December 25,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Aztán elárasztották a falut a migránsok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Drága barátom, Viktor! Tegnap úgy elkapott a hevület az öregnapközivel, hogy már nem maradt időm elmesélni, hogy hogy is volt az a migránsinvázió itt nálunk. De ami késik, az később lesz, úgyhogy most elmondom a sztorit, hátha van benne olyan, amit majd te is tudsz használni valamire.

Először gyorsan összefoglalom neked, hogyan léptünk ki belőled. Mert emlékszem ám jól, hogy milyen szelektíven működött az agyad már siheder korodban is. Arra emlékeztél, amire akartál és arra is csak úgy, ahogy neked hasznosabb volt. Emlékszer az öreg papra? Mindig kiröhögted, csuhás bohócnak nevezted. Azt mondtad, az is hülye, aki templomba jár. Aztán amikor megtudtad, hogy az öreg cukorkát oszt mise előtt, egyből vallásos lettél, onnantól azokat röhögted ki, akik nem járnak templomba. Aki szólni mert, hogy hát te sem voltál tegnap vallásos, azt megverted. Amúgy magunk közt szólva, nagy franc volt az öreg pap. Mise előtt cukrot adott, mert tudta, hogy a stolverktől úgy összeragad a szánk, hogy mise végéig nyugton leszünk, mert szét sem tudjuk feszegetni a fogsorunkat. De most nem nosztalgiázni akarok, hanem elmesélni a migránsinváziót.

Az emlékeztetőt azért mondom. Úgy döntött a falu, hogy kilépünk belőled. Kikiáltottuk a függetlenségünket, nem neked fizetjük be az adót, mert csak ellopnád (zokon ne vedd, nem én mondom, hanem a falusiak itt, tudod, egyszerű népek ezek), hanem berakjuk a közösbe és abból fedezzük a közös kiadásokat. Köztünk legyen szólva, jól is jártunk, mert ameddig a Lölö haverod csinálta itt az utakat, addig kátyú kátyú hátán volt, a vejed lámpái meg sötétet csináltak, nem világosat, pénzünk meg soha nem maradt. Most pénzünk is van, jó utak is, járdák is, közvilágítás is, meg az iskolánk, óvodánk is híres lett a környéken. Jönnének is ide mások lakni, de úgy vagyunk vele, hogy lépjenek ki azok is belőled és majd lesz nekik is. Ne a készbe üljenek bele. Hát nem?

Nade, ahogy polgármester lettem, nem sokra rá jött a Petya lélekszakadva – aznap ő volt megbízva a határvédelemmel -, hogy egy egész migránskaraván áll a kerítés előtt és be szeretnének jönni. De egész családok ám. Gondolhatod, felment bennem a pumpa, de azért mondtam a Petyának, hogy engedje be a karaván vezetőjét hogy lássam, mi a bánatos francnyavalya van. Jött is az ember hamarosan, hogy őt küldték képviseletbe a többiek, elmondja, mi a kérésük. Mondtam neki, hogy kérés előtt dalolja el, mi a kínjuk, amiért felkerekedtek. Na, hogy az mit mesélt! Figyelj!

Úgy volt, hogy ez a falu is kedvet kapott a belőled való kilépéshez – három településsel odébb van amúgy hozzánk képest – és ki is kiáltották ők is a függetlenséget. Hallottak a mi sikereinkről és gondolták, azt ők is meg tudják csinálni. Neki is veselkedtek, de nem ám ésszel, hanem izomból. Először is meghagyták a régi polgármestert, mert az már ért a dolgokhoz, minek vesződni egy új betanításával. Arra nem gondoltak, hogy az már megtanult lopni is, nem csak falut vezetni. Hordták szépen a falubeliek az adót a hivatalba, ahol a polgi berakta a páncélba megőrzésre, hogy majd abból fizetik, amit kell. Közben a pap (mert azt sem zavarták el, bezzeg mi azzal kezdtük, hogy a tiszteletest meg a polgármestert kívül sikerítettük a falu határán, amit ma sem bántunk meg) elkezdett vásárolgatni. Nem ám kiflit meg szódabikarbónát, ahogy egy jámbor egyházi embernek kellene, hanem házakat, telkeket. Aztán megvette a falu boltját, a kocsmát, de még a közösségi házat is. Aztán egy reggel amikor mentek volna ezek a szerencsétlenek a tóhoz, ahol kánikulában hűsölni szoktak, körbe volt kerítve és kiírva, hogy magánterület, tilos a belépés. Hiába, hogy a falusiak közösen ásták ki a tó medrét és vezették bele a patakot, a körülötte lévő földeket mind felvásárolta az egyházfi és nem engedi az átjárást. Ott volt ugyan a tó, fürödhettek is volna benne, de megközelíteni nem tudták sehogy. Csak bámulták a kerítésen át a vizet vágyakozva.

