Miután halaszthatatlan közfeladatai ellátásának görcsös kényszere okán tegnap elsunnyogott a parlamentből a munkavégzés elől, és előretolt talpnyalóira bízta a nemes feladatot, hogy a Gruevszki elítélt macedón bűnöző tisztára moshatatlan szennyesét a szénné égés árán is mossák, mint Ágnes asszony, a felcsúti üstökösnek jutott ideje az igazán fontos dolgokra. A Havasi nevű Bertalantól tudjuk:
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután telefonon megbeszélést folytatott Jair Bolsonaróval, Brazília megválasztott elnökével.
A kormányfő gratulált a januárban hivatalba lépő új brazil államfőnek. Mint fogalmazott: nagy elismeréssel látja, hogy azokat az értékeket, melyeket Magyarország is fontosnak tart, Jair Bolsonaro győzelemre vitte a hazájában.
Orbán Viktor hozzátette: Magyarország kész arra, hogy a két ország kapcsolatrendszerében szintet lépjenek.
Jair Bolsonaro telefonbeszélgetésük végén meghívta a magyar kormányfőt elnöki beiktatására – közölte a sajtófőnök. (MTI)
Senki nem mondhatja, hogy – bár a csúcsra még nem sikerült felküzdenie magát az egyszemélyes államvezetésnek – üzembiztosan halad a célja felé. Beszéljük ezt meg, ha már múlt hét óta tudjuk, hogy feketeöves korrupt politikusok és elítélt szökevények bűnpártolása azok közé az értékek közé verekedte be magát, amelyeket Magyarország is fontosnak tart. (Amúgy a lopott pénzből működő, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalhoz bekötött Magyar Idők propagandatermék már tudja, hogy megszületett a döntés Gruevszki ügyében: a Soros-fóbiás korrupt macedón gazember baloldal általi üldöztetésének fennállását villámgyorsasággal megállapították Orbánék.)
Nem először szúrja ki a szememet, hogy minden erkölcsi tartás porrá zúzásának legnagyobb úttörője szégyen nélkül tesz egyenlőségjelet az ország és saját maga közé, de ez a röffentés az összes eddiginél is hátborzongatóbban fest. Pláne a jelen politikai történéseinek kontextusában. Lefordítom az elvetélt sufnijogász nyelvéről a magvas mondanivalót, mert bár egyelőre mindössze ott tartunk, hogy a brazil mentális farfekvés mondja ki hangosan azt, amiről felcsúti kollégájának még csak ábrándoznia lehet, de lesz ez még másképp is:
– a véres katonai diktatúra (Brazília 1964-1985 között) valójában nem is az, hanem tekintélyelvű, fegyelmet parancsoló katonai rezsim, lájkoljuk, mert mi is a tisztjei közé tartoztunk;
– az éppen aktuális elnököt (aki nem én vagyok, Jair Bolsonaro) meg kellene ölni;
– vannak olyan női képviselők, akik még ahhoz is rondák, hogy megerőszakolják őket;
– ha kiderülne az ember fiáról, hogy meleg, nem lenne baj, ha autóbalesetben meghalna;
– a menekültek (konkrétan a Haitiból, Bolíviából és Szíriából Brazíliába érkezők) megnevezése: „söpredék”;
– a politikai ellenfelek tisztogatással való fenyegetése alap (lásd egyebütt: viszkető tenyerek és mindenféle elégtételek);
– a környezet védelme szart se érdekel, az amazonasi őserdők irtása rendben van, sőt a Párizsi Klímaegyezményből való kilépés is benne van a pakliban.
Ha jól értem, akkor mindaz, amit ez a populista, autokrata, diktatúrát vágyálmodó, emberek fizikai kínzását és megsemmisítését is üdvösnek tartó, a nőket, melegeket, menekülteket csomagban gyalázó és dehumanizáló dühöngő vadbarom képvisel (ami győzelemre vitte a hazájában – érted, libsikém?!), Magyarország is fontosnak tartja. És az még hagyján, hogy közös a nevező, de nem lenne baj új szintre emelni ezt a rengeteg finomságot. Na pláne: ha már Donald Trumpnak hiába pucsított be a Duna-mentén is világhírű illiberális, valaki azért végre mégis meghívta Ámerikába. Igaz, csak a latinabbik felére, de az mindegy is: újabb szélsőségesedő ország baráti zsarnoka nyújtott baráti jobbot az Európai Unió iránti gyűlöletéből és annak bomlasztásából élő elfuserált jogásznak.
