aki akár egy fűcsomóba kapaszkodva is lemászik hozzám a szakadék aljára, a fogával is körberágja az ajtót, hogy kiszabadítson, a mentős a levegőben állva is újraéleszt, beköti az infúziót. És mindketten az életüket kockáztatják értem gondolkodás nélkül. Bármikor, bármilyen helyzetben.

Talán rosszul látom. Talán csak az a bajom a rendőrökkel, hogy azt a rendszert védik, amelyik szétrabolja az országot. Most jön az a rész, hogy parancsra cselekszenek. Értem. Csakhogy nem érdekel. Az egyéni döntés lehetősége mindenkinek megadatott. Ha az a döntés csak annyi, hogy felállok a munkahelyemről, akkor annyi. Nem hinném, hogy van olyan, aki zsenge gyermekkora óta arról álmodott, hogy normatíva alapján bírságoljon, vagy hogy nyomorult, nincstelen embereket zaklasson, ibolyát áruló idős asszonyt hajkurásszon, vagy a miniszter úr unokahúgának a macskáját felügyelje nemzetbiztonsági érdekből. Tipikusan a fejétől bűzlik a hal effektus. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a kormány minden hazugsága ellenére a rendőrök szarul keresnek és már háborognak, akkor főleg nem bíznám rájuk a hatalmam megvédését, már ha lenne nekem hatalmam. Talán el fog jönni az az idő, amikor a rendőr a munkáját végzi (tehát a polgárokat szolgálja, mégpedig örömmel, hozzáértéssel és normális fizetésért) és kialakul valami kölcsönös bizalom.

Annak az időnek azonban nagyon gyorsan el kell jönnie, amikor a tűzoltót, a mentőst méltó helyen kezeli a kormány. A társadalom már a helyén kezeli, úgy gondolom. Mindenkinek kinyílik a bicska a zsebében, amikor azt látja, hogy a tűzoltók, mentősök fagyoskodnak, hogy nem tudnak letusolni sem, hogy nem megoldott a ruházatuk, a védőfelszerelésük és hogy nevetséges fizetésért kockáztatják az életüket, ha úgy hozza a helyzet. Ha ők utcára vonulnak, sokan melléjük fogunk állni. Azt nem tudom, hogy a rendőrök mellé hányan állnának, de ez nem is fordulhat elő. Hiszen ők ugye parancsot teljesítenek és ha nem kapják parancsba az elégedetlenkedést, akkor nem elégedetlenek. Márpedig nem fognak ilyen parancsot kapni. Ha ennyiért is kiszolgálják a rendszert, miért kapnának?

Az biztos, hogy senkinek nem jó a helyzete, aki nem bizonyos családokba született, vagy nem sikerült olyan magasra kapaszkodnia, ahonnan már ívesen tojhat a közrendőr, tűzoltó, mentős fejére. Márpedig a hosszan feszegetett húrnak az a tulajdonsága, hogy egyszer eljut a szakítószilárdsága végső pontjára és elpattan. Az érdekes helyzet lesz.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!