Az újra fideszes kezekbe került Hír TV ma megmutatta, mennyire is tartózkodik a kormány valagában. Mint az Medgyesi Miklós kirúgásából egyértelműen kiderült, olyat kérdezni, mondani, esetleg cselekedni, amire nem utasították a tévé munkatársait, szigorúan tilos. Nem figyelmeztetés, esetleg dorgálás jár egy esetleges „hibáért”, hanem azonnali elbocsátás, mivel a hatalom nem tűrheti, hogy valakinek még legyen bármennyi gerince is. Akinek eddig nem lett volna tiszta, a Hír TV a hatalom szócsöve, mint ahogy az az M1 vagy az Echo Tv is. Lényegi különbség nincs, ugyanis ott is gerinc nélkül vegetáló, újságíróknak és riportereknek már régen nem nevezhető egyének dolgoznak, akiket a hatalom kénye kedve szerint utasít. Ha hazudni kell, esetleg hírt hamisítani, azzal sincs semmi gond, a hatalmat kiszolgáló csúszómászók megteszik azt kérdés nélkül.
Medgyesi Miklós múlt hét szerdán valami olyat tett, ami a hatalom szemében megbocsáthatatlan: kérdést mert feltenni egy fideszes bábunak, Halász Jánosnak. A Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után a korábbi SZDSZ-es, ma már meggyőződéssel a Fideszt képviselő Halász Jánostól meg merte kérdezni, hogy
ha Demeter Mártát támadják minősített adatokat nyilvánosságra hozatala miatt, akkor amiatt lesz-e vizsgálat, hogy a Magyar Idők címlapon hozta Gruevszki menekültügyi eljárásának végeredményét?
Ha ez nem lett volna elég, még Pintér Sándortól is bátorkodott kérdezni kettőt – nem tudni pontosan, mit –, majd a többi újságíróval egyetemben követte a belügyminisztert. Több sem kellett a Hír TV vezetésének, azonnal behívták a renitens Medgyesit egy megbeszélésre, ahol is közös megegyezés alapján a Halász Jánost és Pintér Sándort kérdezni merészelő riporter távozik a csatornától. Persze a csatorna biztosan meg fogja majd magyarázni, hogy a két esetnek az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz, ugyanis Medgyesi családi okok miatt távozik a csatornától. Ha pedig nem ez az ok, akkor majd kitalálnak valami teljesen más hazugságot.
Visszatérünk a régi értékekhez, ott folytatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk.
2018. augusztus elsején ezzel a főcímmel jelent meg a hír, miszerint a Hír TV újra a kormány karmai közé került. Nos, ez alatt a pár hónap alatt akiket éppen nem rúgtak ki, azok közül is igen sokan inkább távoztak a csatornától, mint hogy kiszolgálják Orbánt. Magazin műsorok riporterei és szerkesztői, híradós riporterek és munkatársaik döntöttek a távozás mellett, hiszen pontosan tisztában voltak azzal, hogy a régi értékek annyit jelentenek, hogy újra propaganda tévé lesz a csatornából. Az érték szó teljes mértékben összeegyeztethetetlen a Fidesz politikájával, ugyanis számukra értéke semminek nincs, maximum ára.
Az Orbán-kormány számára nincs értéke a termőföldnek, fáknak és növényeknek, de nincs értéke az országban élő 9,7 millió embernek sem. Nem számítanak sem az idősek, sem a fiatalok, a betegek, esetleg az egészségesek. Haszonszerzés céljából bármin és bárkin képesek átgázolni. Egyetlen céljuk a hatalom teljes megszerzése. Az igazságszolgáltatás saját célokra való felhasználásától kezdve, az egyetemek és kórházak megkaparintásán keresztül egészen a termőföldek kisajátításáig. Orbán célja az, hogy ne legyen olyan intézmény, tv csatorna, esetleg újság ebben az országban, amely ne maz ő kényének van kiszolgáltatva.
2010-es újbóli hatalomra kerülésük óta átmosták több millió magyar ember agyát, eltulajdonítottak több ezer hektár földet nem beszélve kastélyok, értékes ingatlanok és vállalatok tucatjairól. A Hír TV csupán egy a sok közül, amely a hatalom kezében fegyverként szolgál. Ott olyan embernek, aki nem lojális a hatalomhoz 100%-ig, helye nincs. Mint ahogy igaz ez a Magyar Időkre, a 888-ra vagy épp a Pesti Srácokra. Ők nem egy politikai véleményt fogalmaznak meg, esetleg a jobboldalt képviselik. Erről szó sincs és nem is lesz soha. Ezek a lapok és tv csatornák semmi más célt nem szolgálnak, mint a propaganda eljuttatását az arra alapvetően fogékony és/vagy gondolkodni képtelen, lusta embertömegek számára.
Ezért is olyan fontos Orbánék számára, hogy minden renitens újságírót, vagy épp híradóst azonnal megbüntessenek. Példát kell statuálni, ugyanis aki nem képes teljesíteni a parancsot, annak nincs helye a csapatban. Orbán Viktor seregében gerinctelen, a hatalomért bármire képes, az újságírói etikát még csak hírből sem ismerő emberekre van szükség. Úgy tűnik, Medgyesi Miklós nem felelt meg ezen feltételeknek. A gond már csak az, hogy a Medgyesi helyére jelentkező és egyben alkalmas emberek száma igen magas. Ez pedig azt jelenti, hogy az ország továbbra is teli van gerinctelen, parancsra kész szolgákkal, akik igen sokat tettek azért, hogy Magyarország ma olyan legyen, amilyen.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.