Munka nem nagyon volt a faluban, mert elfelejtettek üzemeket csinálni. Tán azt hitték, arra majd a Jóistennek lesz gondja, de az Öreg nagyon el lehetett foglalva, mert nem gondoskodott ezekről a málészájúakról. De még pénzt is elfelejtett szórni az égből. Amikor már nagyon sírt a falusiak szája a córesz miatt, a polgi meghirdette a közmunkát. Lehetett menni a pap földjeire kapálni éhbérért, de hát az is több volt, mint a semmi. Igen ám, de közben a boltban is csuda dolgok történtek, mert a krumpli kilója például kétezer forintra kúszott fel. Mivel a bolt is a papé volt, nem tudtak mit tenni, meg kellett fizetni. Volt ugyan olyan, aki kitalálta, hogy hát majd megtermelik inkább maguknak a krumplit, van elég föld a falu határában, de hamar kiderült, hogy már egy sírra való föld sem maradt, mindet felvásárolta a pap. Mentek a paphoz, hogy tőle kérjenek földet, de az csak széttárta a kezét, hogy őneki biza nincs már földje, mert eladta a polgármester fiának meg vejének. Mentek a polgármesterhez, az meg azt mondta, hogy a fia meg a veje magánszemélyek, őneki semmi köze hozzá, mit vásárolnak és miből, de aki nagyon hőbörög, az közmunkát sem fog kapni és őtőle éhen is dögölhet a jövőben.

Ezek itt, akik nálunk jelentkeztek menekült státuszba, már nem bírták tovább a nyomort. Azért jöttek, hogy engedjük be őket a falunkba, hogy a gyerekeik jó iskolába járhassanak, ők meg majd dolgoznak szorgalmasan és becsületesen helyt fognak állni.

Vakartam a fejem rendesen, de végül abban maradtam magammal, hogy ezt egyedül nem dönthetem el, kell a falu beleegyezése. Köztünk szólva le is vernék a fejemről a sapkát, de a fejemet is a nyakamról, ha magam döntögetek, a megkérdezésük nélkül. Egyelőre az van, hogy küldtem a falu szélére sátrakat – úgyis csak búcsúkor használjuk őket -, takarókat, kondért, főzőeszközöket, alapanyagot és megüzentem a migránsoknak, hogy várjanak türelemmel, majd a falugyűlésen eldöntjük, mi legyen velük.

Hamarosan megtartjuk a falugyűlést, én meg nem tudom, mi lenne a jobb? Ha befogadnánk őket, vagy ha visszaküldenénk a falujukba azzal a tanáccsal, hogy szépen vegyék vissza a paptól, a polgármestertől meg a famíliájától a falu vagyonát, aztán zavarják el őket, hogy többet eszükbe se jusson visszajönni? Szerinted mi lenne a jobb, egykomám?

El is búcsúzom, mert sok a gondolkodnivalóm. Addig is élezem a kapát, mert közben jobban megy a töprengés és hát nem baj az, ha van az ember keze ügyében egy éles kapa. Ki tudja, mikor lesz rá szükség. Mindenesetre várom a válaszod, addig is üdvözlöm a családot. Vigyázzatok magatokra! De nagyon ám!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.