Aki miután igen nagy valószínűséggel moszkvai parancsra, szerb szélsőjobbosok és fehérorosz demokraták közé keveredve, vadul sorosozva, az Európai Néppárt bárgyú nyálcsorgatása által kísérve menti az irháját egy nagypályás macedón politikus-bűnözőnek, immár Brazília frissen megválasztott elmebetegéhez dörgölőzik és mindennek a tetejébe büszkén hírül is adja. Neki a katonai diktatúra, a halálosztagok masírozása, a feketebőrűek, melegek, baloldaliak elleni szélsőjobbos hergelés, valamint a politikai ellenfelek megsemmisítéssel fenyegetése mind olyan érték, ami előtt mimagyarok fejet hajtunk.
Tudom, hogy kis nemzetünk nagy ügyeihez mérten szóra sem érdemes, hogy az Európai Unió peremén emberkedő, magát kereszténynek és nemzetvédőnek álcázó NER diplomáciai térképére immár dél-amerikai (újra) combosodó diktatúrák is felkerülnek. Tudom, hogy Azerbajdzsán, Kína, Kazahsztán, Fehér- és nem fehér Oroszország, Törökország, a Fülöp-szigetek és egyéb virágzó demokráciák után ez már tényleg smafu, de azért mégis érdekelne, hogy miért van ez rendben a frizsider-szocializmusban szocializálódott, szabadságszerető, különféle gyökerekben hiányt nem szenvedő büszke magyar nép (nem én mondom, ő gondolja magáról és ezzel zsibbasztják a küldetéstudatos, vérkorrupt vezetői) szerint? Mit gondolnak, mennyire kell menthetetlen emberi toprongynak lenni ahhoz (hagyjuk a politikát, ahhoz ennek semmi köze), hogy valaki végignyaldossa kibaszott zsé kategóriás fél- és egész diktatúrák esetenként véreskezű, jobb esetben csak simán elmebeteg vezetőinek seggét, miközben európai partnereit, az ország fejlődését az Orbán-dinasztia vagyonosodását finanszírozó hanyatló nyugatiakat a hátuk mögött gyalázza, vagy a pofájukba röhögve zsarolja?
A napokban folyt valami vita arról, hogy a fényestekintetű tudatos, vagy nem tudatos erkölcstelen gazember-e? Szerintem a lényeg az erkölcstelenen és a gazemberen van. A toprongyon. Ha tudatosan műveli ezt a sok kulacsos gyalázatot, akkor azért, ha meg elveszítette a normalitáshoz még bármilyen minimális szinten kapcsolódó józan eszét, akkor meg azért. Itt már az is tökmindegy, hogy végül elmegy elefántként rommá égni a nagy brazil diktátorok porcelánboltjába, vagy sem, hogy a honvédség gépével, vagy a haverja luxusgépével teszi ezt. Szerintem ezek után mindez már szóra sem érdemes. Mert az ember, aki az egész beteges küldetéstudatát az istenadta nép rekordgyorsaságú elhülyítésére tette fel, eljutott oda, hogy bármilyen fasisztoid, homofób, rasszista, szexista, közveszélyes gyökérkeféhez hozzádörgölőzik, ha az a sorosista, globalista, liberalizmus-fóbiás összeesküvés-elméletekből táplálkozó agybaját alátámasztja. Pedig Brazília se nem kibaszott gazdasági nagyhatalom, se nem a migránsokat feltartóztató haveri ország, akivel jól felfogott nemzeti érdek jóban lenni.
Ide jutott az ember: a világ tetszőleges segglyukában hatalomra kerül valami elvetemült idióta, Orbán meg a hozzá hasonlókat félrelökve igyekszik elsőként szimbolikusan kezet csókolni neki. Szép magyar siker, a szabadságszerető magyar nép meg is érdemli.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.